Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-06-13 / 24. szám

ránkozónak, de százszor jajabb a botránkoztatónak. Hogy pedig a zárda ilyen botránkozások fészke, az igaz ; protestánsokra nézve azt kétségbevonni nem lehet. Ám legyenek katholikus leánynevelő intézetek, de azok legyenek nyilvanosak, melyek a gyermeket nem szakítják ki a család kebeléből, melyek nem nevelnek képmutató, kedélytelen, makacs érzelmeit titkosan ápoló leányokat, de igaz, őszinte, kedélyes, nőies, gyengéd érzésű, szerelmüket őszintén bevalló derék nőket. Tóth Pál, a miskolci prot. leánynövelde igazgatója. Viszonválasz. Budapestről távollétem miatt mostan felelhetek, t. Molnár Aladár úrnak hozzám intézett azon valaszára, melynek mar kezdete is olyasmit cáfol, mit én nem állítottam. Nem kerestem én, hogy „a képviselőház tanügyi bizottságának tanácskozásairól a lapok számára szerkesztett s azok által közölt tudósítások4

kitől szár. maztak ? hanem vizsgáltam azt, hogy az ezen lapban megjelent s engemet felszólalásra késztetett „ismertetés kitől eredhetett?4

Erről azonban a válasz hallgat. *) Elmondja azonban e helyett a bizottsági tanácskozásokra vonatkozó házszabályt, itt is csak azt hallgatva el, mi a dologra főként tartozik, hogy a bizottságok tárgyalásain megjelenni jogosult képviselőknek, ha nem tagjai azon bizottságnak, szólási joguk nincs. Pedig én ottan éppen azért nem jelentem megi mert szólási jogom nem levén, nem lehetett reám vonzó ; erejű, őt hallgatni akkor, mikor a bizottságnak egy hitsorsosaink közül levő tekintélyes tagja őt, végzetteljes f javaslatainak beadása- s átviteléről lebeszélni nem birván, a tárgyalásokon szintén meg sem jelent, mert szerinte is, azon javaslat, tanügyi önkormányzatunkat illetőleg rosszabb, mintsem annak részletes tárgyalásába belemehetett volna. No de ő ezt is tudta csak elhallgatta! így hát feljogosít engemet is arra, hogy én meg az ő válaszának azon megjegyzéseit hallgassam el, melyek kicsinylő lenézéssel vannak hozzám intézve, illetőleg rólam elmondva ^ melyek ő tőle jöve, engemet nem sértenek. . . de őt jellemzik. Azt mondja továbbá Molnár Aladár ur, hogyha a bizottsági tárgyalásokon megjelenek „megismertem volna a tárgyat annyira, hogy több téves állítástól megkíméltem volna a közönséget.4

Ezt ő állította: de a bizonyítást ismét elhallgatta. Nem „több,4

hanem csak egy állításomat igyekszik ő megcáfolni, ezt is az ő sajátságos modorában, úgy hogy az állítást magát, mint meg. cáfolhatatlant, elhallgatván, csakis az általam idézett példát kifogásolja. En ugyanis azt allitottam : „ha azon törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, még a debreceni főgymnasiumot fenntartó tiszántúli legnépesebb és leggazdagabb egyházkerület sem leend képes, az azon javaslatban kitű*) Ez l

'gy hangzik, mintha a Prot. lap nem is tartoznék a lapok közé. Ez ellen lehetetlen föl nem szólalnom. Szerk. zött „két év4

alatt, ezen egyetlen főgymnasiumát, a ja vaslat követelései szerint felszerelni és átalakítani.4

Ez volt az elhallgatott állítás. Lássuk a kifogásolt számítást. Szerintem azon íőgymnasiumban 33, Molnár Aladár szerint előbb 9, majd 24 tanár lenne szükséges. Vegyük a nagyobb számot alapul, mert az is tarthatatlan. O ugyanis úgy hozza ki a 24 számot, hogy azon főgymnasium tanulóinak mult évi létszámáról egyszerűen kijelenti, hogy „azt talán állandónak venni még sem lehet.4

Szép számítási alap a „talán4

s még szebb az által, hogy ő ezzel beérve, ismét elhallgatja az általam jelzett biztos jövőt, t. i. hogy a vidéki apróbb gymnásiumok elhullván, azok növendékeinek egy bizonyos hányada ismét a debreceni tanulók létszámát fogja növelni. És mcgis a 168 tanulót számlált i-ső osztály ré. szére — bár szerinte egy osztályban 40-nél, a miniszteri javaslat szerint pedig 50-nél több tanuló nem lehet — nem mint én, négy, hanem három parallel osztályt számít. Es mind ezt csak azért, hogy egygyel fogyván az osztályok száma, aránylag kevesbbedjék a tanároknak létszáma is. De szerinte nem kell 33 tanár azért sem, „mert bár a tanárok heti 18 óránál többre nem kötelezhetők ugyan, de egész 25 óráig vállalkozhatnak, a miért méltányos pótlékdíjban részesíthetők.4

Legyen meggyőződve t. Molnár Aladár úr, hogy mint felekezetünk tagjai- és egyházainál, úgy énnálam sem hiányzik az óhaj és akarat, azon célt apránként elérni, a mit ő kényszer utján rögtönözni akar, nem kérdve és nézve, hogy jelen viszo. nyaink között, lehető-e, vagy lehetetlen ? Nem attól félünk mi, hogy ha kellő dijjazást adha. tunk, nem kapunk alkalmas tanárokat, 33-at is ; de a szegénység a baj! Hol pedig nincs, onnan éppen úgy nem lehet, a 18—25 óráig vállalkozóknak „méltányos pótlékdijt4

fizetni, mint uj és rendes tanár részére fizetést adni. Ha pedig pénz volna, akkor én inkább kellő számú tanárt állítanék, s minden tanárnak azon 7 óráját akár magán munkálkodásra, akár egyes, meghatározott számú növendékeinek adható magánórákra hagynám fel ; mert mig ez tanár- és növendékekre előnyösebb, másrészt fennmaradna azon óráknak adása vagy nem adására vonatkozólag, még az illető tanárnak, teljes elhatározási szabadsága is. Afelett meg éppen megütközik Molnár Aladár úr, hogy én még a vallástanitási 32 órára is, két tanárt számítok akkor, mikor sem ő, sem a törvényjavaslat nem kíván erre „még csak képesített tanárt sem.4

Mar bocsánat ! ... az ön »keresztyéni kegyessége4

érezhet ekként, de szerintem, azon debreceni ref. főgymnasiumban, melyet a felekezet tart fenn ; annak a felekezetnek elengedhetetlen maga iránti kötelessége, hogy első sorban ügyeljen arra, hogy hit- és erkölcstana oly tanárok által tanittassék, kik még a rendes tanárok sorában is, minden tekintetben az elsők közt legyenek, s így a tanítványok előtt, kellő tiszteletben álljanak. Én legalább sohasem fogadom el, hogy a vallás tanítás saját intézeteink-