Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-06-13 / 24. szám

des viszonyok között szórványosak; rendkívüli körülményekben járványosak. Nézzük inkább, mielőtt pálcát törnénk a modern jogállam felett, — az elveket és nézeteket, melyeknek a katholicismus és a protestantismus az államra vonatkozólag hódoltak és hódolnak még ma is. Igy lc^biz tosabban tisztába jövünk azon kérdéssel: J\Li kívánatosabb, kath. állam-e, a mint Róma azt kívánja; avagy hitfelekezet nélküli jogállam, a milyet a protestantismus pártol ? Hogy válaszunk kétes ne legyen, kénytelenek vagyunk egy kis történelmi kirándulást tenni azon időbe, hol ama elvek, leghevesebb harcba bonyolodva egymással, ellentétes alakúkra nézve mindinkább kifejlettek. Ezen időszak terjed 1555-tól 1648-ig, az ágostai békétől a vestphaliai békekötésig. — A 16-ik század első két harmadában az államok általában odatörekedtek, hogy közös egyházi fejők hatalma alól szabaduljanak, sőt hogy tőle egészen elválhassanak. Magában a Vatikánban a gúnyolódás napi renden volt ama elvek felett, melyeken a hierarchia nyugodott. Azonban 1589 óta a helyzet más alakot öltött. Róma uj életre kelt volt; az államok ennek folytán vallási színezetet nyertek, a kath. úgy mint a protestánsok. Most a háborúk a vallás nevében viseltetnek és hódításokat tesznek. Mindkét táborban a theologusok soha nem látott hatalmat és tekintélyt nyernek. Ülnek a fejedelmi tanácsokban ; fejtegetik a politikai kérdéseket a szószékeken, uralkodnak az iskolákban és a gyónásnál beavattatván a lelkek titkaiba, legtöbbnyire döntő befolyást gyakorolnak a társadalmi élet minden mozzanataira. Nem tagadhatni, a katholikusoknál azon eszmék és intézmények, melyek a kedélyek vezetésére és fegyelembentartására vonatkoztak, célszerűbben voltak kifejtve. Gyóntatóatya nélkül senkisem élhetett. A papság, mint a hierarchia harcosai, szigorú subordinatió által összetartott testületet képez, mely egy elv nyomán működik és fejők, a pápa, vallási szempontból foganatba vett vállalatai által a világot szünetnélküli izga-O Í5 tottságban tartván, lassanként visszanyeri a 11-ik és 12-ik század tekintélyét és a valh'ispolitikai theoria újra applikáltatik az államokra. Róma a theoriát úgy tudja megkedveltetni, hogy azt különösen a monarchikus és aristokratikus államformákra nézve kedvezőnek tünteti fel jezsuitái által s így Olasz- és Spanyolországban győz és Némethonban is hódítva előnyomul. Azonban csakhamar érvényre emelkedik Bellarmin tana, ki a világi hatalmat összehasonlítja az emberi testtel, a pápai hatalmat az emberi lélekkel s így az egyház számára ugyanazon hatalmat igényeli az állam felett, melylyel a lélek a test felett bir. Felfrisíttetett aquinoi Tamás eme mondata : >Potestas secularis subditur spirituális sicut corpus animae€

De a tan nem vitetik keresztül következetesen. A jezsuiták elég rugékonyak, hogy minden körülményekhez alkalmazkodhassanak. Rö vid idő alatt hirdetik, hogy a fejedelmi hatalom a néptől származik és a pápa mindenhatósága most a nép suveránitásával egy rendszerbe foglaltatik. Bellarmin ezen eljárást tudományilag igazolni törekszik. Úgy vélekedik, hogy miután Isten a világi hatalmat kizárólagosan senkire sem bizta, úgy következik, hogy a néptömegre bizta azt és így a világi hatalom a nép kezébe van letéve, mely azt majd egyes emberre, majd többekre ruházhatja ; sőt joga van, a hatalom formáit megváltoztatni. Egy a gyóntató atyák számára kiadott utasításban ez áll: Rex potest per rempublicam privari ob tyrannidem et si non faciat officium suum et cum est aliqua causa justa, et eligi potest alius a majoré parte populi.* — Mariana különös előszeretettel tárgyalja a népfenség eszméjét és azt habozás nélkül a nép előnyére és a fejedelmek hátrányára dönti el. Szerinte a fejedelem nemcsak letehető, hanem megölhető is, jelesül akkor, ha a vallást megsérti. E tanokat az egyházi szónokok aztán hirdették a templomokban. Boucher János Párizsban 1594. évben megjelent prédikációban például ezen passus fordul elő : ^ La difference du prestre et du roi nous eclaircit cette matiere, le prestre estant de dieu seul, ce qui ne se peut dire du roi. Car si tous les rois estoient morts, les peuples s'en pourroient bien fairé d'autres: mais s'il ny avoit plus aucun prestre, il faudroit que Jesus Christ vinst en personne pour en fairé de nouveaux.* (magyarul: A pap és király közti különbség a dolgot világossá teszi, a pap ugyanis magától istentől az, a királyról pedig ez nem mondható. Mert ha a királyok mind meghalnának, a népek másokat tehetnének helyettük • ámde ha pap többé nem léteznék, Jézus Krisztusnak személyesen el kellene 47*