Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-05-30 / 22. szám
BELFÖLD. A dunamelléki ref. e. kerület közgyűlése. Hogy a lelkészavatasi ünnepély vasárnapra essék, s hogy olyasféle lehangoló eset ne álljon be, mint a minőről közelebb is, ha jól emlékszem, a dunántúli ref. közgyűlés tudósítója panaszkodott, hogy t. i. a papszentelési ünnepélyen a közgyűlés tagjain kívül alig voltak néhányan, azért kerületünkben a tavaszi közgyűlések évek óta szombaton nyittatnak meg. Szombaton május 22-ikén nyílt meg ezúttal is, de az érdemleges tárgyalások csak május 24-ikén kezdettek meg, legalább közgyűlésileg akkor, de a zsinati előmunkálatokkal, a Molnár Aladár-féle tanügyi javaslattal, az egyetemes tanügyi bizottság jegyzőkönyvével, saját tanintézeteink jelentéseivel már május 19-ike óta foglalkoztak egyes bizottságok, valamint a papi vizsgák is megtartattak a gyűlést megelőző napokon. A vizsgatevők szamát tekintve papvizsgáink nem valami fényesek valának, három-három s. lelkész állván úgy az első mint a második vizsga elé ; de az ezek által felmutatott eredmény eléggé örvendetes volt. Legyen is inkább kevés, de jó, mint sok rossz. A vasárnapi isteni tisztelet végeztével Petri Elek, Szőcs Farkas theologiai tanárok, Arany Antal, Berki József, Kiss Adolf, Takács József, Úrhazi Lajos, Vasmolnár István lelkészek avattattak fel; megelőzvén az avatást Tóth Sándor gombai fiatal lelkész egyházi beszéde, melyben a tartalom magvassága, az előadás művészete, s a hang paratlan szépsége egymást le nem győzve versenyeztek egymással, s mely nemes lelkesedéssel töltötte el nem csak a felavatandók lelkét, kikhez az első sorban intézve volt, de azt hiszem, kivétel nélkül az egész közönséget. S hogy lelki örömünk egészen teljes vagy túláradt legyen, a beszéd végeztével a theologiai énekkar rákezdett egy oly éneket, mely a vallásosságnak egy nálunk reformátusoknál szokatlan ismeretlen világaba varázsolt vissza bennünket. Ezen ének dallama — a mint tudom — az erdélyi unitáriusok énekes könyvéből való, azt meg tudjuk, hogy Dávid Ferencz több középkori magyar kathol. éneket vagy egészen, vagy némi módosítással átvett az unitár, egyház énekei közé, s azt hiszem, hogy ily átvett ének ez is. S mily szép, s mennyire megható 1 A magyar nemzeties, vagy tan jobban mondva magyar népies zeneköltészetnek s az őszinte naiv vallásos érzületnek mily kedves vegyülése 1 Énekügyi bizottságunk — bocsánat a laikus kontárkodónak, — valóban helyesen cselekednék, ha figyelmét az unitáriusok énekeire, sőt az ős magyar kathol. énekekre is kiterjesztené; s nálunk is uj életre keltené azt, ami azokban valóban magyar s nemzeties. A hétfői ülés, melyen a közgyűlésnek az elhárít* hatlan akadályok által gátolt egyének kivételével majd minden egyházi s világi tagja megjelent, meg a többek közt kerületünk legidősb s általános örömmel fogadott tanácsbirája id. B. Vay Miklós is, — püspök úrnak rendesen nagy érdekeltséggel várni szokott püspöki jelentésével vette kezdetét. A jelentés a convent működésére s a képviselőházhoz beterjesztett, de tárgyalásról levett ministeri középtanodai törvényjavaslatra való reflektálással kezdődik. Mindkét tárgyra vonatkozó nézetei Török P. úrnak ismeretesek, s így mondanom sem kell, hogy ezen reflexiók eléggé komor színezetűek voltak; keserűen panaszkodott a múlt évi septemberi convent azon erőszakoskodónak feltűnő eljárása ellen, hogy e. kerületünk véleményének bevárása nélkül, és így mielőtt mi dunamelléki (és a tiszáninneni) e. kerület meghallgattattunk volna, már határozott a zsinat szervezetére s alakítására vonatkozólag; még keserűbben a középtanodai törvényjavaslat önkormányzati jogainknak ebben foglalt túlságos megszorítása ellen. Ezek után saját kerületünk ügyeire tért át, felemlítve, hogy itt-ott a nazarénusok zavarják híveink nyugalmát, egyházaink békéjét, hogy három, és pedig fekvésüknél fogva felettébb fontos egyházunkat u. m. Sz.-Endrét, Hévizgyörköt, Dunaföldvárt aligha lehet a pusztulástól megmentenünk; de hogy ezek helyett meg Szelén, Szolnokban, Kalocsán három uj egyházunk keletkezett, illetőleg van keletkező félben. Az őszinte mély fájdalom hangján említette fel püspök úr az alsó bárányi bácsi e. megye búzgó, tevékeny, erélyes volt segédgondnokának Kis Miklósnak elhunytát, s a búzgó és áldozatkész Tisza Lajosnak a vértesaljai s. gondnokságról való lemondását. A közgyűlés j. könyvileg is kifejeztetni rendelte Kis M. elhunyta feletti tájdalmát, Tisza L. irányában pedig kifejezte azon reményét, hogy ha bokros elfoglaltatása miatt jelenleg nem is, de jövőben mint tanácsbiró részt veend tanácskozásainkban. A fajó sebekre balsam cseppek gyanánt szolgáltak az uj segédgondnoki választások. Baranyabácsi s. gondnokká Gaal Péter választatott, kit azon me gye > kivált a bajai ref. egyház rég idő óta ismer mint vallását, egyházát szerető, azért áldozni kész hitrokont, ki közelebb is, hogy az egyház jövedelmei ne csorbuljanak, magára vállalta a szegény sorsú bajai hivek egyházi adójának fizetését; Vértesalján Kenessey Kálmán úr hívatott a segédgondnoki székbe, kinek egyháza iránti élénk érdeklődése, vallásos, szelid kedélye e lapok korábbi olvasói előtt is eléggé ismeretes. A közelebb elhunyt lelkészek felemlítése után következett, a jelentést bezárta azon hosszú jegyzék, mely a kerületünk kebelében egy év alatt egyházi és iskolai eélokra hozott áldozatokat, adományokat tartalmazza. Száraz számokban ritkán van annyi élet, elevenség mint ezekben. A néma betűk hangosan kiáltanak. Évek hosszú során át fokozódnak a csapások, a szegénység : és a vallásos célú adakozások ezek dacára évről évre emelkednek. Kevés hiján 100.000 frtot tesznek ki azon összegek, melyeket egyházaink egy év alatt egyházi és iskolai épületek emelésére, javítására, tantermek szerelésére fordítottak, és azonkívül közel 48,000 forintra rúgnak egyesek kegyes
