Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-10-03 / 40. szám

lehet nem sokára, sőt ha az a rideg szavazás és szavazattöbbségi döntés vagy zsarnokság gyökeret ver s rendszerré lesz egyházszervezetünkben, az bizonynyal egyházunk halála közelgetésének egyik jelensége fogna lenni. A többség ezen rideg uralma feltűnt már a mult évi debreceni konventen s legközelebb is a ö budapestiben, midőn 23 szavazattal elhatároztatott, hogy a zsinat 1881. oktober 31-dikén megnyittassák. Távolról sem akarok sérteni sem egyeseket, sem pártokat vagy testületeket s azt hiszem, hogy épen nem sértem meg ama 23 férfiút sem, ha felteszem rólok, hogy ők ama bekövetkezhető zsinaton is valóban többséggel akarnak birni s azt hiszik és remélik, hogy mint ilyenek, az egész egyházszervezetet, országos egyházi adózást, egyetemes közpénztárt, protestáns egyetemet és más efféle nagyfontosságú dolgokat, szavazataik többségének hatalmával könnyedén és rövid úton létre fognak hozni. Ha csakugyan azt vélnék s akarnák, kétségen kivül óriási tévedésben lélegzenének, a legveszélyesebb irányt követnék, szelet vetnének s vihart aratnának s szakadást hoznának létre a reformált egyház kebelében minden bizonynyal. De én azt hiszem, hogy ők azt nem fogják akarni, ha néhány csendes napot szentelhetnek azon igazság közelebbi megfontolá-00 o sára, hogy a mi reformált vallásunk és egyházunk alapelvei szerint, a legtörvényesebb gyűléseken söt épen országos zsinatokon is, a nagyobb fontosságú dolgokra nézve nincs a szavazatok többségének feltétlen döntő hatalma, s valóban több országos egyházakban az egyes gyülekezetek elnyomása s a zsinati többség zsarnoksága ellen határozott törvényes intézkedések vannak téve. Egyébiránt azon mérges gyümölcs, amelyet az ujabb időkben a többség zsarnokságéinak neveznek, egyátalában nem a protestáns egyház saját életfáján termett, hanem az államéletnek, még pedig a megromlott államéletnek mezejéről csempésztetett által mihozzánk. Nekünk magyar protestánsoknak, a közelebbi időkben, ugy látszik, épen abban áll egyik és pedig főnyomorúságunk, hogy az államélet mezejéről sok ferde eszméket és intézményeket csempésztünk át egyházunk és iskoláink kebelébe. Ösmertem pl. egy igen fényes gyülekezetet s egy nagy tekintélyű egyházkerületet, amelyeknek bizonyos iskolaügyi szabályzatokra volt szükségök; s mit műveltek ? Átírták s újból kinyomatták a magyarországi közoktatásügyi miniszter rendeleteinek több pontját szórólszóra, betűről-betűre, a forrás legkisebb megnevezése nélkül! Sőt, köztünk legyen mondva, ösmertem még zsinati előmunkálatokat is, amelyekben számos pont, szinte állami nyomtatványokból és másunnan volt szórói-szóra átültetgetve minden legkisebb idézési jel nélkül. Ah de ha már egyszer csakugyan nincs kedvünk és időnk eredeti munkálatokkal előállani, hát nincsenek-e nekünk külföldön jeles, tekintélyes hitfeleink, akik kifejlett és megpróbált egyházi és iskolai intézményekkel bírnak; miért nem ezektől veszünk által kellő módosításokkal valamit inkább, mint az Isten tudja miféle elvek és érdekek által vezérlett s általunk különben is oly gyakran megtámadott és vádolt hazai kormánytól és politikai többségtől ? ? Egyébiránt nemcsak az efféle szabályokat, hanem a különbféle pártviszályokat, a választási és tanácskozási mesterkedéseket, az érdek szövetségeknek gyakorta minden közjót letapodó nyilt és alattomos működéseit és több efféléket, a ^szavazzunk* hatalmas jelszavával együtt, mind a politikai élet mezejéről vettük által, mélyen feledve, hogy az Ur aligha mondott nagyobb nyomatékkal valamit mint ezt: >;

>

az én országom nem e világból való,* és hogy ennélfogva az evangyéliomi keresztyén egyházi életet, a szellőként változó s gyakorta erkölcsileg is romlott politikai államélet rámájára húzni, sohasem helyes, sőt mindenkor vészes dolog. A többség zsarnokságéit azonban a politikai szabadság őszinte barátai, az államélet mezejéről is merőben számkivetendőnek tartják. Oly veszélyes bajnak nevezi ezt Mill Stuart, amelynek ellenében folyvást résen kell állani. „Nem elég — úgymond — a tisztviselők zsarnoksága ellen védnünk magunkat, oltalmat kell keresnünk különösen az uralkodó vélemény és érzület, azaz a társadalom azon törekvése ellen is, melynélfogva nem ugyan polgári büntetések segélyével, de más módokon, saját nézeteit és szokásait igyekszik, mint magatartási szabályokat azokra erőszakolni, kik ellenkező véleményt vallanak és így minden ellentétes egyéniség fejlődését elnyomni s ha lehet még képződését is meggátolni iparkodik s minden jellemet az általa előírt minta szerint kényszerít alakulni.* Ezért mondá Channing is Északamerikáról