Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-08-08 / 32. szám

A közistenitiszteletek látogatása és a közáhitat emelése szempontjából oda kell tehát törekednünk, hogy a különféle ünnepi alkalmakra szánt, különféle tartalmú énekeink dallamát iskoláinkból vigyék ki gyermekeink. Kívánatos volna, hogy az általuk tanult énekdallamok eléneklésében annyi önállóságra tennének szert, hogy necsak másokkal és mások között, hanem egyedül is képesek legyenek helyüket megallani. Természetes, hogy a mely gyermeknek nem adatott jó hallási érzék és hangképesség, attól ennyit semmi körülmények közt sem várhatunk. Azoknál azonban, kiknél a kellő képesség megvan, mind az iskolának, mind maguknak dicséretére válik, ha akár otthon a csaladban, akar a templomban nemcsak mint egyszerű énekesek, hanem mint vezetők is képesek az éneklésben közreműködni. E kérdésnél, hogy mennyit tanítsunk az egyházi énekdallamokból, nem tartok sem azokkal, kik — bizonyára a kényelem szempontjából, — a lehető kevésre akarják leszállítani a tanítandó énekek dallamát, de azokkal sem, kik a régi időkből átvett telfogással, az egész énekes könyvet, szövegestől és dallamostól be akarjak tömni a gyermek fejébe. Hogy az énekes könyvbe fölvett énekek megtanítására időnk sincs elég, de ha volna is, fölösleges, azt minden elfogulatlan szülő és egyháztag beláthatja. Azért is helyteleníteném a tanítóban, ha sok helyen, a híveknek e téren túlhajtott követelése által vezettetné magat, háttérbe szorítván az iskola fontosabb föladatait. Az meg újra a tanítóra nézve szégyen, ha gyülekezete annyira szegény az énekdallamok éneklésében, hogy e miatt a különféle tárgyú egyházi beszédekhez és ünnepekhez alkalmas énekeket mellőzni kénytelen. Válaszszuk ki tehát a gyakrabban előfordulható, különféle targyu énekeknek azon dallamait, melyek könnyebben taníthatók és énekelhetők, zeneileg szépek, s a melyekben legtöbb egyházias dallamszerűség és emelkedettség van ; de azokat aztán jól gyakoroljuk be. A dallamoknak éneklésében kívánatos volna, hogy egyházaink egyöntetűségre és egyformaságra vergődnének, a melynek kivitele végett épen a tanítók, mint énekvezetők vannak hivatva jóakaratulag megtenni minden lehetőt. Azonban e törekvés elé még mindig majdnem leküzdhetlen akadályképen lép fel gyülekezeteinknek a régihez, mint megszokotthoz erősen ragaszkodó hajlama. De még máskülönben is lehetetlen s nem is tanacsos a régiből egyszerre az újba menni at. Véleményem szerint azonban annyit mégis kötelességünk tenni, hogy a legtöbb egyházban s talán a mieinkben is uralkodó éktelen cikornyázástól, ferdítésektől lassankint s feltűnés nélkül igyekezzünk híveinket elszoktatni s velük az egyszerűbb, méltóságosabb s mindenesetre egyháziasabb éneklést megkedveltetni. Ezzel nem azt mondom, hogy az eddig használt dallamokat végkép vessük el és helyettük ujakat tanítsunk, hanem hogy tartsuk meg a régiekből is a jót, de helyettesítsük is jobb ujjal — ha szükségesnek latjuk a régi rosszat. Szóval én annyit elvárnék minden, a korral haladni vágyó tanítótól, hogy az énekdallamokhoz tapadt salakot lehányni, a helytelen ferdeségeket gyalulni igyekezzék. Az egymáshoz való alkalmazkodás az egyház és énekvezér közt legyen kölcsönös abban, a mi jó. Az egyházba átültetendő szükséges javításoknak is az iskolából kell kiindulni a gyermekek altal. Az egyházi énekek gondos apolása mellett méltó helyet foglalhatnak az iskolában a világi gyermekdalok is. Igaz, hogy még ezekkel szemben a szülők nagyobb részénél elfogultsággal és sokszor vastag szavakban nyilvánuló előítéletekkel találkozunk. Azonban a szülőknek eme magatartasat nem vehetjük tekintetbe azon célok mellett, melyeket e dalok tanításával elérni törekszünk. Mily sok artatlan örömnek forrását képezi a gyermek kedélyvilágaban a dal, mennyire megkedvelteti vele az iskolát, mily hathatós segédeszközül használhatja azt íöl a tanitó, akár a tanitas körül, akár nevelési eljarasában ; hányszor villanyozza föl a meglankadt figyelmet egy-egy kedélyesen elhangzott dal, azt tudják azok, kik a dalokat eddig sem idegenkedtek bevinni iskola" ikba. A gyermekdalok megvalasztasaban vezérelje a tanítót a szövegnek erkölcsös, szívnemesitő, értelemképző s hazafias tartalma. A dallam lehetőleg egyszerű, könnyű, de mégis szép és kedélyes legyen. A dalok kijelölésében irányadó lehet még a tárgy, melylyel a dalt össze akarjuk kötni, továbbá az idő, alkalom és a helyi viszonyok. Világi gyermekdalokat talalni ma mar nem nehéz, mivel e téren tanügyi irodalmunk szép termékeket mutat föl, melyek olcsón megszerezhetők. Ha már ezekben tudjuk a célt, szükséges tudnunk hozzá az eszközöket is. Mint minden tárgynál, úgy az j énektanításnál is a kezelés módja biztosítja leginkább a kivánt eredményt és a kitűzött célt. Figyelemre méltók tehát azon szabalyok, melyek szerint az énektanításban eljárásunkat intéznünk kell. S midőn szabályokról szólok, előre kijelentem, hogy nem gondolok valami művészi szabalyokra, de még csak a hangjegy szerint való tanítást sem értem ; hanem azon altalanos s az elemi énektanításnál is mellőzhetlen szabalyokra akarok utalni, melyek nélkül az énektanitas sikere nagyon gyarló lehet. Mindenekelőtt szükséges éneklés közben a növendékek figyelmét együtt és ébren tartani. Az összetartó figyelem teszi széppé, összhangzóva és könnyebbé az éneklést, míg az elszórt figyelem zavart, kellemetlen éneklést és késedelmet idéz elő, s mind a tanítást, mind a tanulást nehezíti. A figyelemnek a tanítóra irányult nézésben kell nyilvánulni s ennek követelésében tágíthatlan szigorral kell eljárni. A figyelem együtt és egy helyen tartása végett a tanitó ott foglaljon helyet énektanítás közben, ahol lehetőleg minden énekes vele szembe nézve, reá függeszthesse tekintetét. Ez állásban aztan minden előgyakorlatok nélkül is, — a mi ugyan kívánatos volna, ha időnk volna rá, — könnyű érzékeltetni a gyermekekkel a kéz ütenyverése vagy pálca segítségével az ének lassúbb vagy gyorsabb menetét. Ugyan-