Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-08-08 / 32. szám

gyakorlása után, az egyeseknél netalán becsúszott hibák I és ferdeségek kijavítása végett és az éneklésben is önallásra segítés céljából, igen ajánlatos énekeltetni egyesekkel, páronkint, csoportonkint, osztályonkint és nemenkint. Az énekben jól gyakorlott gyermekeknél, bár sok fáradsággal járó munka, de nem kivihetetlen és bizonyára kedves élvezettel jutalmazó, a karénektanítás is, akár egyházi énekekből, akár világi gyermekdalokból, mely utóbbiakból sok jeles és olcsó gyűjtemény áll rendelkezésünkre. Az énekórákat illetőleg, bár a törvény is külön egy órát szab hetenkint, mind az alsó-, mind a felső három osztálynak együttes gyakorlására, tekintve a sokféle tárgynak terjedelmes kezelését, ez szorosan meg nem tartható, s eddigi tapasztalatom arról győz meg, hogy az énektanításnak egy egész órára kiterjesztése kifarasztja a legerősebb hangú gyermeket is és unalmassá teszi előtte a tárgyát, úgy hogy sokkal helyesebb eljárás fél órara osztani be az énekeltetést vagy pedig egyéb tárgyakkal kapcsolni össze, pl. az" egyházi énekeket a vallástanitással, a világi dalokat a történet-, alkotmánytan-, földrajzzal. Ily módon többször gyakoroltatnak a gyermekek farasztás nélkül s az énekre szánt óra meg van gazdálkodva és más tárgyra használható.. Midőn a felolvasottakban igyekeztem közölni nézeteimet és tapasztalataimat az énektanításra vonatkozólag nem ringatom magamat azon hitben, hogy talan tisztelt kar. társaim előtt egészen ismeretlen, uj dolgokat tártam föl; de jutalmaz igenis az a tudat, hogy legalabb körünkben egy, eddig egészen érintetlenül hagyott olyan tárgyra hívtam föl a figyelmet, a melyet a haladó korral szintén szükséges előbbre vinni. Azt is jól tudom, hogy bő tárgyat öleltem föl aránylag szűk keretben, melynél fogva munkámnak több tétele homalyosnak is tűnhetik föl. - Ha véleményem nem egyezik meg mindenben kartársaiméval, akkor talán még hasznos eszmecserére s a tárgyra nézve üdvössé válható vitatkozásra szolgáltathattam alkalmat. Ez utóbbi cél buzdított leginkább értekezésem megírására. Mészáros Já?ios, ceglédi evang. tanitó. TARCA. Apró mizériák. Mikor az előző években a „falusi tapasztalatok* voltak napi renden e lap hasábjain, — jól emlékszem — egyik cikket ilyen formán kezdettem: most tulajdonképen nem is azt akartam irni, a mit irok, hanem rájuk akartam teríteni a papokra a vizes lepedőt, a miért hogy hivatalukat elhanyagolják, egyházaikban rendet nem tartanak, a gondnokoktól minden héten számot nem kérnek; ugy az esperes urakra is, a miért hogy canonica visitatiókor meg nem examinálják a papokat számadásért, jegyző- és anyakönyvek hibás, hiányos és hanyag vezetéseért; hanem hát rácsuszszant a pennám akkor arra, a mihez szokva volt, s mindeddig abbamaradt részemről a dolog ; csak egyszer próbáltam olyaténkép hányni a borsót a falra, miszerint batorkodtam kegyes óhajtásomnak kifejezést adni, hogy minő szép lenne az, ha a tractuális jegyzőkönyvekben ez lenne az utolsó pont évről évre : az egyházak számadasai kifogástala noknak talaltatván, vagy itt ez, ott ama hiba talaltatvan stb. stb. Hanem a vizes lepedő ráteritését elvégezte az én kegyes főpásztorom, a dunamelléki püspök ur, midőn az 1877-iki tavaszi közgyűlésen ugyancsak gyüjté az eleven szenet az alckori esperesi kar fejére, püspöki jelentése felolvasásakor (nem az Írásból, hanem csak úgy könyvnélkül, extempore, de mindenesetre biztos tudomása szerint), a miért hogy visitationalis kötelességeikben kellő buzgósággal és szigorúsággal nem járnák el, az anyakönyvekre semmi gondjuk, a gyülekezet erkölcsi életére kellő figyelmet nem fordítanak, a papokat, gondnokokat nem vonják számadásra, a takarékmagtárakra nem ügyelnek, a jegyzőkönyveket nem küldik íel rendén és idején stb., és még mennyi stb. 1 Ott voltam, hallottam mind egy szóig. Az illetők fiúi önmegadással fogadtak az atyai dorgálást, csak egy igyekezett szólani; de ennek is fülébe súgták: hagyd el, édes atyamfia , az öreg atya nem examinal senkit méltatlanul. Ekkor aztán egész terjedelemben meghozattak a visitationális kérdő pontok, s azóta ezek szerint történik a visitatió, milyen eredménynyel ? arra megfelel a tractualis jegyzőkönyvben levő esperesi jelentés. Például : 2. pont. Az anyakönyvek mindenütt szabályszerűen vezettetnek stb. És én egy árva krajcárra felteszem férfiúi szavamat, hogy ez nem úgy van. Nálunk a visitatió meg sem nézi azokat, sőt rajtam történt meg az eset, hogy megfogtam a visitatió jegyzőjének tollát, s nem engedém addig beírni a feleletet, míg végig nem nézettem vele anyakönyveimet; ekkor aztán jól megpirongatott, hogy miért töltetem vele Mába az időt, mikor úgyis rendben van minden. Ez az oka, hogy nagykiterjedésű egyházmegyénkben nem hiszem, hogy volna tiz, egyformán és szabályszerűen vezetett anyakönyv. Láttam igen sokat s elmondom, hogy mit láttam. Egyik vezeti még most is az 1828-iki minta szerint, a másik előtt az 1853-iki Bach-rninta az egyedül hiteles; egyik- hozatja a nyomtatványt Pécsről, a másik Hornyánszkytól, a harmadik ismét Kecskemétről, és ezek mind lényegesen különböznek egymástól. Egyik vonaloz veres és kék irónnaj, (anyakönyvbe!.) az atyának is meg az anyának is külön rovatot, másik „a megkereszteltnek neve* cimü rovatba beirja a családi nevet is, így : Kis József vagy Nagy Mária,