Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-06-20 / 25. szám

munka iránti tisztelettől; mert sohasem mond- j hatja önérzettel, hogy ez vagy az az én kezem munkájának gyümölcse, nem mutathat rá, hogy itt vagy ott van az én készítményem, miután a közös tevékenység végeredményében az egyes munkája elenyészik. Pedig a nagy német költő, Schiller szerint: „Das ist's, was den Menschen zieret, Und dazu ward ihm der Verstand, Dass er im tiefsten Herzen spüret, Was er erschafft- mit seiner Hand !" Váljon csodálkozhatunk-e a fölött, ha a munkás a lelket elölő fáradalmak közt anyagiakban, érzéki vágyak kielégítésében iparkodik kárpótolni kiállott szenvedéseit? Adjunk tehát alkalmat az úgynevezett munkás népnek a szellemi élvezetre és pedig ideje korán, nehogy vak legyen a lélek a látásra. Azt mondjuk, hogy a keresztyénség eltörölte a polgáriasuk népek között a rabszolgaságot; hát a gyármunkások élete micsoda, nem-e sírig tartó rabszolgaság ? ! Azt állítjuk, hogy 1848 felszabadította a parasztot, igen ám, csakhogy ez a felszabadítás némely földes- 1 uraknál abban áll, hogy azt mondják convenciós béreseiknek: elszegődhettek máshová, ha nem akartok éjjel is dolgozni, s ha vonakodtak kezetekbe venni a munka eszközeit vasár- és ünnepnapokon ugy mint hétköznap. Ki van mondva a szabad ipar s ezt az iparosok ugy magyarázzák, hogy szabadon dolgoztatnak tanoncaikkal akkor is, mikor ők magok ünnepi ruhában járnak s innen van, hogy a felnőttek, inasok s ismétlők iskolája üres. — Törvényhozásunk működése ugy látszik oda irányul, hogy >> szabad egyház* legyen ^szabad államban*, s mégis az egyház nem láthatja gyülekezetében azon híveit, a kik állami, különösen alsóbb rendű hivatalt viselnek, miután „collisio officiorum* nélkül nem hagyhatják el azt a munka-asztalt, a melyhez a törvény vagy a főnöki parancs-szó leláncolja őket íme ezek azon okok és körülmények, a melyek lassan bár és sokszor alig észrevehetőleg^ de biztosan egyengetik az utat a socialdemokrátiához s a melyekben mozgató erő a rideg materialismus. S ezen a megvalósulás stadiumában is oly j igen nagy bajon csak úgy segíthetünk, ha azt, a minek a social democratia legelkeseredettebb ellensége: Krisztus vallását terjesztjük, diadalra vezéreljük s biztosítjuk számára azon erkölcsi hatalmat, melynél fogva positiv befolyást gyakorolhat ugy a magán, mint a közéletre, a miként az Amerikában és Nagybrittaniában van, a hol sokkal több munkás néppel találkozunk, mint az európai kontinensen s mégis csak név szerint ismerik a socialdemokratiát, ámbár London és New-York évtizedeken keresztül gyülhelye Európa sokféle forradalmi elemeinek. Azért tehát, ha a protestantismus az, a mivé az egész keresztyénségnek lenni kell : az emberi érték tudalomra emelése: akkor ne vegyétek el a néptől az örök hivatás reménységét s a hitet az állandó lelki javakban, hogy a földi életet úgy tekinthesse, mint előcsarnokát egy eleinek s cselekedeteit mint elvetett magvakat a sirontúli aratásra. (Zsolt. 126. 5—6.) Ezen hit, ezen érzete az Istennel való közösségnek vigaszt, kedvet nyújt, s az emberi méltóság tudatára ébreszt még a legalá, rendeltebb hivatásában is a földi életnek. Ez ad a létnek célt, s az életnek valódi értéket, és semmi más; ez hatásos óvszer az elégedetlenség, lemondás és a világ gúnyja ellen, ez kelti fel a hasonló gondolkodásúak és érzelműek együvé tartozásának magasztos eszméjét, tudván azt, hogy az élet bajaiban nincs magára hagyva, hanem a Krisztussal való közösségben megleli a testvéri szeretetet. A maradandó szellemi javakban s az ember örök céljában való hit nélkül a gazdag, művelt vagy magasabb hivatású egy darab ideig titokban tarthatja a belső ember halálát, de egy szegény gyári munkás vagy más napszámos nincs ily helyzetben; a földi élet siralom-völgyében reá nézve nem létezik a külső fény, az anyagi jólét, hogy azok árnyékában ideig-óráig feledhetné a szenvedés keserű poharát, a melyet gyakran egész fenékig kell kiürítenie s csakhamar gyászos panasz-hangokban tör ki a zúgolódás elhagyatott, szomorú helyzete fölött és épen azért, mert nincs hite, s mert úgy vélekedik, hogy a gazdagok szerencsések és megelégedettek : igen természetes, hogy ilyen szavakra fakad: én is élvezni akarok s a mellett keveset dolgozni, mert különben nem tekintenek embernek s nem lehetek szerencsés! És a socialdemocratia erre azt mondja, 49*