Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-04-25 / 17. szám

A dolog ugyanis egyszerűen abból áll, hogy én, tekintve a prot. népünknél is mindinkább terjedő val­lástalanságot ; tekintve, hogy a tanítóság a vallás iránt közömbös, a vallás szolgái, a lelkészek irányában pedig ellenséges álláspontra helyezkedik : iparkodva e szomorú jelenség okát megfejteni, egyúttal törekedtem kijelölni az útat és módot, mely szerint — szerény véleményem szerint — e bajon segíteni, s a vallástalanság hydráját megfojtani lehetne. Visszatérve tárgyamra, Gyurátz úr elismeri, hogy a vallástalanság korunkban még a protestantismus kebe­lében is aggasztó mértékben terjed ; de az általam ajánlott orvoslási módozatot elvetve — helyette semmit nem nyújt. Gyurátz úr engem észrevételének több pontjában következetlenséggel vádol ; holott saját észrevételei nem állják ki mindig a következetesség tűzpróbáját. Ugyanis, maga elismeri, hogy „mindenik felekezet jó vallásos embereket akar nevelni/ En már számos iskolát látogattam és mindenütt úgy tapasztaltaltam, hogy a vallásoktatás középpontját ezen magasztos, ezen valláserkölcsi parancs képezé: „Szeresd az Istent min­denek felett, szeresd felebarátodat, mint önnön maga­dat/ Ezen szavakkal Gyurátz úr is elismeri, hogy minden vallásnak egy az alapja, egy a kiindulási pontja, hisz én is csak ezt állítottam. Nem következetlenség-e már most elismerni azt, hogy minden vallásnak alapja közös, és visszautasítani annak folyományait? Nem min­den alapot nélkülöző szélmalom harc-e oly elv ellen küzdeni, a melynek alapjáúl szolgáló elvet magunk is hisszük és valljuk ? Ezzel válaszomat be is rekeszthetném; miután azonban értekezésemben az általam indítványozott val­lásoktatásnak csak irányelvét jelöltem meg: nem látom feleslegesnek ezen elv bővebb kifejtését. Szükségesnek látom itt először is a felekezeti val­lásoktatás meghatározását adni; illetőleg annak veszé­lyességét a vallásosságra kimutatni. E kérdésre a fele­kezet fogalmának megadásával felelhetünk. Mi a felekezet ? A felekezet nem egyéb, mint a megegyező hitciklcelyeh (dogmák) altal egybekapcsolt egyének vallásos társulata. A felekezeti vallásoktatás már most az, mely ezen hit­cikkelyek tanítása által már a gyenge növendékeket a felekezet kebelébe bevezetni akarja. Mik pedig ezen hitcikkelyek ? Ezek oly vallásos vitairatok, melyek, meglehet koruk vallásos meggyőződését helyesen fejez­ték ki, és a melyeknek históriai becsét el nem ismerni tőlem távol legyen; de, hogy azok Krisztus tanát egyszer mindenkorra változatlanúl, hűn fejeznék ki, s hogy a jelen prot. meggyőződés hű lenyomatai lenné­nek : azt épen prot. létemnél fogva egyáltalában el nem ismerhetem. Tekintettel már most arra, hogy a hitcikkelyek a vallástudomány által nem véglegesen elfogadott axió­mák ; tekintettel arra, hogy az iskola, főleg pedig az elemi népiskola minden tantárgyból csak azt adhatja, a mi a tudományban már vita tárgyát nem képezi: önként következik, hogy a hitcikkelyek már csak ezen oldalról is, a népiskolai oktatás tárgyát nem képezhetik. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy nem egy hitcikkely, nemcsak népiskolai növendék, hanem népiskolai tanitó, sőt nem egy végzett theologus által is meg nem ért­hető ; hogy más meg oly tartalmú, miszerint inkább erkölcs­rontólag, mint javítólag hat a gyenge, ártatlan, bűn­nélküli gyermeki szívre : világosan kitűnik, hogy azok ! az elemi mindennapi iskolából minden áron kiküszöbölen­dők. Mert kérdem, nem megmételyező-e az ártatlan, 3-ik, 4-ik elemi iskolás, 8—g éves gyermek lelkére, midőn a hitcikkely nyavalyás és bűnös voltát ismerteti el vele ? Ha már most a hitcikkelyeket az elemi iskolai vallásoktatás terén elejtjük, azonnal ott vagyunk az álta­lános vallásnál, az az olyan vallásnál, melyet minden­nemű felekezet egyaránt tanulhat. Hogy mi adhatja meg az ilyen vallásoktatásnak a felekezeti színezetet, melyet Gy. úr oly nagy ellenmondásnak vél, arra nézve a következőkben óhajtom magamat kifejezni. A hitcik­kelyeket nem tartalmazó imák, zsoltárok, vallásos éne­kek, melyek ép oly kevésbé ellenkeznek úgy a katho­likus , mint a protestáns, vagy épen zsidó vallás hitelveivel, azon anyag, mely felekezeti köntösbe öltözteti a vallásoktatást; de lényegileg az ilyen vallásoktatás nem felekezeti, hanem általános. Azt hiszem , hogy nincs oly elfogult katkolikus, ki egy „Mint a szép híves patakra stb/ elénekeltetését gyermeke által vallásos lelkülete megsértésének vehetné. Avagy a vallás lénye­géhez tartozik-e az, és nem inkább a szokás által szen­tesített felekezeti színezetét adja meg a vallásnak, ha fennállva összetett kezekkel, vagy térden állva és kereszt­vetéssel imádkozunk, fedett vagy fedetlen fővel. (Bő­vebben 1. Bánhegyi. A felekezeti iskoláztatás veszélyei.) A mi az általam jelzett vallásoktatás tárgyát illeti, arra nézve a következőkben vagyok bátor szerény véle­ményt nyilvánítani. Nincs a mívelt népek kebelében olyan vallás, melynek alapigazságait ne az istenség, specialiter a monotheismus, az embernek ehhez és egymáshoz való viszonya, a halhatatlanság , a halál után való megjutalmazás, képeznék. Nem látom már át, hogy ezen dolgokról miért ne lehetne egyformán és egy helyen a zsidó nép concrét példájában beszélni ? Hogy minden félreértésnek elejét vegyem, nem látom feleslegesnek magamat systematicusabb alakban kifejezni. Szerintem — azt hiszem Gyurátz úr szerint is — a vallásnak két oldala van, t. i a szoros értelemben vett vallási — az istenségre vonatkozó — és az erkölcsi. A mi az elsőt illeti, az a zsidó nép életében lelt leghűbb kifejezést. A mi a másodikat illeti, az minden rangú és rendű emberekre leghatékonyabb alakban Jézus példa­beszédeiben és életében lett kifejezve. Ebből önként foly, hogy ezek egy általános vallásoktatásnak igen hasz­nos tárgyai. Meg kell azonban jegyeznem, hogy Jézus példabeszédei, tana, nem oly dolgok, melyek az ó-tes­tamentomban — habár nem oly vonzó a'akban is —

Next

/
Oldalképek
Tartalom