Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-05-09 / 19. szám
évvel ezelőtt 4000 frt kölcsönt kért az egyházmegye tulajdonát tevő Horváth Mária-féle alapból. Az e. m. számvevőszék, melynek Gulácsy úr is egyik tagja, szives készséggel szavazta meg önnek a kért összeget. Önnek — mint a számvevőszék egyik elnökének — tudnia kell, hogy egyházmegyénkben a kikölcsönzésekre nézve azon szabály áll fenn, hogy a kölcsönösszeg senkinek ki nem adható addig, míg ingatlan birtokra első helyeni betáblázás által kellőleg biztosítva nincs. Nem csak tudnia kell pedig, hanem hivatalos állásánál fogva őrködnie is kell, hogy ez a szabaly foganatosíttassák. És mégis Önnek már két évvel ezelőtt kiadatott, s Ön által felvétetett e pénz, a nélkül, hogy ez mai napig betáblázva lenne, sőt azt többé első helyre betáblázni lehetne is! Azt is tudnia kell pedig Önnek, hogy az egyházkerület — bizonyos felmerült eset alkalmából — egyetemes felelősségre kötelezte a számvevőszék tagjait az általuk kiutalandó pénzekre nézve. Mi természetesebb tehát, mint hogy Gulácsy úr nem akarván az Ön által felvett s elköltött 4000 frtért felelősséget vállalni: bejelentette az esetet az e. in. közgyűlésnek s kérte magát ez összegre nézve a felelősség alól feloldatni. Hát volt-e azért Önnek helyes oka őt a világ előtt pellengérre állítani ? szemére hányni, mit ő, azt hiszem csak büszkeségének tart, hogy 50 évvel ezelőtt iskolatanító volt ? betörni piszkos kezekkel háza szentélyébe s beszennyezni egy előkelő családbóli védtelen nő becsületét, nyilvános lapban háremhölgynek nevezve azt, kit ő — a közbecsiilésben őszült, 66 éves, egész életén at családtalan férfiú — mint keresztleányát agg napjaira ápolgatóul magához vett ? s előre kimondani felette az Ítéletet, miszerint hiszi, hogy küszöbön álló tisztújítás alkalmával megválasztandó tanácsbirák e férfiúval nem fognak egy széket ülni r En pedig azt hiszem, hogy e tényekért minden józaneszü ember inkább Önt fogja elitélni, mint őt, inkább Önre kiált pereátot, mint ő reá. Itt van a másik eset. Szürthében az egyháztagok panaszt emelnek az egyházlátogatóság előtt, a tanító ellen, hogy az nem tanit, hanem Kovács Károly urnái ispánkodik. Az egyházmegye küldöttséget rendel e panasz megvizsgálására. És mi történik ? A Kovács úr elnöklete alatt működött e. m. népiskolai választmány — be nem várva a vizsgáló küldöttség jelentését — kitűnő osztályzatú ösztöndíjjal jutalmazza a hanyagsággal vádolt tanítót! S e botrányos eljárását még azzal tetézi, hogy midőn a küldöttség a következő e. m. gyűlésre beadta jelentését, melyben a szürthei iskolában észlelt eredményt a közepesen alólinak jelezte s kifejezte megbotránkozását a tanító kitűnő osztályzatú jutalmaztatása felett: Ön és egy pár mamelukja a küldöttséget nyílt gyűlésben lehordták, lepiszkolták, s ön Kovács úr nem átallott az elnöki székből durva személyeskedésben törni ki a küldöttség vezetője Szabó József ellen ! Azt mondja Ön, hogy esetlegesség műve, hogy ez a Szabó József 38 szavazatból 22-vel mindjárt a legközelebbi gyűlésen tanácsbíróvá választatott ? Ne higyje Ön! E férfiúnak a népoktatás terén több mint 20 éven át kifejtett hű szolgálatai s érdemei elismerésén s jutalmazásán kivűl, tüntetés volt az, az Ön és társai által elkövetett botor eljárás, s méltatlan piszkolódás ellen. Még egy adatot hozok fel, s ezt különösen kell hangsúlyoznom, mert kiválólag ez vert fel nagy port egyházmegyénkben. A sárospataki állami tanítóképezde igazgatósága Mesko János ifjút, ki egyenesen az apai házból, s a falusi iskolából' lépett a képezdébe, gyenge képesség és a szükséges előismeretek hiánya miatt, elutasította a tanintézetből. Az elutasított ifjú, a mult évi téli gyűlésünkön egy kérvénynyel járult egyházmegyénkhez, melyben magát segédtanitóúl bekebeleztetni kérte. Az egyházmegye tanítói vizsgára utasítá a kérelmezőt az e. m. népiskolai választmányhoz. Kérelmező ifjú, a szülői lakhelyén működő — különben jeles — tanító oldala mellett töltött pár hónapi gyakorlat után, vizsgára jelentkezik a népiskolai választmány elnökénél, Kovács Károly urnái. Egyházmegyénkben a népiskolai választmány a két elnökön kivűl 3 világi, 3 papi, 3 tanítói egyénből, és a két tanítói kör elnökeiből, összesen tehát 13 tagból áll. Es e 13 tagból a választmányi elnök úr nem látta szükségesnek többet meghívni a vizsgára egyetlen egy lelkésznél, hanem azok helyett ültette a vizsgálói székbe saját lelkészét — Fürjész István urat — saját tanítóját, ispánját, Vass Györgyöt, és azt a tanítót, ki mellett a censendus gyakornokoskodott, és megejtették a vizsgálatot ennyien, és kiállították az ifjú részére a tanítói oklevelet, alaírva az illetéktelenül meghívottak által! Hat kérem jogos-e az ily eljárás ? s lehet-e jogérvényes az a tanítói oklevél, melyet nem az illetékes közegek s személyek állítottak ki s írtak alá ! S midőn e jogtalan csklekvény ellen a tiszaháti és erdőközi tanítói kör az e. m. gyűlésen testületileg felszólalt, s kérte az így kiállított tanítói oklevél megsemmisíttetését, Kovács Karoly úr és pártja részéről erős megrovást kapott. Azt mondja ugyan Kovács úr, hogy ő a választmanyi tagokat meghívta, s nem tehet róla, ha meg nem jelentek. Szíveskedjék kérem producálni azoknak leveleit, a kik meg nem jelenhetésöket önnek bejelentették. Én be tudom* bizonyítani — ha kell, — hogy azok közül — az egy Pazar Józsefen kivul — egyetlen egy sem volt meghíva, — nem még az önnek szomszédjában lakó választmányi jegyző Bacskay Sámuel csapi lelkész sem, — valamint nem volt meghíva a nyarádi iskola megvizsgálására sem, hová önnel együtt küldöttségi tagul volt kinevezve, — hanem helyette — rendes szokása szerint — elvitte ön saját lelkészét Fürjész urat. Vagy talán önt az egyházmegye határozatai nem kötelezik ? Ön felette áll az egyházmegyének ? s felhatalmazva érzi magát annak megbízottait mellőzni, s kényekedve szerint választani ki az embert valamely közügy keresztülvitelére? Dictatort a protest. egyházban nem ismerünk, — nem akarunk ilyet ismerni egyházmegyénkben sem, mely nem csupán az öné, ha-