Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-08-01 / 31. szám

módszernek, a másik pedig saját tárgygyal biró tudománynak tekinti. Aztán a magam részéről öreg hibának tartom azt is, hogy könyvirónk a magyar katecheticai tevékenységről egy árva hangot sem szól s magára az irodalmi működésre nézve mindössze ennyit mond: „Önálló magyar katecheticánk nincs,*) de értekezett e tárgyról Kun Bertalan, Simko, Tóth Sámuel; a vallásos oktatásra jó kézikönyveket irtak Bánhegyi, Weber, Csiskó, Németh, Zsarnay, Sztehlo, Batizfalvi és Zsilinszki." Igaz ugyan, hogy Hörk, mint maga mondja, csak , összeállító szerkesztő,* de mint ilyentől is jogosan megvárhatjuk, hogy saját szegénységünk tűzhelyénél egy kissé gondosabban körültekintsen s ne mellőzze el azt, ami lényeges, fontos és tudnivaló. A katechetica mint tudomány öntudatos megirójának második legnehezebb, legtöbb vesződéssel járó feladata : az előtte álló készlet célszerű berendezése ; az elveknek és eszméknek olyatén sorakoztatása, hogy azok közül mindenik a maga helyén és idejében jöjjön elő ; általában az összes anyagnak, az egész tudomanynak tapintatos és helyesen alkalmazott felosztása. Ha valahol, ugy igazán itt mondhatja el az iró a legnagyobb megdöbbenéssel: hic labor, hoc opus est, főleg ha tekintetbe vesszük, hogy oly tudománnyal van dolgunk, amelyet — mint Nitzsch mondja — az ő feldolgozói a feladat és tartalom tekintetében egész külömbözőn és ellenkezőn fogtak fel, amelynél hatarozott megállapodás csak a név közösségében van. Ily nagy eltérés és különféleséggel szemben legjobban tesz azért az iró, ha bizonyos elvből indulva ki, magát a fogalmi meghatározást veszi figyelembe, arra épít s abból combinálja ki magának az egész tudomány felosztását. Nekünk például elvünk levén, hogy a katechetica nem más, mint a gyermekek vallás-erkölcsi neveléséről szóló tudomány, mi leginkább azon tényezőkkel számolunk, amelyektől függ ezen nevelés biztos utja és módja. S miután tapasztalatilag bebizonyítható, hogy minden oktatasnak és nevelésnek — tehát a vallás-erkölcsinek is — csak akkor van meg az eredménye és sikere, ha a szükséges tananyagot kiválasztjuk, bizonyos rendszerbe foglaljuk s a kiválasztott és célszerűen berendezett tananyagot tapintatos módszerrel előadjuk : azt hiszem, legtermészetesebb a katecheticának azon hármas felosztása, mely i-ször a tananyag megválasztását, 2-szor a tananyag berendezését és 3-szor a vallás-erkölcsi nevelés módszerét tárgyalja, így a magunk részéről nem találjuk helyesnek a Nitzsch felosztását, melyet Hörk ur is egész terjedelmében átvesz és alkalmaz a maga katecheticájában. Ö ugyanis az i-ső fejezetben a katecheticai oktatás céljáról, 2-ikban annak tárgyáról, 3-ikban a beosztásról, 4-dikben pedig a katecheticai tárgy betanításáról szól. Szívesen elismerjük, hogy ez a felosztás az általunk helyesnek ismert felosztáshoz a legközelebb áll, *) Tudomásom szerint van. Irta Kolos Dániel, 1862-ben. Megjelent Sárospatakon. sőt a három utolsó fejezet lényegében az, ami a mienk ; de nem tartjuk sem ide illőnek, sem eléggé indokoltnak az első fejezetet. Megmondjuk miért. Midőn valamely tudományban nagyobb, önállóbb részeket jelölünk ki, főfigyelem fordítandó arra is, hogy az élő testhez valamiképen holttetemet ne ragaszszunlc s ne legyünk arra kényszerítve, hogy a felvett rész firmája alatt nem tudván mit beszélni, nolle-veile vagy már előbb érintett dolgokat ismétlünk, vagy pedig későbbieket anticipálunk. S váljon nem ilyen természetű-e a Nitzsch-Hörk szerinti első fejezet ? nem valóságos holttetem-e az az élő testen akkor, midőn a katecheticának célja már a fogalmi meghatározásban világosan benne van ? S még ha kitűzzük is a kérdést, arra sem többet, sem kevesebbet nem mondhatunk, mint annyit, hogy ha tudományunk a gyermekek vallás erkölcsi nevelésére ad utasítást, célja nem lehet más, mint vallásos és erköl; csös életíi egyének növelése. Egyébiránt állításunk igazságát legjobban bebizonyítja maga Hörk űr, amidőn csak azért, hogy a felvett rész ne maradjon egészen íires váz, annak köpönyege alatt azon théma felett elmélkedik, hogy ki tanítson (9. §.); szól a lelkész kötelességéről és eljárásáról (10. és 11. §.) s végül utasítást ad a katecheta külső magatartására nézve (12. §.), holott ezeknek a dolgoknak az elmondása vagy ott lett volna helyén levő, aliol a katecheta kellékeit sorolta elő, vagy pedig leghátul a módszertani részben. Itt ellenben csak a rendet és összhangot zavarják. Minthogy azonban ismertetői szerepet teljesítünk, s célunk az, hogy az elmondott dolgokról lehetőleg hű és világos képet tárjunk az olvasó elé, szabad legyen a kérdéses első fejezetet kissé részletesebben megtekinteni. Legelőször is a cél lényegéről van szó. Szerző Nitzsch és Mollra tamaszkodva elmondja, hogy a katecheticai oktatás célja, a kiskorú egyháznak, községnek (?) nevelése az urvacsorajanak igaz élvezetére, tehát istenországa számara való képzés, és kiképzés önálló keresztyén életre ; Palmer után pedig megjegyzi, hogy a cél nem egyéb, mint a naturális, természetes allapotból, mely a bűn hatalma alatt áll, vagyis a positiv ferdeségből, romlottságból, a tévhitből és bűnös életből (?) istenben való életre szoktatás ; mig végre egy elkésett visszhang ezen oktatás célját abban találja, hogy önálló, értelmes egyháztagot, erkölcsös életű egyént növeljen. Nem különcködésből vagy épen szőrszálhasogatásból, hanem igenis komoly megfontolás után vagyok bátor azt kérdezni, hogy voltaképen mit értsünk az alatt a kiskorú egyház, kiskorú gyülekezet alatt ? Hiszen ha így definiálunk, elvégre ad absurdum oda kell jutnunk, hogy van ifjukoru és öregkora egyház is. De még ha elnézzük is, hogy könyvirónk kiskorú egyháznak tartja a nem önálló egyháztagokat : hibáztatnunk kell azon felfogását, mely a katecheticai cél lényegét az urvacsorája igaz élvezetére való nevelésben találja. Igaz ugyan, hogy az urvacsorája az a kegyeletes vallasos