Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-09-19 / 38. szám

még oly nagy figyelemmel lesz is a törvényhozás a békekötésekre, a jogainkat biztosító országos törvényekre, — ki nem búvhatunk ; és így a mely törvény lényeges befolyással leend mind a mi, mind összes nemzetünk culturalis fejlődésére: most — mondom — nem lett volna-e nagyon is helyén és idején, hogy a convent legelső sorban az iskolaügygyei foglalkozott és e tekintetben jutott volna végmegállapodásra, és ülései berekesztésével eleibe tárhatta volna ugy a kormánynak s országgyűlésnek, mind a nagy közönségnek, hogy ime itt azon iskolai rendezet, melyet a magyar ref. egyház egyetemes képviselete, a több különféle retortákon keresztül szűrődött tervezetek, javaslatok lelkiismeretes figyelembe vétele után leghelyesebbnek tart. Ily gondolatok támadtak lelkünkben, midőn a convent közelebbi ülése megnyílt, s azon pár napi tanácskozást végig hallgattunk. S valóban nem ok nélkül. Mert ismerve azon éles ellentétet, s a vélemények azon szerte ágazását, mely a conventi tagok közt a zsinatra nézve uralkodott, s mely már éveken át úgy a tanácskozási termekben, mint az irodalmi téren nyilatkozott: méltán aggódhattunk, hogy ezen ülésezéseknek az eszmék terjesztésén és érlelésén kívül alig lesz más eredményük; s méltán keletkezett bennünk az a gondolat, hogy a zsinat, ha egyébben nem is, de abban legalább hasonlítani fog az igéret földéhez, hogy csak egy új nemzedéknek engedtetik meg belé mehetni. Annál kedvesebben lepett meg, midőn az ülésezések negyedik napján oly gyorsan láttuk az igéret földe felé közeledni; midőn láttuk, hogy ha teljes egyértelműség nem is jöhetett létre e tekintetben; de mégis annyira fejlődött, erősödött az egyesülés szükségének érzete, hogy a conventi tagok közül nem kevesen készek lettek régi álláspontjukról némileg lelépni, az elébb még fentartatni kívánt sok mindenféle kiváltságról, különlegességről lemondani, s részint önmaguk, részint kerületeik nevében engedményeket tenni, csak hogy valahára egyesülhessünk egymással testvérekként, s közös erővel működhessünk. Mi szivünkből üdvözöljük ezen — talán szabad reményleni, hogy történelmi nevezetességű — határozatát a csütörtöki ülésnek, mely a zsinat idejének kitűzésével mintegy elismerte, declarálta az egyesülést. Egyesülés! közös erővel működés ! Erre van nekünk mindenek felett szükségünk. Már hogy ezen egyesülés határozatképes convent avagy zsinat alakjában történik-e, kevéssé fontos, hanem az igenis nagyon életbevágó, hogy ne legyünk többé szétoldott kéve. Mert szerintem felettébb téves azon, a convent több igen tekin-3 o télyes tagja által nyilvánított vélemény, hogy egyházunk szabadságára nézve több garantiát lehet reményleni az öt egyházkerülettől, mint az egyesült egy egyháztól, hogy a háborgattatások idején erősebbek voltunk szét szakadozott állapotunkban, mint lettünk volna egyesülve. Vájjon ? Közel vagyunk még a háborgattatások egyik korszakához, a patentális világhoz s ki ki jól tudja, hogy nem szétszakadozottan, hanem nagyon is egyesülten küzdöttünk. Ott volt az egyetemes, a határozatképes convent, mely teljhatalommal intézkedett, irányt, utasítást adott mind a két prot. egyházban; s csak is így jutottunk diadalra. Igaz, hogy az az egyetemes convent nem hivatalosan, nem a §-ok előszabása nyomán jött létre, az inkább egy láthatatlan convent volt; de csak is így, ily közös vezetés, egyöntetű eljárás s az akkori nyolc magyar prot. egyházkerületnek egyesülése — ha mindjárt láthatlan s nem hivatalos kapocs által történt egybefoglalása mellett küzdhettiink sikerrel. Es avagy az a szükség által rögtönzött kapocs erősebb, üdvösebb volna, mint az, a melyet így jól meggondoltan, a testvériesség érzetének folytonos melengetése által egyre acélozva készítünk r Én azt hiszem, hogy nem Ha jön bármi vész s vihar egyházunkra : mindig erősebbek leszünk így hivatalosan egyesülve, szervezkedve, mint szétváltan. De ne a viharra s az ellen való védekezésre gondoljunk szünet nélkül. Ez az apák dolga volt Nekünk az egyik fő szerencsétlenségünk úgy politikai, mint egyházi életünkben, hogy szemünk főként az elmúlt idők eredményein, harcain függ, s e miatt kevésbé igyekszünk a mának és holnapnak parancs szavát megérteni. Krisztus egyházának harcolni kell az igaz, mind a világ végéig; de nem mindig egyforma ellenség ellen. Vész, vihar érendi egyházunkat jövőben is; de i a gályarabok, s Kolonicsok, Mária Terézia kor-i szakai alig ha térnek többé vissza. Nem ily ellen-75*