Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-10-17 / 42. szám
gári fiúiskola 7-dik értesítője. Igazgató Farkas Béla. Növendékek sz. 53, kik közül 37 r. kath., 16 zsidó. 186) Évkönyv a reformátusok debreceni főiskolájának akadémiai tanszakairól. Igazgató Liszka Nándor. A hittanhallgatók sz. 126, a joghallgatóké 132, összesen 258. Az akad. tanulók összes létszáma, valamint különkülön a hittan és joghallgatók létszáma is nagyobb volt ez évben, mint az utóbbi tiz év alatt bármely esztendőben. Az egyházkerület elhatározta, hogy a jövő tanévre egy uj theologiai tanszéket fog felallitani ; ez lesz az 5-dik theol. tanszék. Special collegium az egész akadémiában mind a két félévben összesen 39 tartatott, 73 óraban. Pályakérdés 7 tűzetett ki, melyek közül csak egy maradt megfejtetlenül. A 27 pályázó közül 13-an részesültek jutalomban. Az ifjúság három lapot adott ki: egyet a magyar irodalmi önképzőtársulat, egyet a hittanhallgatók s egyet a joghallgatók önképzőtársulata. Az utóbbi társulat körében azon tagok, akik vitázták vagy felolvasást tartottak, a legatióválasztásnál előnyben részesültek. A tűzoltói intézmény a város által szerveztetvén, az ifjúsági tűzoltóegylet feloszlott. A vasúttarsulatok 5O®/0 -al mérsékelt áru menetjegyeket adtak a szünidők, legatiók és supplicatió alkalmából az illető vaspálya-vonalakon utazott szegényebb sorsú főiskolai növendékeknek. Az év folyamaban mintegy 500 leszállított áru menetjegyet kaptak a főiskolai felsőbb tanulók. 187) A debreceni ref. főgymnasium értesítője. Igazgató Békési Gyula. Értekezés helyett az igazgató közli a magyarországi középiskolákban 1879/80. isk. évben használt tankönyvek jegyzékét, mely főképen az egyetemes tanügyi bizottság használatára készült. (Ezen jegyzék lapunk f. évi 3 — 5 számaiban is megjelent.) Tanulók sz. 740. Az osztályok mind tűlnépesek, pedig két párhuzamos osztály is volt, a 7-dik osztály tanulói pedig, akiknek 45 — 50 ®/0 -a rendesen más iskolából szokott jönni, legalabb a magyar, latin és görög irodalmi oktatást illetőleg szintén két osztályra voltak választva. Érettségi vizsgát 77-en tettek, kik közül harman megbuktak. A tanári kar egy uj gymnasiumi tantervet készített. A főiskolai könyvtár 52.154 darabból áll. 188 ) A debreceni helv. h. egyház elemi fiu- és leányiskoláinak értesítője. Iskolaszéki elnök Némethi Lajos. Az 1868/9. tanévben a növendékek száma a 2000-et sem érte el s csak 19 tanteremben ugyanannyi tanitó altal taníttattak ; a lefolyt tanévben pedig, tehát 11 év elteltével, már 36 tanteremben s ugyanannyi tanította a 3157 növendéket. Ezenkívül az ismétlő iskolában is volt 394 növendék. A 11 év alatt 13 uj tantermet a város építtetett. Hasonlóképen az áldozatkész, derék város, az ingyeniskolaztatas életbeléptetése céljából 1000 hold földet ajándékozott s ezenkívül a ref. népiskolák költségeinek fedezésére évenkint 11.000 frtot ad az egyháznak. A lefolyt tanévben 75 növendék lett a különböző járványok áldozata. Iskolamulasztásokért 16 gyermek szülője büntettetett meg, amit mint ritkaságot említünk meg. Az isk. takarékpénztárt 12 iskolában életbeléptették. TÁRCA. Mire kell az uj énekes könyv szerkesztésénél különösen vigyázni? Második közlemény, — ajánlva Ft. Nagy Péter erdélyi ref. püspök úrnak, mint a központi énekügyi bizottság elnökének. Előző közleményemben iparkodtam kimutatni, miszerint a legelső főkellék az uj énekeskönyv szerkesztésénél az, hogy a sz. poéták és zenészek közt szoros egybeköttetés legyen, s a szöveg olyan dallamon írassék, mely azt, — és viszont — teljesen charakterizdlja; most a szövegre vonatkozólag volnék bátor némelyeket sz. poétáink becses figyelmébe ajánlani, nevezetesen : A múltkor felhozott (lásd e t. lapok 40. sz.) kiváló szépségű Gyulai Pál-féle „Hadnagy uram* költeményt szeretném példányul állítani eleibök, már a mi t. i. a szöveg tartalmát illeti, hogy az uj énekek ne legyenek oly irgalmatlan hosszú szerkezetűek, mint mostani könyvünkben igen sok, hanem a leggazdagabb eszmetartalom rövid, kerekdedség jellemezze azokat, ad formám : Hadnagy uram* Meglehet, hogy sokan mosolyogni fognak ez ide nem illőnek látszó példány felhozásán, de nincs mit mosolyogni, mert a szép vers örökké szép marad, bár melyik nemében íratott is a költészetnek. A jó öreg Benedek Mihály érezte ennek a rövid kerekdedségnek szükségességét, midőn a mostani énekes könyv szerkesztésekor szét küldött levelében azt irja, hogy az énekversek száma 6—7 legyen (kelt Debrecenben 1804. Dec. 18). Ezen adott keretet csak némelyek tartották meg, de még így is sok a szószaporítás, erőtetett rím, s e miatt gyakori a nyelvtani botlás. Nem hiaban mindenben nagy mesterek a franciák, de csak is az ő énekes könyvükben (ismertettem e t. lapok ez évi 11. sz.) talalhatni a gazdag eszmetartalomnak rövid kerekdedséggel való jellemzését, minden más nemzeteké felett. A megszenteltetésről (sanctification) péld. van 8. ének, 4—8 verssel, rövid sorokkal (csak egy 12 szótagú) s a rövid sorok és vers szakokban a legkerekdedebb kifejezésekkel, mint például a 41-ik ének : „Mon Dieu, mon pere, Écoute moi* harmadik versében így : Viens, je te prie, La bonne part, Change mon coeur; Sous son regard. Guide ma vie Que mon offense - Loin de 1' erreur. Ne lasse plus Mon seul désir Ta patience, Est de choisir Seigneur Jésus ! Pia úgy lehetne mint nem, szeretném e gyönyörű énekhez a dallamot (mely a nagy nevű Maian egyik remeke) is közölni. Múltkor jemlítém, hogy Szász Karoly nehany hozzam küldött énekében gyönyörűen eltalalta a szöveg