Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-01-18 / 3. szám

éjjel szoktak cirkálni, máskor méltóztassék (mielőtt lármát iitne ön) jobban megvizsgálni valamit, nehogy a setétben ott is kísértetet lásson tisztelendőséged, s hol tulajdonképen csak egy ártatlan árnyék feketéllik. Cinke István. Az evangyéliomi isteni tisztelet alapelvei. (J. Nitzsch Prakt. Theol. II. § 255 sk. p. 300 sk. nyomán.) Az Isten lélek, és a kik őt imádják, szükség, hogy őt lélekben és igazságban imádják, mondá az idvezitő Ján. 4,24. Ezen, az igazi hívők egyháza, a láthatatlan, eszményi egyháznak adott utasítás az Istennek ev nvti[i/.xi szellemben való imádására az eszményi egyháznak az isteni hit, remény és szeretetben való imádásában teljesíttetik. A látható egyház a láthatatatlannak előképe és árnyéka lévén, amannak lényegéből kell, hogy minnél többet vegyen fel a maga lényegébe. Ennélfogva isteni tiszteletében is azzal való összefüggésének jeleit kell adnia, vagyis a látható egyház isteni tiszteletének a láthatatlan egyház isteni tisztelete után kell idomulnia. Miután pedig a láthatatlan egyháznak isteni tisztelete szellemi, a látható egyháznak is lehetőleg odáig kell emelkednie, hogy a szellemiség kinyomatát hordja magán, hiszen eredete és célja is szellemi. A szellemnek lényegéhez a világosság és szabadság tartozván, az evangyelmi ünneplés alapelvei egyikének a szabadságnak, másikának az érthetőségnek, igazságnak kell lennie. A láthatatlan egyház isteni tisztelete a hivők közösségének eszményi előállítása, feltüntetése lévén, a látható egyháznak is a hívőket mint egy községet a „Krisztus testét* <*• v (7<~>ga, 710XW. fi eh) kell feltüntetnie, a miből folyólag megkívánjuk, hogy az evangyelmi ünneplés további alapelvei az együttesség, közösség s mégis egység, tehát rend legyenek. Végül az isteni tisztelet a láthathatlan egyházban is a belső istennel való elteltségnek külső feltüntetése, ez pedig az ünneplés, ünnep lényege lévén, kell hogy a látható egyház isteni tisztelete is az ünnepiesség elvén álljon mint alapelven. a) A szabadság alapelve. Az, hogy egyrészt a szent irás azt tanítja, hogy a cselekedetekből nem jön az üdvösség, másrészt pedig, hogy sem Krisztus, sem pedig az apostolok isteni tiszteleti szertartási törvényt nem adtak, hanem a szívnek kegyes isten-és ember szerető érzelmeire utaltak, mint melyeknek tettlegesűlésében, t. i. a tevőleges isten-és ember szeretetben áll az isteni törvény betöltése, ezen tények mondjuk, mintegy utalnak reá, hogy a cultust teljesen szabadnak és így az emberi méltányos és méltó igényeknek megfelőleg módosíthatónak tekintsük. És valóban ilyen is az, mert az egyesnek s így az egyesekből alakult egyes községnek is Isten elébe való járulása az illető egyéniség, illetőleg az illető község, hely, kor és idő szerinti lelkületének kinyomata lesz. Azon* ; ban ez által a cultus nincs feltétlenül odadobva a kíméletlen szabadosságnak, ellenkezőleg a szabadság korlátait már abban lelendi, hogy mindennek a mi a cultus keretén belül történik, az épülés eszközlésére még pedig a közös épülés biztosítására kell történnie. (Rom. 1,11.) Másrészt, hogy a szent írásból merített alapelemek, milyenek a Krisztus által szerzett szentségek és az azokhoz kötött ígéretek stb. és a cultusnak synagogai alapalakja, didactico-propheticus irányzata épen a szt. írásnak e tekintetben ís szabályozó tekintélye folytán soha sem mellőzhetők. Ha tehát fordulnak is elő esetek, midőn a cultus reformation megyen keresztül, azon reformationak evanggeliomszerú'nek kell lennie, továbbá azt sem szabad soha sem elfelednie, hogy a cultus mint az egyház közügye az egyház közhitének módosítása alatt áll ugyan, de e tekintetben is kötve van az által, hogy ! tekintettel kell lennünk a gyengébb testvérekre, mert Jaj annak, a ki által a botránkozások jönnek.* Egyeseknek pedig az egyház közhite, meggyőződése ellenére benne, rajta változtatást művelni egyáltalában meg nem engedhető. így tehát e cultusnak épen szellemi eredete kívánja meg, hogy a szabadság elve benne a rend, a történelmi fejlődés, az emberi társas élet, a lélektani, aestheticai s erkölcstani törvényekkel való egyezésében ! nyilatkozzék. b) Az igazság érthetőség és hűség alapelve. Miután a cultus az Istennel való közösségnek ün| nepe, annálfogva a cultus az istennek és az ő népének összejövetele, ennél Isten a kezdeményező a maga kinyilatkoztatásával és a Krisztus által, s hozzá méltónak kell a népnek lennie. Az Isten szól s a község hallgatja, hisz és vallomást tesz, az Úr hív s az ember jő s vágyakozik. Isten tehát a Krisztusban történt kinyilatkoztatás igéje által hat és cselekszik, és a községnek beszéde, és cselekvősége kell, hogy egyezzék az Isten igéjével, az imának, az éneknek, a hitvallásnak tehát irásszerűnek kell lennie és egymással egyeznie, s miben egyrészt a hűségnek, másrészt az érthetőségnek elve fog nyilatkozni, mert hiszen az isteni tiszteleti cselekvények csakis az ő isteni alapjokkal való összefüggésükben érthetők. Mind a mellett nem szabad az egyéniségnek jogosultságát megtagadnunk, mert ha a cultus szellemi eredetű, akkor a betűszolgálat és puszta szájjal való vallás, ima és olvasás épen úgy ellenkezik lényegével mint a bűvészi hatású opus operatum. Elevenséget és igazságot (tehát hűséget a subjectum részéről) fog nyerni a cultus minden egyes részében, ha a gyülekezet beleegyezése, vágya, óhajtása is kielégíttetik, megnyeretik; minélfogva a közvetlen alakítás, legalább az adott elemek részleges uj összeállítása, tehát az átalakítás is megengedendő. Tettetés nélküli, tehát nem ál, hanem igazi lesz a cultus, ha nem csak a predicatióban engedtetik meg az egyéni színezés, hanem a liturgiái részben is, tehát az imánál, éneknél stb.-nél is. Az egyéninek ezen