Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-07-04 / 27. szám

KÜLFÖLDI EGYHÁZ És ISKOLA. A monte-cassinoi — Eredeti levél. — zárda. Az erdő, egykor a vidék dísze, koronája, immár odvas; tavasz ha jő, rügyet nem hajt: rég volt az, amikor virágzott! Az emberek egykor üdülést kerestek s találtak lombjai alatt: csörgő-zörgő ágai közt ma csak bagoly huhog. A környék lakói körüljárják kerületét, kiszemelik a nedvehagyott fákat, megjelölik és aztán kivágják. Ilyen a szent Benedek-rend története Olaszországban. Századokkal ezelőtt, a tudományok koromsötét éjjelében, ragyogó világosságot árasztott szét, mely tán épen azért ragyogott úgy, mert oly sötét volt az éjszaka. A ki dolgozni akart, kiben tettvágyó lélek honolt, ki égett a tudományért, a művészetért: mindaz e szerzet kebelébe vonult, mely biztosította számára az akkoriban mindennél nagyobb kiváltságot, a szabad munka privilégiumát. De immár nyitvák a sorompók, s az élet nyüzsgő színpadán válik meg, hogy ki a legény a gáton. A tudomány szövétnekét nem csupán a bencések lobogtatják, a művészet végkép kiesett kezükből. Az olasz kormány meg, úgy gondolkozván, hogy a vatikáni villámokat így is úgy is megkaphatja, egy szép napon eltörölte a bencés zárdákat, vagy egészen, vagy pedig nevelőintézetekké alakítva át. Ilyen fiúnevelde most az a híres monte-cassinoi zárda. Valóban különös a sors szeszélye ! Egykor a világ nevelője, ma százötven gyerek instructora, s Fra Bonifacio hatalmas diadalérzettel adta tudómra, hogy a hires Nicotera, s Sella miniszter fia is ott van a százötven közt. * Nápolyból szombaton délután érkeztem San-Germanoba, mely ódon városka épen a kolostor tövében fekszik. Fölötte, magas és sziklás hegytetőn pompázik a bencések várszerű kolostora. Másfélórai szamaragolás után végre fölvergődtünk vezetőmmel a kolostor kapujahoz, hol Fra Bonifacio, a jelenlegi padre forestieraio, egy jóképű öreg fráter szívesen fogadott. Névjegyemet kérte s aztán szobát nyitott az első emeleten. Körülnéztem fehérre meszelt kicsiny cellámban. Emlékezetemben megjelent a Grande-Chartceuse, hol ugyanily tiszta, s ekkép fölszerelt, takaros kis barlangban időztem a karthauziak falai közt. Sárgára festett kis ajtó, vaságy, rajta durva, de tiszta ágynemű, két darab szőrrel béllelt vánkos, gyapjú-takaró és szalmazsák, feszület a falon, mellette térdeplő, egy kis fülkében mosdószerek, három szalmafonatú faszék, s végre egy törpe almáriom, mely egyúttal asztal. Táblás, földig érő ajtó képviseli egyúttal az ablakot, mely vaskorláttal ellátva könyöklőül szolgaihat, s a kertre néz. Alig végeztem szemlémet, inas jő, jelentve, hogy készen a „pranzo®, az estebéd. Kalauzolása mellett a rengeteg épület túlsó felére mentem at, a refectoriumba, mely roppant nagy terem, három sor, viaszos vászonnal borított asztallal. A bejarattal szemközt Bassano nagy lestménye : a kenyérszaporítás csodája, többet ád> mint a mennyit neve igér; mert nem egy, hanem lcét csodát ábrázol. Az egyik, maga a kép tárgya, a másik csoda az, hogy Krisztusnak, a kenyér szétosztásában, nursiai szent Benedek, a maga bencés csuhajában sajatkezűleg segédkezik, a mi bizony meglehetős anachronismus. Mivel épen a kenyérnél vagyunk, beszéljünk a kenyérről. A mi a kenyeret illeti, bar dercéstől sült, igen ízletes. A pranzo többi része : sajtos tészta, hal, tejföllel leöntött kenyér, cseresznye és bor, mind arra vall, hogy a szakácstudomany még nem esett ki a bencések kezéből. Ekkép töltözve, szobamba vonulok, s gyönyörködöm az alant elterülő kies kertecskében, hol a szentjánosbogarak csillaghulláshoz hasonló röpkedése, valami kísértetiesen nagyszerű. * Vasárnapra virradva, reggelimet hajnalhasadtakor tálcán hozza be az inas ; badogkannacskaban kavé, mellette cukor, s egy darab kenyér. Hát a tej ? — kérdem tőle. Reám nézett, s komolyan válaszola: »itt kérem csak fekete kávét szokás reggelizni/ Csakhamar megjelent a jó öreg Bonifacio, hogy tegnap tett szives igéretét beváltva, körülvezessen az óriás kaszárnyában. Folyosókon, tornácokon, három udvaron és magas lépcsőzeten keresztül először is a díszcsarnokba vezetett, melynek széles homlokzatán, kék alapra, arany majuskel betűkkel van kifestve a benedictinusok jelmondata : + FVNDATA EST DOMVS DNI SVPRA VERTICEM MONTIVM ET VENIVNT AD EAM OMNES GENTP:S + A bencések e jelszavukhoz híven, a monte-cassinoi zarda példáját követve, a hol csak megtelepedtek, mindenütt a hegytetőkön, vagy a vidék halmosabb részén emelték palotáikat. Nálunk is a pannonhalmi vagy a szent-mártonhegyi, a pécsváradi, a bakonybéli, a zoborhegyi apátság stb. hegytetőkre épült, ellentétben a lapályos vidéket kereső cisterciták épületeivel. A diszcsarnok fülkéiben négy-négy, összesen 16 fehér márvány alló szobor van elhelyezve; a szobrok mindenike a szerzetes rend kitűnőbb tagjait ábrázolja. A diszcsarnok belső oldala, egyúttal a templom előcsarnoka, mely a több izben szétrombolt templom fundamentomára építtetett 1727-ben. Átlépve rézkapujának márvány küszöbét, Luca Giordanonak ízlése-vesztett századára valló, szent-Benedek és a kolostor történelmét ábrázoló festményeivel, ujjnyi vastag aranyozással,