Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-05-30 / 22. szám
Protestáns autonomiánk miseriái. (Vége ) Ámde a pénz mégis csak nervus rerum gerendarum. Egészséges, • erőteljes test nélkül nem müködhetik a lélek szabadon, nyomasztó anyagi szegénységünk mellett nem megyünk semmire, ha még oly tiszta és tökéletes is vallásunk, ha még oly kitűnő is egyházi külső szervezetünk. PIs ennek a szegénységnek oka első helyen az, hogy prot. egyházunk hívei nem járulnak tehetségeikhez mért aranyban az egyházi közterhekhez. PZlődeink elszakadva a gazdag és hatalmas római egyháztól s ezaltal egyenjogú keresztyén hittársaknak, a meglevő egyházvagyon közös birtokosainak el nem ismerve, saját erejükre és áldozatkészségükre voltak utalva, hogy gyülekezeteiket fenntarthassák. Senkisem vetheti szemükre, hogy az áldozatkészség hiányzott náluk. Egyházunk vagyonos tagjai teljes buzgósággal áldozták vagyonuk egy részét prot. felekezeti célokra, az adakozás keresztyéni szelleme dicső tettekben nyilvánult; az alsóbb néposztály tagjai sem feledkeztek meg Pál apostolnak Galat. 6, 6. mondott intéséről, megosztották javaikat azzal, ki által az evangyeliom tudományában oktattattak ; hogy lelkészeiknek s iskolatanitóiknak anyagi existenciáját biztosítsák, szántóföldeket szereztek, élelmi szereket adtak, össze — no meg egy kis pénzt is ruházatra. Hogy azonban mindjárt kezdetben kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy rendszeres és az adófizetési képességnek megfelelő adókulcsot állapítsanak meg : az természetes. De nagy baj, hogy egyházunk nem gondoskodott igazságos teherviselési kulcsról, nem tett semmit arra nézve, hogy a hívek a gyülekezetek és egyházi közintézetek fenntartására szükséges költségeket tehetségeikhez, adófizetési képességeikhez mért arányban viseljék. Már pedig kétségbevonhatlan, hogy bármely intézet, melyet különféle vagyonű s tehetségű egyének tartanak fenn, csak úgy fejlődhetik s remélheti felvirágzását, ha mindé, nik tehetségéhez képest járul annak fenntartásához. Régen belátták ezt az államok, s bizony nem tudom, mikép volnának képesek fenntartani magokat, ha az adót csak az adózó személyekre vetnék ki, s nem azoknak vagyonára is. PLs ha azt az állam megteheti, s teljes joggal teszi is : miért ne tehetné ezt autonom prot. egyházunk is? miért ne adóztathatná meg híveit adófizetési képességük aránya szerint ? miért járulnak az egyes gyülekezetek hívei csak párszám és lélekszám szerint a gyülekezeti közterhekhez ? miért nem vagyonuk arányában ? Igaz ugyan, hogy a legújabb időkben tettek már az egyes egyházkerületek intézkedéseket, hogy a közterhek viselésében ne csak a személyszám, hanem a birtok is figyelembe vétessék és saját körükben egyes gyülekezetek is próbálgatják ezt : mindezek azonban csak gyenge kísérletek s még igen messze vagyunk attól, hogy mindenik tehetsége szerint járuljon egyháza fenntartásához, s akármelyik gyülekezetben látunk oly .feltűnő aránytalanságokat, hogy míg pl. egy-egy napszámos fizet 3—4 frtot: addig nem egy gyülekezeti tag, kinek ezerekre menő jövedelmei vannak, fizet 10 — 20 frtot vagy a legtöbb esetben valami tetszés szerinti önkénytes adománynyal járul a gyülekezethez, nem említve azon sokakat, a kik semmit sem fizetnek. Vannak egyházunk vagyonos tagjai között, kik gyakran százakra menő alapítványokat tesznek vagy ajándékokat adnak egyházi közcélokra, s ezeknek neveit dicsérettel és elismeréssel jegyezzük fel, s méltán. Ámde, ha az egyházi közadók egészen a Vagyon és adófizetési képesség alapjan, vagy az országos adó arányában vettetnének ki : meglehet, hogy kötehs adóképen is fizetnének annyit, mint a mennyit most nagylelkű adományképen adnak. Elismerem, hogy egyhazunk szervezkedése kezdetén, a létért való küzdelem ama súlyos, dicső idejében méltatlan dolog és tapintatlanság lett volna egyházunk vagyonosabb tagjait birtokaranylagos fizetésre kényszeríteni ; mert hisz akkor ők úgy is eleget tettek, nem kérdezték mennyit kiván tőlük az egyház ? adtak önként a menynyit adhattak, gyakran sokat, nagyon sokat. Ámde „más idők mas emberek;* most mar nem divat felekezeti, vallási célokra oly igen nagylelkűen adakozni, hiszen nem üldöz minket senki, nincs ellenséges actio, hol venné magát a reactio ? Vannak ugyan buzgó protestánsaink a vagyonosok között, de valljuk meg — ez már csak egy csekély töredék, a nagy rész közönyös, s nagyon sok vagyonos protestáns jól és rendesen fizeti ugyan országos adójat — pedig sok van rá kivetve, — de egyházi adófizetésről majdnem semmit sem tud, s nem egy, a ki az állam költségeihez országos adó címén ezerekkel járul ;, az egyház fenntartására csak forintokat ad. Igen — így vélekednek ők — az allam fenntartásahoz vagyonom szerint járulok, mert az allam nemcsak személyemnek, hanem vagyonomnak is nyújt biztosságot, az egyházra azonban vagyonomnak semmi gondja sincs (falusi kifejezés szerint; „a sessiók nem mennek a templomba*) az egyház csak személyemet illeti, tehát csakis személyes adóval jarulhatok annak fenntartásához. S úgy volna-e valóban ? az egyház nem nyújt oltalmat a vagyonnak ? vagy az az erkölcsi oltalom, melyet nyújt neki, semmi jelentőséggel sem bír ? Ugyan mikép vehetné hasznát valaki birtokának, ha nem volna egyház és népiskola, ha nem volna oly intézet, mely az embereket vallás-erkölcsileg neveli ? honnét kerülnének akkor a hű tisztviselők, megbízható sáfárok, jó cselédek, hű munkások, a szorgalmas és becsületes emberek, kiket a birtok kezelésénél nem nélkülözhet senki ? Bizony, bizony nem szeretnék vagyont oly helyen, hol nincs valláserkölcsi nevelés. Szükséges biz az az egyház még a vagyonnak is, s ez is egy ok arra, hogy annak fenntartásához mindnyájan tehetségeinkhez, vagyonunkhoz képest járuljunk. Eltekintve azonban ettől, mindenütt és mindenkorra érvényes az az elv, hogy a kinek több adatott, attól több kívántatik. Míg ez az elv az egyházi adók kivetésénél teljesen keresztül nem vitetik, míg az alsóbb néposztály, mely még nem tudja, nem akarja