Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-06-27 / 26. szám

minden másokénál dicsőbb. Helyzetünk jól felfogott szempontból, oly méltóságos, minőnél nagyobbat képzelni sem lehet . . . Mily magasztos céljaiban, mik a legmagasabb értelemben vett oktatásban, a bűn és szerencsétlenség ütötte titkos és nyilt sebek orvoslásában, az élettel- s annak visszásságaival kibékitésben, határozódnak. S még magasztosabb, hivatása teljesítésének munkássa'gi körében ! Nem monopolizálhatja a tudományt, melylyel másoknak használni akar, mert az egyetemes papság elvénél fogva, közkézen forog a könyvek könyve, a biblia. Nem károsíthat a mai divat szerint közpénztárt, mert az anyagi javaknak csak ellenőrizésére van hívatva. Munkája, tett szolgálata túlbecsülésével nem zsarolhatja híveit, mert a világi elemmel megosztott kormányzat, közigazgatás, beavatkozás jogánál fogva úgy szólván a gyermek is tudja, mi az a dij-minimum, melynél többet a lelkész nem követelhet. Sőt egyházi hivatalunk fenséges voltának kellő fényben feltüntetésére azt mondom, hogy fejdelmünk, a Jézus után, a legfőbb polcon állunk : Miniszterek, Verbi divini ministri vagyunk ! bár híveink altal számon nem kérhető rendelkezési összeget, de még számadási kötelezettséggel jaró szükségletet sem szavaz, kevés kivétellel egyházunk részére a költségvetésre jogosított hatósag, hanem neki megyünk pénzetlen pénztárral, fogatlan fogakkal, karatlan karszékkel, labatlan labakkal, hajdani leitar szerint a bizonytalan jövőnek, évről-évre 1 bízván a szíveket mozgató, lelkeket jóra hevítő isteni hatalom, az ige birodalmanak elfogyhatlan gazdagságaban, nem törődve, hogy szegre akaszthatjuk-e napirendről leveendő, különben égetőnek mutatkozó szükséginket; nem nyugtalankodva azon, hogy jeles Tompánk egykori keleméri lakahoz hasonló lyukakban, az egyhaz-igazgató testületének rendszeres befogadasára, még tám-nélküli ülhely-lóca sem helyezhető, a különben e célra hasznait legtéresb szobaba se, hanem egy pár tiszteségesb személy, keresztbe vetett lábakkal a küszöbre kerül ; nem békétlenkedve, hogy a főzés művészetéhez kivant, most épen az altalanosan bevett takarék konyharendszer mellett használt labatlan serpenyőben lesz-e mit főzni, sütni, a szent hajdanban egyszer megalapított s azóta számtalan nyirbalásokat szenvedett chartáink jövedelméből, melynek összege napról-napra lekiismeretnélkülibb módon s minőségben szolgaltatik ki. Értem a legtöbb helyen sok hajszolással, a lelkész kerülhetlen beavatkozása mellett is, immel-ámmal, hányd el vesd el végzett, sőt sokszor lopással összekötött szolgálmányokat a cséplő gépeken, szóró rostákon sortirozott legaljasb minőségű gabona-neműek gazos kimérését, azon ürügy alatt, hogy Isten a termelőnek olyat adott! és az ekként kézbesíthető vagy remélhető díj is, nem csak hátralékban marad, hanem évről-évre kevesbedik, devalválódik, a több esztendei hü szolgálatért illetékes jutalmazás, — más téren alkalmazásba vett percentuatio helyett jelentékeny kárral, az alapnak, a földnek is hí-1 veink talpa alól napról-napra fogyása miatt, példáú Sályban, hol egy ember élet folyama alatt 20 köböllel fogyott a párbér, a legtisztább minőségben számítás szerint. Hát még ha por és szemet százalékát is betudjuk : mennyivel ? . . . A musttól fizetett bor-deputatum, hogy élvezhető és eladható legyen, 16 itce helyett egyegy puttón szőllőre (meghatározatlan űrméretű edényekben szállítva) változtatott; sok helyen pedig egy krajcárral itcénként tétetett megválthatóvá. A fa-illetmény tekintetében, faban szűkölködő vidékeken, a kevés meleget és kevés parázst szolgáltató gizes-gazas fűzfával szúrják ki az egyházi szolgák szemét; sőt az erdős helyeken is, sokszor csak szekér-számba adott, ölekben sem vágott galy és mindenféle korhatag minőségben. Úgy hogy bátran merem mondani, hogy ha egyházi kormányunk, a Cicero pro domo sua = magok fazeka mellett méltán jajongok érdekével nem törődve, uj alapokról nem gondoskodik, a végrehajtók minket is legtöbbünket végre hajtanak, s egyházunkkal együtt szellemileg, anyagilag alámerülünk. Szeretem azonban hinni, hogy: »nem halt még meg a gyermek, csak aluszik! * Azért a magasból, hol a főtisztelendő superintendens és méltóságos főgondnok, főfelügyelő urak állanak, várom az ébredésre keltő, a kezdeményező szózatot. Mert a kis embernek — ha mindjárt verbi divini minister is — szava legtöbbször azon sorsban részesül, hogy indítványára, a ki szeretne tenni, nem tud ; — a ki tudna pedig: nem akar, nem mozdúl! . . . hanem midőn a puszták királya ad hangot, akkor minden teremtmény eszmélkedik ! Kegyeskedjenek hát szólni, hatni, tenni, mélyen tisztelt főtisztelendő püspök és méltóságos főgondnok, főfelügyelő urak, egyesült erővel, mind három evangyeliomi egyházaink részéről és kebelében ! A nyomor, ínség rabszolgái fölött uralkodni bár vessző és királyi pálca nélkül, a szeretet jogarával sem lehet boldogító ! . . . S ha magunk nem törődünk helyzetünk javításával, ugyan mi módon várhatnánk azt másoktól, a távolabb állóktól? Hiszen „néma gyereknek — szoktuk mondani — anyja se érti szavát !(

< Kezdjék meg azért a zörgetést, a kisebbek érdekében, a legnagyobb fiűk, közszülénknél, az anyaszentegyháznál ! . . . Különben is ezt várni jogosít az elsőszülöttség előnyéből kifolyó méltányossági elv. Mert bárminő igazságos akarna is lenni gyermekeihez, az apa és anya (értem itt a világ-apát és az anyaszentegyházat) az első gyermek kapja ki legjobban az osztályrészt. Ugyanis, míg el nem szaporodnak a magzatok, mindenre jobban telik ; a fenek-fészek csak azt nyeri, amit az idő, a sors meghagyott, a mi jut! Illő tehát, hogy a tűrhetőbb, vagy épen boldog állapotra jutott testvérek, rokonszeretet szent hevével gondoljanak azokra is, kiknek számára Jókaink szerint, tenyeren hordozás helyett, a sors kezétől csak ütleg, finom kalács helyett pofleves jutott. Napjainkban keservesen kell tapasztalni, mint szall-