Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-07-18 / 29. szám
zetre, a konventi s egyetemes tanügyi bizottságnak közoktatásunkat szervező munkálataira, nem különben a tanításnak egyöntetűségére s a tanerők képesítésére : addig is, mig az egyetem létesíthető lenne, eszközölnők mi is, a tanárképezdével összekötött bölcsészeti tanfolyamnak egy, később megállapítandó helyen való felállítását. Egyházkerületünk, mint ezt már az első indítványozás alkalmából is kifejezte, teljesen át van hatva a felsőbb tudományosság érdekében fölvetett eme nagy eszme magasztos voltától s ha körülményei megengedik, mindent el fog követni arra nézve, hogy megvalósítására, annak idejében meghozhassa a tőle kitelhető áldozatot. A sárospataki főiskolai számvevő székben és tanügyi bizottságban, részint halálozás, részint lemondás által néhány hely megüresedvén, a számvevő székbe Vécsey József és Dókus Gyula, a tanügyi bizottságba pedig világi részről Teleky Péter, Bernáth Dezső', Mecner József, egyházi részről Kopré Ferenc és Béky Sámuel urak választattak meg. (Vége következik ) A nógrádi ev. esperesség közgyűlése. Folyó évi julius 17-én tartatott meg B.-Gyarmaton a nógrádi ev. esperesség közgyűlése, melynek nevezetesebb mozzanatairól van szerencsém e becses lap olvasóit értesíteni. Felügyelő Veres Pál úr megnyitó beszédében különösen kiemeli, hogy a maskovai ügynek, melyről alább lesz szó, oly megoldása miatt, mely a papi hivatal törvényileg biztosított jogaiba ütközik, egy prot. pap nyilvánosan, lapokban a banyakerületi superintendens úr személye iránt sértő s igaztalan kifejezéseket használván, e tiszteletlen hang ellen tiltakozik s azt rosszalja, kifejezést adván azon óhajának, hogy alkotmányos kormányzásunk birtokában egyházi elöljáróink iránt tartozó tisztelettel viseltessünk. A főpásztor személye ellen ily cynicus és gúnyoros modorban irt cikket az egész esperesség elitéli s a felett egyrészt sajnálkozását, másrészt pedig rosszalását fejezi ki. Felügyelő úr megnyitó beszéde után a főesperes úrnak gondosan összeállított évi jelentéséből a többi csekélyebb adományok között feltűnt Patrik János csesztvei földmivelőnek a szügyi egyház részére nemcsak felajánlott de ki is fizetett ötszáz forintos, aránylag nagyszerű adománya. Ösztönző például szolgálhat ez azoknak, a kik nagyobb anyagi jólétnek örvendenek. Ezek után a tiszti kar, letelvén hivataloskodásának ideje, lemondását beadta, minek folytán uj tiszti kar választása elrendeltetett. A losonci állami képezdei vallástanár részére a jövő iskolai évre az esperesség közigazgatási pénztárából 150 frtot ajánlott fel. A fentebb érintett maskovai ügy abban áll, hogy a maskovai egyház lelkésze lelki beteggé lett, s helyette Maskovára az esperesi hivatal által a szokott törvényes formák között uj lelkész választatott, minekelőtte konstatalva lett, váljon az eddigi, habár elmebeteg lelkész nem lesz-é még képesítve lelkészi működésre. Ezen papvalasztás, mint időelőtti, az esperesség részéről helyteleníttetik ; az uj lelkész helyettesi minőségben ugyan meghagyatik, s neki az utódlási jog is biztosíttatik, mihelyt az esperességi consistorium az eddigi lelkészre nézve az esetben, ha orvosilag gyógyíthatlannak lesz kijelentve, a nyugdíjaztatás elvét kimondja, egyelőre azonban a paphelyettest a jövedelemnek csak 5o: 70 -a illetendi. Esperességünk területén mult évben 106 iskolaba járt összesen 5644 tanuló, nem járt 961, mi onnan ered, hogy a dobrocsi iskolai körben az ismétlő iskolák még szervezve nincsenek, de ilyeneknek szervezése szigorúan meghagyatott. Feltűnt, hogy iskolai kimutatásaink szerint mult évben a megyei tanfelügyelő csupán egy ev. iskolát látogatott meg. A tanítók szorgalma általában dicsérendőnek tiintettetett fel. A Zsedényiféle 100 forintos ösztöndíjra ajánltattak Honécy János szentpéteri, Balázs András hradistyei és Osztrovka Lajos vanyarci tanítók. Feltűnt még, hogy az agárdi ev. egyház a maga iskolájában nem keresztyén segédtanítót alkalmazott. Altalaban pedig iskoláink hiányai mellett is, a tanügy terén dicséretes előhaladás tapasztaltatott. A papi özvegy-árva-intézet , valamint a tanítói nyugintézet is évről-évre gyarapodik, úgy hogy a papi özvegyek, ide számítva a Banócy-féle alapítványt is, évenként majdnem 100 forintnyi nyugdíjban részesülnek, a tanitó-özvegyek pedig 40—50 frtban. Az egesz vagyon megközelíti a 40,000 forintot. A nagyoroszi hívek részéről panasz nyújtatott be, hogy az ottani biró kényszeríteni akarja őket, miszerint az odavaló plébános failletményét ők is fuvarozni tartoznak, s midőn ők ellenkeztek, a biró altal meg is zálogoltattak azon kijelentéssel, hogy még a munkaváltságot is fogják fizetni. Az esperesség ezen törvénytelenség orvoslását a kerületen fogja keresni. Wladár Miksa, a nógrádi ev. esp. főjegyzője. A pápai ref. egyház köréből. E lapok folyó évi 28-ik szama, a pápai ref. egyház köréből egy, tárgyánál fogva fontos és közérdekű felszólalást hozott, melyben a pápai ref. egyháznak bizonyos rendetlenségei említtetnek. Ha valamely egyházban rendetlenségek vannak, a dolgok természeténél fogva, a felelősség legelsőbben is a papot terheli. És tudom, hogy az idézett felszólalás olvasásakor is, a közvélemény Ítéletének súlya jelentékeny részben a pápai ref. lelkészre nehezedik. De hogy ez az itélet igazságos és ne elhibázott legyen, arra nézve e sorok szolgáljanak felvilágosításul. A mint a pápai ref. egyház lel-