Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-03-21 / 12. szám
midőn nyomában, a mint az általanosb iskoláztatás folytán mindig- több növendékre kiterjed, csak szaporodnak a vallás és szeretet példái, akkor még sem érdemli meg azt a feltétlen kárhoztatást s a kitiltást az iskolából. Vagy talán az egyház hitoktatása dacára teremnének csak az erény, a szeretet szép példái ? Ez esetben ismét nem térhetünk ki azon következtetés elől, hogy minden felekezet, minden vallás pusztán sorscsapás az emberiség életében. Igaz, szép, dicső volna az „egy akol, egy pásztor* magasztos eszméjének mielőbb megvalósulása. Ezen eszme azonban még oly ideális magaslaton áll, hogy feléje, csak mint a távol jövőben rejlő cél felé törekszünk. Nekünk még most számolnunk kell a létező viszonyokkal. Mig esak „rész szerint lesz meg bennünk az ismeset,c < addig mindig lesznek különböző vallások, felekezetek. E viszonyok közt kötelességünk a vallásoktatás által oda hatni, hogy növendékeinkben a vallásos érzülettel együtt fejlődjék a ragaszkodás saját egyházukhoz, fejlődjék egyszersmind a tisztelet is más hitűek iránt. De nézzük továbbá, mi lenne az az általános vallástan, mely a felekezeti hittanitást pótolná ? Somogyi úr az „általános vallásoktatás" alapjául Kehr nyomán a zsidó nép történetét tűzi ki. Ezen útmutatásra legyen szabad a következőket megjegyeznem. Somogyi úr, ezen alap megjelelést, bár nem mondja, de valószínűleg ugy értelmezi, hogy az ó-szövetségből vett „bibliai történetek" képezzék az iskolai vallástanitásnál a kiindulási és támpontokat. Annyiban teljesen egyetértek vele, hogy ó-szövetségi biblia történetek is gondosan megválogatva s helyesen magyarázva alkalmas segédeszközök lehetnek a vallásos érzés ébresztésére. Mi azonban a keresztyénség talaján állunk, vagy is az uj szövetség alapján s igy a vallástanitásnál pusztán a zsidók történetével nem elégedhetünk meg. Az ó-szövetség önmagában még zsidó álláspont ; a zsidó a „választott" nép, a Jehova első sorban nemzeti Isten. Azért a ker. egyházak az ó szövetség mellett nem nélkülözhetik az ujat, sőt épen ez utóbbira helyezik a fősúlyt. „Nekünk a törvény, az ó-szövetség, a Krisztusra elvezérlő mesterünk." Az uj szövetségben már sokkal tisztább vallási és erkölcsi fogalmakkal, sokkal magasabb világnézettel találkozunk. Itt az Isten már mindeneknek szerető atyja, itt „nincs különbség sem zsidó, sem görög, seni szabad, sem szolga . . között." Ennek folytán ugy hisszük, jogosult azon állitásunk, hogy az iskolai nevelésnél keresztyén iskolákban az ó-szövetség mellett szükséges az újszövetségnek ismertetése is, és hogy Jézusnak szent és példás élete, megragadó hasonlatai, példabeszédei, megváltói hivatása csak áldó hatást gyakorolhat a tiszta vallásos érzés és az ép erkölcsiség fejlesztésére. Ha Somogyi úr a „zsidók története" alatt Jézus történetét és tanát is értené, akkor ismét elesnék az általanos vallástanhoz csatolt azon reményének megvalósíthatásától, hogy ezt zsidó és keresztyén egyaránt hallgathatja. A zsidótól nem követelhetjük azt, hogy Jézus történetét örömest hallgassa és tanulja; mert különben itt csakugyan megtörténnék az, hogy a mit az iskola beleoltana a gyermekbe, azt otthon a család hatályosan kiverné belőle. Röviden: a létező és egyesek által meg nem másítható viszonyok miatt, az „általános vallástannak még nem jött el az ő órája." Es ne méltóztassék azt hinni, hogy csak „az u. n. vallásos túlbuzgók" sürgetik a felekezeti vallásoktatást. Nem csak a túlbuzgóság, hanem a viszonyok tekintetbe vételével a komoly gondolkodás is szükségesnek tartja ezt még jelenleg. Somogyi úr a vallásoktatást az iskolában határozottan a tanitó számára tartja fel. En is helyesnek tartom, hogy különösen az alsóbb osztályokban a tanitó vezesse a vallásoktatást, azon megjegyzéssel, hogy a felsőbb osztályokban s az ismétlő iskolában a lelkész is teljes ügybuzgalommal segédkezzék s őszinte részvéttel törekedjék a tanítóval egyetértve, a munkát megosztva fejleszteni a növendékekben a vallásos érzést. Végül még egy szerény megjegyzésem van Somogyi urnák azon állítására, melylyel Basedowot is azok közé sorolja, kik a vallástanítást az iskolára nézve nemcsak feleslegesnek, hanem károsnak is tartják. Basedow született 1723-ban Hamburgban, meghalt 1790-ben Magdeburgban. Éles eszű, merész gondolkozású reformátor volt a nevelés terén; elvein azonban nagyon is felismerhető a 18-dik századbeli francia tudósoknak, különösen Rousseau irányának hatása. O nem zárta ki teljesen az iskolából a vallástanítást, de nem jó szemmel nézte a felekezeti oktatást. Barátjai azt híresztelték róla, hogy az ő célja nem katholikusokat, lutheránusokat, kálvinistákat, hanem keresztyéneket nevelni. Basedow a tanügy terén a lelkészeknek annyit engedett meg, hogy ezek „gyülekezeteiknek tanácsot adhassanak az iránt, mily módon, mily oktatás utján szerezhetnek gyermekeik kellő ismeretet azon tantételekről, a melyek igazak és lényegesek, vagy az egyházi rendszer által ilyeneknek tartatnak." Szerinte is az állam bizonyos hitvallást megkövetelhet a tanítótól, nevezetesen „azon erkölcsileg ártatlan vallás hitét, mely az erényről és bűnről, a halai után igazán jutalmazó s büntető bíróról, s a felség és törvényei iránt tartozó engedelmességről szóló tanokat, mint lényeges alkatrészeket magában foglalja. Semmiféle oktatás nem türetik meg, a mely ezen államvallással ellenkezik." Igy Basedow nem a vallás ellenségeivel, hanem — Somogyi úrral együtt — az általános vallástant követelőkkel áll egy sorban.-) *) Basedownak a nevelés terén híres munkája a következő cím alatt jelent meg : ,Vorstellung an Menschenfreunde und vermögende Mánner über Schulen, Studien und ihren Einfluss in die öffentliche Wohlfahrt. Mit einem Pláne eines Elementarbuches der menschlichen Erkenntniss." Hamburg 1768. Gyurátz F.
