Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-05-30 / 22. szám

nélkülözni a templomot és egyházat — aránylag sokkal többet áldoz az egyházra, mint a vagyonos osztály : addig mindig csak tengődni fog egyházunk. Az aránytalanság az egyházi közterhek viselésében egyik legfőbb miseriája autonom protestáns egyházunknak. Ily gyarlóságnak tekintem továbbá 3. A rendszertelenséget és erélytelenséget az egyházi adók beszedésében. Az államkormány közegei által a legnagyobb erélylyel (végrehajtás, zálogolás) szedi be az adót. Es mégis marad fenn adóhátralék évről évre. Képzelhető, hogy mily gyarló módon szedetik be az az egyházi adó, s mily sok évről-évre a hátralék a mi egyházi közigazgatási rendszerünk mellett. A polgári községben a biró vagy külön e célra választott adószedő, az egyházközségben pedig a gondnok szedi be a hívektől az adót. De míg amaz adószedési működéséről felelős illetékes közigazgatási felsőbb hatóságának, s épen azért erélyesen és szorgalmasan végzi teendőit: addig a mi egyhazgondnokaink majdnem senkinek sem felelősek. S ez az oka annak, hogy igen kevés gyülekezet van, mely évről-évre pontosan behajtaná egyes híveitől a kivetett adót, s ez az oka, hogy az egyes gyülekezetek nem szolgáltatják be rendesen évenkint azon összegeket, melyekkel az egyházkerületi és megyei közköltségekhez járulni kötelesek, — ez a túlságos korlátlan autonomia. Rendszer kellene az egyházi adók kezelésében, rendszer és erély. Midenekelőtt szükségesnek vélném, hogy az egyes gyülekezeteknek autonom háztartása az illetékes egyházi felsőbb hatóságnak, az esperességnek közvetlen felügyelete alá helyeztessék és pontosan ellenőriztessék. A ref. egyházban az esperesek évenkint meglátogatván a gyülekezeteket, van alkalmuk a gyülekezet háztartásába betekinteni s a netalan észlelt szabálytalanságoknak és rendetlenségeknek elejét venni: az ágost. hitv. gyülekezetek háztartására azonban az esperesség nem igen ügyel fel, a gyülekezetek teljesen magokra vannak hagyatva. Legcélszerűbb volna nézetem szerint, ha az egyes gyülekezetek köteleztetnének költségvetéseiket és zárszámadásaikat évenkint az espereshez, illetőleg az esperességi számvevőhöz beterjeszteni. Ezáltal alkalma volna az esperességnek megismerni az egyes gyülekezetek háztartását, látná a hatóság, hogy fel van-e a költségvetésbe véve minden, a minek ott kell lenni ? s nem irányoztatik-e elő felesleges nélkülözhető vagy igazságtalan kiadás ? folytonosan nyilvántartásban volna, hogy miféle jövedelemforrások állanak a gyülekezet rendelkezésére ? kielégitők-e ezek ? képes-e a gyülekezet magát fentartani vagy tán segélyre szorul ? látná az egyházi felsőbbség, hogy jó helyen vannak-e a gyülekezet tőkepénzei ? meggyőződhetnék arról, hogy helyes-e a gyülekezetnek adófizetési kulcsa ? s ha nem jó, akkor jobbnak és igazságosabbnak elfogadására kényszerítené a gyülekezetet. Ezen intézkedés éreztetné a gyülekezettel, hogy habár önmaga intézi is ügyeit s kezeli vagyonát, de e tekintetbeni működése a hatóságnak főfelügyelete alatt I áll, melynek felelős; közelebbi összeköttetésbe jönne ezaltal a gyülekezet a felsőbb hatósággal, a mely összeköttetésről, illetőleg alkotmányos alárendeltségről bizony most még nem sokat tud. A költségvetéssel együtt évenkint az egyes hívek hátraléktartozásait is be kellene terjeszteni, melyeket aztán az esperes hajtana, illetőleg hajtatna be a világi hatóság segélyének igénybevétele mellett. Az esperes könnyebben hajtathatná be mint a gondnok, a ki saját feleit, jó barátait, rokonait bizony nem örömest exequaltatja. Ezen intézkedésnek következménye volna, hogy a hanyag adófizető hívek belátnák, miszerint van egy felsőbbség, mely tud parancsolni és végrehajtani : lassankint szépen hozzászoknának az évi egyházi adók pontos befizetéséhez, s így mindig jobban befolynának nemcsak azon összegek, melyek a hivatalnokok díjazására s egyébb gyülekezeti célokra, hanem azok is, melyek az egyházkerületi s megyei közintézetek fenntartására szükségesek. Rendszer kellene tehát az egyházi adók behajtásahoz, rendszer és erély. Hogy mily kevés erélyességet tanúsít az egyházi hatóság e tekintetben, arra elég világos példa az, hogy egyebek közt dunántúli evang. egyházkerületünkben vannak gyülekezetek, melyek 4—5, | sőt 10—12 évre vannak elmaradva azon adókkal, melyekkel évenkint a kerületi és megyei közköltségekhez járulni kötelesek lettek volna. Kerületi és megyei jegyzőkönyveink tele vannak panaszszal és határozatokkal, de a végrehajtás csak késik, míg majd némely gyülekezetben annyira fölszaporodik a hátralék, hogy behajthatlan lesz, s leirasba kell hozni. Általában így vagyunk mi mindennel a mi túlságos autonomiánk mellett; évenkint egyszer összeülünk, tanácskozunk, határozunk, és azután ? . . . és azután készen vagyunk. Nehézkes egyházi közigazgatásunk gyakran majdnem siralmas. Itt egy életrevaló határozat, mely éveken át vagy talán mindvégig írott malaszt marad, ott egy makacskodó gyülekezet, melyet éveken át sem vagyunk képesek a rend és törvény iránti hódolatra kényszeríteni, itt egy pörös kérdés, melyben kétszer is ítélünk, de az Ítéletet nem birjuk végrehajtani, ott egy lényegtelen ügy, mely már évek óta előfordul jegyzőkönyveinkben azzal a végzéssel, hogy „a határozat továbbra is fenntartatik* vagy : „a kiküldöttek újra megbízatnak* stb stb. Nagy a szabadság, kevés a rend. S ugy vélem nem csalódom, ha azt állítom, hogy egyházi közigazgatásunk eme nehézkességének oka épen a túlszigoruan alkalmazott autonómiában rejlik. Dicsekedéssel mondjuk, hogy nekünk nincsenek püspökeink, kik parancsolnának, örülünk annak, hogy nálunk a püspök nem egyéb, mint primus inter pares. Pedig épen az a baj. Hogy egyházfőink nem egyebek, mint a kerületi és esperességi közgyűlések határozatainak végrehajtói, hogy kezeik meg vannak kötve s gyakran csekélységeket is a közgyűlési határozat számára kénytelenek fenntartani: ez az