Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-08-29 / 35. szám

TARCA. Az apró mizériák folytatása. I. Egyházmegyei jegyzőkönyvünkben a canonica visitatió kiszabott pontjai közül a 3-ik így hangzik : „Az egyházkerületi- és egyházmegyei jegyzőkönyvek, úgy a püspöki- és esperesi levelek, rendeletek bejegyeztetnek." Már hogy bejegyeztetnek-e ? az a jólelkiismeretű papoktól függ ; de hogy ilyen, tapasztaláson nem épült ál lítás nyilvános jegyzőkönyvben figuráihat, ez egy kicsit mégis csak sok akkor, midőn nevezett jegyzőkönyvek meg nem láttatnak, azért mert meg sem nézetnek. 4-ik pont : „Levéltár van mindenütt." Ha már levéltárról van szó, annak természetesen rendezettnek kell lenni, mert különben lomtár. Rendezett pedig nincs sehol, mert a visitatió rendszerint meg sem nézi ; ha megnézné, látna egy csomó, madzaggal összekötött papirost, ez a levéltár a mi kis egyházainkban ; úgyde ilyet otthon is lat, s ha nagyobbat akar látni, megnézi a tractusnak soha nem rendezett, halomra hányt, legnagyobb rendetlenséget mutató levéltárát; ezzel aztán megelégedhetik, s miután ilyen bábeli zűrzavart lát, a kisebb Bábelt meg sem nézi, hanem beírja, hogy „levéltár van mindenütt." De ne menjünk mind a 21. ponton végig, nézzük csak a fontosabbakat. 8-ik pont: „Az egyház számadásai mindenütt megvizsgálva vannak." Érdekes ám azt tudni, minő ez a megvizsgálás ? A lelkész egész éven keresztül — már t. i. a melyiképen nem restelli — minden vasárnap beirja a heti költségeket a számadó könyvbe ; újév napján a presbyterium s több vagy kevesebb egyháztag jelenlétében felolvassa; ha valami nem épen tetsző, különösen olyan áldomást tételek fordulnak elő, melyből a többiek nem ivának, a gondnokokat keményen lemocskolják (a miért aztán nálunk a cura pastoralis legnehezebb része gondnokot fogni ; néhol sorjaba megy, mint a falusi bíróság); azután aláírják, a róla vett másolatot hasonlókép aláírják, megpecsétlik, s azt a visitatiókor átadják az „ atyák "-nak, ezek pedig beteszik a tractualis Bábelbe, hol némely szorgalmas molyon vagy elkényszeredett egéren kívül más többé nem foglalkozik velők. Előirányzatról, rendes költségvetésről, rendes számadásvitelről, egyházmegyei felülvizsgálatról szó sincs. Ime, nyájas olvasó, ezek az apró mizériák szülik a nagy mizériákat, melyeknek serege — fájdalom — hemzseg egyh. lapunk hasábjain ; mert hogy az ország más vidékein sem megy egészen rendben a dolog, olyan bizonyos, mint kétszer kettő négy. Legnagyobb egyházaink számadási zűrzavar nyomorúságában sínlődnek. A tiszántúli nagy egyházak közül egy, mond egy van csak rendben ! Dunántűi Pápa csak most evickélt ki valahogy a hínárból. Itt nálunk Dunamellékén már superintendentiális bizottság kívántatott egy nagy, virágzó ekklézsia számadási rendetlenségeinek — ha lehetséges — orvoslására. Egy másik híres egyházban a tanítók — mert nem volt se számadás, se pénz — a szó szoros értelmében beadták a kulcsot. Egy másik, szintén híres ekklézsiából meg a szó szoros értelmében megszöktek. Pedig hát a can. visitatió jár-kel minden évben, beszedi a charitativumokat; de ennél aztán egyebet nem is tesz. Az olyan dolgokkal, hogy péld. a gondnok több száz frt erejéig közmunkát vállal, rendes szerződést köt az uradalommal, s a biró, azért, mert a rendesén kiállni nem akaró munkásokat segítette kizavarni, az összeg felét elkívánja a községi pénztár részére, s mert hogy a curátor vonakodik kiadni, a biró prókátort fogad, beperli s a gondnok marháját foglalják le — az ilyen dolgokkal mitsem törődik. Ime, nyájas olvasó, az ilyen apró mizériák szülik az országos nagy mizériákat. Én nem tudom, micsoda átkozott természet is az mi bennünk, hogy a rendtől, pontosságtól annyira irtózunk. Ezelőtt vagy tiz évvel egy hozzám igen közel álló ifjú paptársam, abban az egyházmegyében, melyben akkor szolgált, indítványt tett a közgyűlésen, — melynek asztalán két igen csúnya számadási per feküdt az illető papok ellen, 10—15 éves rendetlenségek s zavarok miatt, — hogy állítson az egyházmegye rendes számvevő széket, az assessor uraknak úgy sincs egyéb dolguk, mint néha-néha deputatióba kocsikázni s a gyűlésen vígan lakozni. A végzés az lőn, hogy „indítványát a jövő gyűlésre indokolva irasban adja be." Hiába védte az ifjú tüzes pap, életbevágó indítványát, hiába mutatott a két csúnya perre, mondván, hogy ennél hatalmasabb indok nem kell: az ügy elaludt és alszik. No de legalább vigasztalhatja magát azzal, hogy akkor nő a gyermek, ha alszik. Le is tett aztán minden tractualis ügyekről, s most okosabb dolgokkal foglalkozik. A belső-somogyi egyházmegye tett ez ügyben egy lépést tavaly. Eltörülte a faluról falura járó pénzszedést, rendes számvevő széket állított. És ? . . . . egy év alatt jelent-e meg erről csak egy egészséges értekezés is egyh. lapjaink hasábjain ? Szóval épen oda jutottunk, hogy az áldott autonomía aegise alatt nem vagyunk képesek magunk felett fegyelmet gyakorolni; ez pedig már az elzüllésnek — úgy hiszem — majdnem utolsó stádiuma. Aggódó lélekkel beszélgettünk egyszer a múlt évben az erkölcsi és anyagi romlásról. Öten voltunk, kik közül négy, egyházmegyénk vezérférfia volt. Én kimondám és kimondom most is, hogy e nyomorúságok okát nem másban,, mint a szerencsétlen restauratióban keresem.; ott, hol nincs megállapított hivatali kör, hivatalos eljárás, ott hol a hivatalnok nem szerezhet magának kellő' gyakorlatot : ott nem lehet kormányozni. Három közülünk mélyen hallgatott, a negyedik pedig azt mondta, hogy ő élt-halt a restauratióért annak idejében, de a tapasztalás szomorúan bebizonyítá előtte is, hogy azzal lehetetlen viszo-