Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-10-17 / 42. szám

siumaink tekintetében, a középtanodai oktatásra nézve tennünk kell. A nemzeti közmívelődésnek régi időktől fogva a protestáns gymnasiumok erős erődjét képezték, és ezek hasonló intézetek között a legjobbak közé méltán számíttattak. A mai kor igényei mellett azonban itt is sokkal nagyobb mérték alkalmaztatik és saját gyermekeink érdekében nem szabad elmaradnunk, s iskoláinknak legalább más hasonló intézetek színvonalán kell állani, ha nem birunk is azokon túl tenni. Az anyagi eszközök megszerzése bizony sok nehézségekkel jár, azonban sokat pótolhat lelkes tanáraink szelleme és azon feláldozó működésük, melylyel idáig is hivatásukban az egyház méltó elismerése mellett eljártak, úgy hogy a közművelődés ezen bajnokairól igazán elmondhatjuk : >;>

Generosos animos labor nutrit/ Megesik a közéletben sokszor, hogy azon felfogással találkozunk, mintha a separatismus szelleme, a hitfelekezeti elzárkózás vezetne minket, midőn iskoláink fentartásához oly erősen ragaszkodunk. E felfogás ellen nyilatkoznom kell; megnyitjuk mi iskoláinkat valláskülömbség nélkül mindenkinek ; a szabad és nemzeties haladás szellemében történik az oktatás, és a társadalmi assimilatio művének iskoláink nagy szolgálatot tettek mindég; így ezen felfogásnak semmi alapja nincs. Iskoláinkban neveljük az egyház jövendő tagjait, kiknek áldozatkészsége nélkül egyházunk a jövendőben fenn nem állhat, gyermekeinkbe iskoláinkban oltjuk azon kötelesség-érzetet, hogy egyházunkat szolgálják, annak jogáért, fenállásáért, ha szükséges a síkra is szálljanak, és e szerint az önfentartás törvényeit követjük csak, midőn egy az apákhoz méltó nemzedékről gondoskodni iparkodunk, mert meg nem feledkezhetünk arról, ami ép oly igaz mint a mily régen mondatott : ^natura tenacissimi sumus eorum quae rudibus annis percepimus.^ Főtisztelendő és tekintetes kerületi közgyűlés! A miket előadtam, a sajtóban, szakavatott körökben ismételve tárgyalva lettek, hat évvel ezelőtt mélyen tisztelt egyetemes felügyelőnk is felemelé intő szavát, az egyetemes felügyelői hivatalba tavaly lett beiktatása alkalmával tettekben is bizonyítá áldozatkészségét, én tehát ujat nem mondtam és felszólalásommal csak azt akarom elérni, hogy egyházunk élet-erős egészséges fáját jó előre óvjuk meg azon veszélyektől, melyek ezt gyökerében megtámadhatnák; a feladatok oly nagyszerűek, hogy azoknak megoldása időt kiván, mindnyájunknak egyesített teljes erejét veszik igénybe, és nem szabad be várnunk a bajt, hogy reánk törjön, előre kell annak elhárítása módozatairól Gondoskodni: O >;>

Caret periclo, qui etiam cum est tutus cavet.<

( Áttérek az egyházi közigazgatási kérdéséhez. Egy helyes közigazgatási rendszer képezi egyházi önkormányzatunk egyik főszükségét. Egyházunk közigazgatási rendszerét oly biztos alapokra látjuk fektetve, szervezetét akként berendezve, hogy egy rendszeres közigazgatás minden igényeinek megfelelni képes, és csak az kívántatik, hogy a maga hatósági körében, minden közeg a maga tevékenységét kifejtse. Minden egyház saját hatáskörében önállólag intézi ügyeit, az esperesség tevékenysége az egyes egyházak intézkedési körét nem sérti, hanem azokat támogatja, a kerületi közgyűlés és a kerületi elnökség a törvényes felügyelet gyakorlására szorítkozik, és őseink messze előre látó bölcsességénél fogva összetartásunk megbecsülhetlen kapcsát, az egyetemben ennek élén éltető erejét az egyetemes felügyelő személyében bírjuk. A különböző fokon levő egyházi hatóságok jogkörének kölcsönös tiszteletben tartása, egyházi hatóságaink rendszeres öntudatos működése, ez adja meg alkotmányos szervezetünknek azon életerőt, hogy minden veszélylyel, ha mutatkozott, szembe szállani és ezt legyőzni képesek voltunk. — ^Non potest bene geri respublica multorum imperiis.c Az egyházi közigazgatás minden fokán nem a felsőbbbség utasításai azok, melyek tevékenységünket mozgásba hozzák, ennek rugója az öntudatos egyéni cselekvés, mely önkényt nyilvánul ottan, a hol az egyház szükségletei helyes felismerése folytán, tenni való mutatkozik. Ügyeinket a többség bizalma által választott tisztviselők vezetik. Erénynek nevezhető tulajdont képez, hogy egyházunk tagjai, az egyházi hivatal viselését a polgári megtiszteltetések egyik legbecsesebbikének tekintik, és a mely helyre valamelyikünk a választás által tanúsított bizalom folytán állíttatik, azon válogatás nélkül szolgálni kész. A lét- és fenmaradáshoz csak oly intézmények tarthatnak igényt, melyek a célnak teljesen megfelelnek, és a régi hagyományok kegyelete sem képes fentartani oly intézményeket, melyek életképességüket be nem bizonyítják. Egyházi szervezetünk életképessége mellett, a sáfárok kötelessége feladatukat aként teljesíteni, buzgón s lelkiismeretesen, hogy az egyház szent ügye sérelmet semmi tekintetben ne szenvedhessen, és ha mindenki helyét teljesen betölti, aggodalomra nincs okunk.