Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1880-01-11 / 2. szám

Hogy az igazság és nemzeti egység e kö­vetelményének teljesítésére több mint 12 év leforgása alatt sort keríteni nem tudtak vagy nem akartak, magában véve is elég sérelmes; de épen ingerlővé válik a dolog, mikor a kormány részéről oly kezdeményezés tétetik, mely, míg egyfelől a sérelmes status quo megörökítésére lát­szik célozni, másfelől a protestánsok régi törvé­nyes jogait azon okon kívánja korlátozni, hogy a modem állam célja ugy követeli. A modern államcél mindenekelőtt, a hierar­chiai kiváltságok megszüntetését s a teljes vallas­szabadság törvénybe iktatását követeli: míg ez nem történik, addig minden államintézkedés, mely a protestánsok államjogi viszonyait bizgatja, a régi elnyomó rendszer folytatásának és kelepcé­nek tekintetik. Ez a dolgok természetes rendje szerint máskép nem is lehet. Ha a kormány eljárásaiban kétféle mértéket használ, tűrnie kell azon helyzet következményeit, melyet maga készített, és mely arra kárhoztatja, hogy a háborgó közhangulatban csak akadályo­kat találjon. Egyébiránt a felügyeleti jog szabályozása, iskolai törvény nélkül máskülönben is filius ante patrem lévén, a miniszter csakhamar jónak látta az ügy oly abstract alakban szándékolt elintézését elejteni, és a helyett középiskolai törvényjavasla­tot készíteni, melyben a dolog rendje szerint az állami felügyelet módja és mértéke is körvona­lozva lesz olyformán, hogy — a mint a népiskolai törvénynél is történt — a felekezeti középiskolák felett gyakorlandó államfelügyelet külön para­graphusban fog elintézést találni, s reméljük úgy, hogy az államérdek megóvása a felekezetek autonom jogai tiszteletbentartásával fog történhetni. A főfelügyelet kérdésében a testvérfelekeze­kezetek mind egy értelmen voltak, s csaknem egy és ugyanazon időben egyformán határoztak a dologban. Ugyanakkor, mikor Debrecenben a reform, superintendentiák adhoc konventje ülése­zett, Budapesten az ág. hitvallású négy super­intendentia tartotta rendszeresített évi konventjét, melynek kiváló ünnepélyes színt adott az a körül­mény, hogy azon ment végbe újonnan választott főfelügyelőjük, Radvánszky Antal báró hivatalba iktatása. Az érdemes férfiúnak ez alkalommal tartott székfoglaló beszéde megérdemli, hogy mint a viszontagságos év egyik legörvendetesebb jelenségét különösen kiemeljük. Fényesen meg­mutatta az, hogy nem azoknak egyikét tisz­telte meg az egyház közbizodalma, kiknek, mint Cicero mondja: »alvásközben hullanak ölükbe a kitüntetések*; hanem oly férfiút, ki a hazai pro­testáns ügynek családi hagyományképen reá szál­lott munkás szeretetét több mint ötven éven keresztül oly lélekkel ápolgatta, hogy méltó utódja lett Zsedényinek, kiben haza és egyház egyik legkiválóbb kitűnőségét vesztette. A régi szónokok nemes nyugalmával elmon­dott beszédnek a pillanat hatásán túl maradandó becset kölcsönzött az, hogy a szónok visszapil­lantást vetvén saját múltjára, ezzel egyúttal a protestáns egyház félszázados történetét is vázolta, minthogy büszke öntudattal elmondhatta volna, hogy ami azon hosszú idő alatt jó történt, annak ő egyik tényezője, a mi rosz elháríttatott, abban egyik nem utolsó harcos volt. Ötven év gazdag tapasztalataiból kiemelte e beszéd mindazt, mi hí egyház alkotmányos jogai érvényesítéséhez kul­csul, a mi jövendőbeli eljárásának irányul, és jogos követeléseinek igazolásul szolgálhat. o o A jeles előadás, anélkül, hogy a szónok arra célzott volna, okulásul szolgálhatott vala a Deb­recenben gyűlésező testvéregyháznak is, midőn többek közt a konventről ekkép nyilatkozik: >Változott félszázadnak lefolyta alatt alakjára és szervezetére nézve maga az egyetemes köz­gyűlés is, mert midőn az, első kezdetében csak egy szorosabb körű értekezletnek jellegét viselte, később inkább csak az egyetemes felügyelőnek tanácsadó kollégiuma, az állam által alig ismert, a kormány által pedig épen el sem ismert intéz­mény volt, az most időjártával egyházi főhatós­sággá alakult át. Az időnek követelményei, a körülményeknek exigentiái érleltették organikus fejlődését, s igy önnön magából fejlődve nőtte ki magát az egyetemes közgyűlés azzá, a mi most, az egyháznak areopagusává a nélkül, hogy azt zsinat rendezte, szabályozta és szervezte volna. Időről-időre, esetről-esetre terjeszkedett és szer­veztetett hatásköre az egyes egyházak akaratá­ból, s mivel abban jelenleg összpontosulnak az egyházi közigazgatásnak minden szálai, képvisel

Next

/
Oldalképek
Tartalom