Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-08-01 / 31. szám

rozata az én tudósításommal egyezik. Azt hiszem tehát, hogy a felhozottakból bárki is belátja, hogy midőn én ez indítványokra azt írtam, hogy felsőbb intézkedések által túlszárnyalva vannak : a valóságnál maradtam. És most kérdem : mi értelme s célja van a K. ur — fenebb érintett határozat ellen irt cikkének ? Az egyházmegyét akarja-e a világ előtt, rnint a modern paedagogia s elfogadott neveléstani elvek ellenségét feltüntetni ? Akkor nemcsak hálátlan, hanem igazságtalan munkát is végzett. A ki ismeri a f.-baranyai e. megye tanügyi intézkedéseit, vagy nem sajnalt egy kis körutat tenni: az be fogja ismerni, hogy a f.-baranyai e. megye ujabb időben sokat, a maga részéről minden lehetőt megtett. Az a mondása pedig, hogy „indítványukat nem latja megcáfoltatva*, — oda látszik mutatni, mintha ezen e.megye a maga határozatat nem komoly megfontolás után, hanem csak cáfolgatás végett hozta volna. Azt kívánni pedig, hogy egy és ugyanazon tárgyban a felsőbb hatóság altal már érvényre emelt intézkedést az alsóbb hatóság változtassa meg : a törvényhozás módozataival való nagy ismeretlenséget árul el. S erre különös súlyt fektetek olyan emberrel szemben, a ki — saját szavai szerint — a törvényhozók sorába való mielőbbi emelkedését tartja nem titkolt nemes ambitiójának. És már kérdem, hiszi-e K. ur, hogy a fenebbi indítványok oly életbevágók lennének, hogy csakis azok elfogadasával lehetne segitni e. megyénk tanügyi viszonyainak abnormis helyzetén ? Ki az oka ez abnormitásnak ? ki az oka, ha a 76 iskolában hetvenhat féle a „kül- és belrendszer" ; ha a kir. tanfelügyelő iskoláinkról — s fájdalom, tanítóinkról, azok képességéről és szorgalmáról — megszégyenítő véleményt nyilvánít ? Hát az e. k. és megye nem fogadták-e el az állami törvényhozás helyes intézkedéseit, nem parancsolnak-e egyforma eljárást minden iskolára nézve? S hogy a vádakra hasonlókkal feleljek, — a felsőbb hatóság-e az oka, ha a tanitó urak legtöbbje a rendelt tantervhez alkalmazkodni nem akar, sem munkálni úgy, mint a hű munkáshoz illik ; ha a rövidebb (rosszabb) tankönyveket használják a tantervben ajánltak helyett; ha a vacátiókat önmaguk szabják meg s pedig lehető sűrűen; ha névnap, vásár, baráti látogatás, vendég, kirándulás stb., a tanidőre való minden tekintet nélkül, sokaknál örömmel megragadott kedvező alkalmak az iskola porából való menekülésre ; ha a tanítás körül a legkedveltebb módszer ma is a rég kiküszöbölt kényelmes leckeadás és felkérdezés; ha egyik tanitó a magyar nyelvtant, a másik a tizedes törteket (hogy többeket ne is említsek) tartja szükségteleneknek, sőt, horrendum, akad nálunk, itt a modern paedagogok táborában, tanitó, a ki közvizsgán azt mondja : „ő nem hiszi, hogy a méter-rendszert valaki értené, s azért nem is tanítja?4

stb. stb. Hát ki a hibás, ha „nincs egyöntetűség, öntudatosság, szabatosan körvonalazott cél* ; ki az oka a tanfelügyelő megszégyenítő véleményének? S mit segitnének itt az indítványok ? Az elsőt nem is említem, mert az már úgy is törvény, csak meg kell tartani. A körlátogatás, az év végére helyezve, elismerem, hasznaina annyit, hogy egy évi magoltatás eredményével könnyebb volna port szórni a szemekbe ; de mint volt tanitó állítom, hogy igazi tanítóra nézve a körlátogatás ideje közönyös ; mert a hol a tanítók jelesbjei a latogatók, ott egy tanitó sem félhet attól, hogy iskolájának szellemi értéke Föl ne ismertetnék. Es állítom, hogy indítványaik mindösszevéve is kevés befolyással lehetnének arra nézve, hogy egyik vagy másik iskola jó legyen. A mit eddig irtam, örömmel Írtam ; mivel közleményem tárgyát a népnevelés előmozdítására szolgáló módozatok képezik. A következőkben is szándékom mellőzni azt, a mi a közérdeket nélkülözné ; de lehetetlen nem felelnem a támadásra is. Mert pártatlan tudósításommal — érzem, — hogy azt nem érdemeltem. Azt kérdi K. ur, honnan olvastam azt, hogy a tanitó urak Önmaguk akarnak magukra, illetve a felekezeti oktatásra felügyelni ? Hát az önök indítványából. Láthatja, olvashatja mindenki. Önök kívánják, hogy a tanügyi bizottság a körlelkészekből és körtanitókból álljon, a midőn — egyenlő számmal, eshetőleg túlsúlyban levén — természetes, hogy saját maguk fölött önmaguk gyakorolnak a felügyeletet. Én nem mondtam, hogy a felügyeletbe be ne folyjanak, csak helyesnek tartanám, ha az egyházmegye magának (a tanügyi bizottság utján) túlnyomó befolyást biztosít. Azt mondani,-„hogy a tanügyi bizottság közvetítő közeg csupán, az administratió megkönnyítésére,* akkor, midőn, a többek között, a 400 frton alul álló tanítóságokat betölti, a körlatogatóknak útasításokat adhat s tolok jelentést követelhet stb., — ha nem egyéb, hát legalabb is túlságos naivság. A mi a par excellence egyh. tagok képzését illeti, készséggel elismerem, hogy ilyet a modern paedagogia nem ismer; hanem a keresztyénség s közelebb a protestantismus igenis ismer, és pedig azt az első sorba helyezi. Ha valakinek ez modern érzéseivel össze nem egyezik : am lehet modern paedagog 300 frt minimummal, a honnan ez az ok nélkül gyűlölt felekezetiség kevesebb veszélylyel sértegethető. De mert épen felekezeti tanitó hangoztatja a felekezeti nevelés szükségtelenségét : ez mutatja, mennyire szükséges az, hogy az egyh. megye a felügyeletet, az ellenőrködést a tanügy fölött osztatlanul tartsa kezében. Lam, az államkormány igazságosabb. Az nem bánja (mert különben nem hagyta volna kezünkben), ha az oktatással felekezeti célt akarunk is elérni, csak azt kivanja, hogy a nevelés általános célját is, mely igazán a közművelődés emelése, megvalósítani igyekezzünk. Á „nunc venio4

című kikezdés rosszul sikerült. Cikkíró gyanúsítására, mintha én ama kifordított mondatot érteném : újra meg újra elolvastam azt ; de a magyarázat után még kevésbé érthetem. Megjegyzem azonban, ha nem tudná, hogy célom nem felvilágosítás nyerése volt, hanem egyszerű figyelmeztetés, hogy a tan. testület érdemes jegyzőjének cikkébe, az idegen