Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-04-18 / 16. szám

lattatott el s mindemellett hajlammal bír a mysticismusra, vajmi könnyen esik e szélsőségbe minden lelki gondozás dacára is. De mindez engem nem alteralna, ha ez a mysticismus csak szelid pietistikus irányban haladna s nem vágna át a gyűlöletes fanatismusba, nem ölelkeznék össze a rombolás ördögével, mely maga után mindenütt összedőlt romokat szeret látni. Azt mondja továbbá tisztelt barátom, hogy e bajon csak az segíthet, ha a papok a népnek igazi lelkipásztorai lesznek nemcsak a templomi katedrában, hanem a tarsadalom minden körében; s annak illusztrálására, hogy a cura pastoralis igen sok helyen csak névben él még s tényleg nincs jelen, hivatkozik a nagyobb gyülekezetekre, hol a hivatalos teendők miatt a lelkésznek physikailag lehetetlenség e szent hivatást úgy a hogy teljesíteni, s tesz egy indítványt, melylyel azt hiszi, némileg talán segítve lenne az általa is beösmert bajon. S ez az indítvány az, hogy több pap legyen egy-egy népesebb gyülekezetben, a mi másfelől azt teszi, hogy a hol kevesebb számú gyülekezet van, ott nem lehet félni semmitől. Nem úgy áll. Minden az individuumtól függ. Egy lelkész, ki individualitásával hódítani tud, többre megy egy hatezer lélekkel bíró gyülekezetben, mint az, ki hatszáz lélek fölött őrködik, de mindamellett ridegen húzódik vissza s modora oly szúrós sövény, mely miatt senki sem férhet hozzá. Egy háromezer lélekkel bíró gyülekezetben, mint p. o. Laczháza is, higyje el nekem, több hivatalos dolga van a lelkésznek, mint ha egy tízezerre menő gyülekezetben két pap szolgál két káplán segédlete mellett, mert az első helyen minden teher egy vállán nyugoszik kaplan segélye nélkül, emitt pedig tisztességesen meg van a munkafölosztás ; s ha a lelkész akarja, vagyis ha inclinatiója van hozzá, egyik helyen épen úgy mint a másikon fektethet súlyt a cura pastoralisra. S hogy fektetnie kellene, ebben tökéletesen helyt adok tisztelt baratomnak, de azért ne higyjük, hogy a legnagyobb atyai gond is megmenthetné azt, kire a lelki vakság halyoga borult. Eltévelyeg, elmereng ; sötét ideák keringenek agyában, majd látományók kínozzák s minden gyógymód sikertelen, mert az agyrendszer bomlott meg. Ilyenek minden gyülekezetben talalhatók kisebbnagyobb számmal. Nem egyszer volt s van alkalmuk lelkésztársaimnak ily lelki betegedést minden siker nélkül gyógykezelni. Én hozzám is még évekkel ezelőtt eljött egy szegény alomlátó asszony, ki úgy érezte, mintha éjente szíve táján lángok lövellnének ki. Éjjel fölkelt s fiával olvastatta a szentírást. Ilyenkor nyugodtabb lőn kedély állapota. Ez a nő fiaval együtt későbben nazarénussá lett. A fiu öncsonkítást követett el magán. Ehhez aztán mint „kiválasztott szenthez® eljött Szalontárói a másik rajongó s hirdették itt, Szadán, Ráckevében az utolsó idő közelgését, s akadnak hallgatóik, sőt először csodalóik, mert a szalontai nazarénus szórói-szóra tudta az irasokat; s ha ez alkalomra irt röpiratomat hirtelenében ki nem bocsátom a nép közé, ma már Laczházán is lehet ötven vagy hatvan. Igy nem tudtak egynél többet toborzani, a ki már nemcsak a hitelvek mellett prédikál, de egyenesen az adó megtagadás mellett agitál. S távol legyen tőlem a dicsekvés, örömmel kell constatálnom, hogy röpiratom ötszáz példánya egy hónap alatt az egész országban elterjedt s egy-pár helyről levelet is kaptam, melyben a jó eredményt constatálják. De magában véve ez sem segít a bajon.. Bármint gondolkozzanak is e tárgy felől, bármint emlegessék is a lelkiösmereti szabadságot eme sectával szemben is, nem téríthetnek meg ama meggyőződésemből, hogy ezek kufárai ellenében, a mennyiben nem egyház-, de társadalomellenes tanokat s elveket hirdetnek, az államnak kell föllépnie gátlólag. Distingvaljuk a dolgot, nem a szegény elvakultak ellen ; de a kik célzatosan lázítanak s ha netán ez a lázító szintén elvakult fanaticus lenne, mire való a tébolyda ? íme Hansen tanár productióit betiltottak, mert a közegészségügyi tanács véleménye szerint a hypnotismus az egészségre ártalmas s e futkározók bolyongását behunyt szemmel nézik ; holott épen oly, sőt talan veszélyesebb következményeket idéznek elő, mert az általok terjesztett betegségben szintén van valami delejes gyönyör, mely a lelket elzsibbasztja, a szellemet elaltatja s a testet is elpuhítja, egy szóval a tarsadalmat egy egészséges tagjától fosztja meg. Ez contradictiónak tűnhetnék föl amaz elébbi állításommá! szemben, midőn azt etnlítém, hogy csak azokat nyerhetik meg, kiknek inclinátiójok van; de még az inclinatió magában véve nem betegség, csak alkalom kell, hogy azzá fajuljon. Ezt az alkalmat elzárni erkölcsi s honpolgári kötelességünk s vajha közös akarattal szólnánk így: „flectere sí nequeas, Acheronta movebo.* Ez a mi szándékunk, midőn Celder Márton társunkkal egy néplapot indítunk meg. Vajha siker koronázná törekvésünket I Ez pedig nagyrészben tőletek függ lelkésztársaim. Föl a munkára! Látom, hogy még nem késő. Köszönöm Kun Pál tisztelt barátomnak, hogy alkalmat nyújtott ez eszmék tisztázására s egyúttal kijelentem, hogy e tárgyban ez az utolsó szóm, hagyom a vitatkozást egyebekre, sokkal jobban el vagyok foglalva, hogy sem egyes észrevételekre válaszolhatnék. Az eddigiekből mindenki láthatja tisztán állaspontomat s Ítélhet vagy kedvezőleg vagy kedvezőtlenül felőlem ; csak azt az egyet kérem, hogy ügybuzgóságomat, szabadelvűségemet s egyházam, hazám iránti forró szerelmemet ne vonják kétségbe. Könyves Tóth Kálmán.