Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-06-27 / 26. szám

vánnék segíteni a bajon ? Nem azzal, hogy Sárospatakon állítsunk egyházkerületi leánynöveldét, mert hiszen ezen eszme — dacára azon előnyöknek, melyeket az oly jeles főiskolai tanári karban, a gazdag, jól rendezett muzeumban — egyéb igen fontos okok miatt elesik. E felett tehát nem is időzöm. Nehogy azonban azt mondja reám, hogy indokolatlan hagyom e pontot, ide írom az okokat : társadalmi kor kellő hiánya, nőnövendékre nézve; mert hiszen nincs minden szülő azon helyzetben, hogy a mívelt úri családokhoz adja gyermekét, Pataknak egyaltalaban nem központi helyzete az egyházkerületre ; a kis területű Pataknak nagy számú ifjúsága; a felvidéktől való elszigeteltsége stb. Óhajtandó volna azonban, hogy az egyházkerület alapot gyűjtsön — egyházi és világi elemek közös akarattal — a már útat tört és 21 éve fennálló miskolci leánynöveldének, hogy ez által kellő és rendes tanerők hivatnának hozzá; illően felszereltetnék, a tandíj leszállíttatnék és ehez még egy olcsó közös étkezési hely —- női convictus — allíttatnék. Ennek példájára azutan lehetne kisebb körű nevelőintézeteket úgy Patakon, mint R.-Szombaton állítani. Ezen alap-szerzésre következő utakat látnék : 1. Önkéntes adakozás, vagy kivetés utján egyházmegyénként gyűjtést eszközölni. A filléreket a canonica visitatio szedné be.*) 2. Rendeztetnék egy kedvezőbb idő bealltával egy nagyobb sorsjáték, mint a milyen volt a debreceni főiskola renoválásakor 1872-ben. 3. Szólittatnanak fel egyes buzgó vagyonos jóitevők az adakozásra. Igy gyűjtött alappal elérnők a célt, kellő műveltséget biztosítva azon szülők gyermekeinek is, kik e nevelést most anyagi körülményeik miatt nem adhatják meg. A közművelődésnek végtelenül sokat használnánk s a jövö kor aldása őrizné emlékünket. Tóth Pál, a miskolci prot. leánynövelde igazgatója. TARCA. Reville a vallások történetéről. Párizsban a „Collége de France*-ban nem régen egy uj tanári szék állíttatott fel a »vallások története* előadására. E tanári székre a nagytekintélyű Reville A. hivatott meg, kinek előadásait megnyitó beszéde közelebbről nyomtatásban is megjelenvén, nem tartjuk érdektelennek legalabb kivonatosan megismertetni. Az emberiség története — úgy mond R. — oly nagy terjedelmű, hogy a munka megosztása elkerülhe*) A tiszáninneni egyh. kerület épen most fogja tárgyalni sáros-, pataki közgyűlése alkalmával a nőnöveldei bizottság ilyen véleményét. tétlen. Az úgynevezett egyetemes történetek szükségképen másodrendű dolgozatok, melyek helyi, tartományi és nemzeti történeteken alapulván, azokat rendezik és összegezik. Ezen természetes osztályozáshoz ujabban egy más osztályozás járult. Megismertük becsét az emberi lélek különböző tevékenységét tárgyazó speciális történet írásának. Ma már a bölcsészet, az irodalom, a művészet, a tulajdonképeni civilisatio történetéből mind külön tárgyaltatnak s ezeknek mindenike ismét több ágra oszlik, mindenik ág jeles művelőket birván. Szabad-e s lehetséges-e műveletlen hagynunk azt a mezőt, melyen az emberi lélek emlékezetet meghaladó időktől fogva a legnagyobb erélylyel, merészséggel s lankadást nem ismerő kitartással munkált és nyilatkozott ? Szabad-e, lehet-e mellőznünk a vallás történetét ? Bizonyára, ez megfoghatatlan lenne. Hiszen itt az értelmi tevékenységnek egy oly formájával találkozunk, a melynek saját élete van és a mely tevékenység a lélek minden más tevékenységeivel nemcsak szoros kapcsolatban áll, hanem azokat meghatározza és kormányozza. Művészet, tudomány, civilisatio s mindaz, mi a földön figyelemre méltó, e tevékenységgel a legszorosabbb viszonyban van, abból származik, attól nyeri táplálékát vagy az bénítja meg. Birodalmak alapultak •s oszlottak fel altala. A palotától a kunyhóig mindenütt nyilvánul befolyása, még akkor is, midőn e tevékenység számba nem véve és megvetve látszik lenni, mert az embert a gyűlölség ép úgy kormányozza mint a szeretet. Egy hatalom sem gyökerezik oly melyen, egy sem bír oly hosszú élettel s egyet sem oly nehéz kiirtani, mint ezt. Ugyanazon időben s ugyanazon helyen egy sem egyesített magaban oly meglepő ellentéteket : a legégiebb tisztaságot s kimondhatlan gonoszságot, a leghősiesebb önfeláldozást és a legaljasabb önzést, utolérhetlen lelkesedést és gyermeki egyszerűséget, az írástudók szőrszálhasogatásat s hitvány babonát, a legmagasztosabb erkölcsiséget s a legalabbvaló megromlottságot, az erény, jóság és szeretet csodaműveit s irtózatos kegyetlenségeket, szabadságot és zsarnokságot, a szellem felszabadítását és lenyügözését, vigaszt és kétségbe ejtést; minden ellenmondás, az ember rendeltetésének legdrámaibb elemei: költészet és próza, az eszményi és reális, a fönséges és triviális, a legragyogóbb szépség s a legvisszataszitóbb undokság abban mind összetalálkoznak, egymással karöltve járnak, gyakran egymással teljesen összezavarodnak; ugyan, hogy ne lenne tehát érdekes, szükséges és hasznos a vallásnak egy külön fejezetet szentelni a történet nagy könyvében ? Ellenkezőleg, azt tartom, hogy az emberiség szelleme csak ezen történet szellemében tükrözik vissza ; csak akkor mondhatni el : „ez az, a mit az emberek tettek , midőn ezt is hozzátehetni: „ez az, a mit hittek és imádtak.4 A félénk bizalmatlanság azon nemének, melylyel a minket megelőzött nemzedék ezen mások által már ép oly szorgalmas mint ügyes kézzel mivelt tudomány