Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1880 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1880-02-22 / 8. szám
híveink vallásos szükségeire, annálinkább, mert protestáns létünkre nem mint a katholikus klérus, egy középkori intézménynek őrei, hanem a Krisztus keresztyénségének, mely lélek és élet, hirdetői és terjesztői vagyunk. E nézetben engem ama körülmény sem zavar, hogy papságunk nagy része a szigorú orthodoxiához ragaszkodik, mert én a szabad vagy orthodox irányt nem tulajdonítom annak, hogy kiki volt tanárára esküszik. Nem! mert így azt kellene feltennem, hogy theologusaink sohasem hallottak szót sem a vallásbölcsészetről, a különféle vallások — melyek ős idők óta máig léteztek — történelméről, a világtörténelemről, a természettudományok óriási haladásáról, melynek különösen tulajdonítható, hogy az emberi elmékben uj, egészen más világnézet foglalt helyet, mint minő a régi volt. Továbbá fel kellene tennem, hogy lelkészeink a positiv és a haladó theologusok műveit soha sem hasonlították össze. Ezt pedig semmi áron sem tételezhetem fei, mert ha más nem, egyházi lapjaink tanúbizonyságot tesznek arról, miszerint a lelkészeinkben rejlő theoretikus tudományos képzettség nem épen oly csekély mértékű. Mélyebb oka van annak, hogy mi prot. alapelveink szerint elszántan előre haladni nem merünk. Az orthodoxokat visszariasztja minden újítástól az újkor eszméinek halmazatos zavara, mely még mindig nem képes, egy tiszta, kifogástalan alakkal ellátott eszményképet felmutatni, mely nekünk vezérül szolgálhatna. Mindnyájunk pedig azon tudat alatt tespedünk, hogy lelkészi hivatásunkba való lépéskor minket a 16-ik század hitcikkeire megeskettek, és hogy máig e hitcikkekhez az erre hivatott egyházi intézmény, a zsinat, hozzányúlni nem mert. Pár ev elótt ugyan, a mint ezt e lapokban már említettem, felszólalt a bányakerületi gyűlésen egy világi úr, hogy nem csak alkotmányos, hanem dogmakérdésekkel is foglalkozó zsinatot kell tartanunk ; hanem a hangulat olyannak mutatkozott miszerint attól kellett tartani, hogy ha a netán, létesülő zsinat ily dolgokba vág, a széthullás tökéletesen beáll. Legalább erre mutatkozó jelnek lehet venni azon kis controversiát, mely a Luther kátéja körüli kérdés által a tavalyi bányakerületi gyűlésen támasztatott. Jelentve lett az • iskolai bizottság részéről, hogy a pesti népiskolákban a szláv iskolát kivéve Luther kátéja nem taníttatik. Helyzetünk jellemzése tekintetében igen érdekes volt a kétoldaloni meglepetés, mely ezen jelentés folytán az arcokról visszatükrözött, különösen midőn Hunfalvi János, szerintem, a városi iskolákra nézve legalább, helyesen, egész határozottsággal kijelentette, hogy Luther kátéját úgy, a mint eredetileg írva van, előadni, kirivó ellenmondást képezne mind a paedagogia, mind az emberi ész, mind korunk tudományos öntudata ellen. A kerület a nevelési kérdéstől eltekintve egyszerűen meghagyta, hogy Luther kátéja a többi iskolákba is behozassék. íme, itt fekszik jelen helyzetünk nehézsége. Az egyházi testületek nem tartják még időszerűnek, ily ügyekben engedményeket tenni a kor kívánalmainak, egyesek meg visszariadnék azon bátorságtól, mely szükséges a helyzet leplezetlen jellemzésére. Igen, de hát hol foglaljuk amaz álláspontot, mely addig ís, míg az egyházi testületek ez ügyekben cselekvőleg fellépnek, döntő erővel bírjon l Szeretett püspököm nem régen egy nagyon is praktikus egyházi ügyre vonatkozólag kegyes volt arra figyelmeztetni engem, hogy: „Et ab inimicis discendum.€ Bátorságot veszek ma** o gamnak ezen figyelmeztetést applikálni az álláspontra, melyet nézetem szerint a terjedő egyháziatlansággal szemben el kell foglalnunk és mely egyházi buzgóságunk felélesztésére döntő erőt fejtsen ki. Ha áttekintünk kath. atyánkfiaira, látjuk, hogy azok egyházi hatósága fáradhatlan tevékenységet fejt ki a nép vallástanítása, a klerikusok kiképeztetése és a prudentia pastoralis érvényesítése téréin. A > > routine€ szempontjából valódi élvezet hallani és látni, mily pathosi ékes szólással és oadaadással capacitálja a vallástanitó pap növendékeit arról, hogy a róm. kath. egyház az egyedül üdvözitő; mily rendszeresen gyakoroltatnak be a leendő papok a szent curia észjárásába és mily fáradhatlanul jár kél a gyakorlati pap egy lélek megnyerése kedveért. Nem a pénz hatalmát, az imént felsoroltakat szoktam én mindenek előtt latba vetni, midőn arról van szó, mikép tartja fenn magát a róm. katholicismus a világ modern szellemi áramlatában is. Magától értetik, hogy mi, kiknek már vallási elveinknél fogva a tudomány zászlóvivőihez kell tartoznunk, annál könnyebben győzedelmeskedhetünk, ha a jelzett három téren oly álláspontot foglalunk, mely a fáradhatlanság koszorújára méltókká tesz minket. Legelsőbben is a nép vallástanitását kell felkarolnunk egész tehetségünk szerint. Én itt csak egyet említek; a confirmandusok tanítását. Előttem fekszik egy könyv 1740-ből, melyből a braunschweigi hercegségben a confirmandusok oktatást nyertek. Benne foglaltatnak az egész év evangéliumai és epistolái, továbbá Jézus szenvedésének és Jeruzsálem története, az apostoli, a niceai, az Athanasius, és az Ambrosius- vagy Augustinus-féle hitvallás, Luther kátéja, a kis
