Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-05-25 / 21. szám

fél által egyenlően kitűzött magas célra utaló nemes fölszólalását a Protestáns egyházi és iskolai lap f. évi 17-ik számában olvastam, mondhatlan öröm fogta el keb­lemet s azonnal így szólottam magamban: ha ő és én volnánk a szegedi két egyház, semmi sem állna útjában, hogy együtt építsünk hajlékot az urnák. Én tehát szí­vemből elismeréssel adózom a gyönyörű fejtegetéssel ki­sért legjobb akaratú indítványért, s Sas János urat, ki a szeretet lobogóját magasra fölemelé, meleg kézszorí­tással üdvözlöm ; mert meg vagyok győződve a felől, hogy ö a szent ügy fölött borongó lélekkel mélyen gondolkod­ván, az egyesítés eszméjét a két egyház kétes jövője fe­letti aggodalmában, mint mentő eszközt, szívének lángoló érzetétől indíttatva hozá javaslatba, nyomós érvekkel és előttünk levő példákkal támogatván azt. A kivitelre nézve tehát a lehetőség kétségbe nem vonható. Azonban én a szegedi két hitvallású protestáns egyház egyesíté­sének eszméjét oly fontosnak tartom, hogy az minden előtt a célszerűség szempontjából tétethetik komoly meg­figyelés tárgyává. Ebből kiindulva egyéni nézetein a kö­vetkező. Eltekintve attól, hegy tagadhatlanul van a képnek fény és árnyoldala, s hogy mindegyik fél kiván ragaszkodni cultus formájához, s így az egyes egyházak uniója csak is valamelyik fél némi hátrányával történhetik meg : nem tartom célszerűnek az egyesítés eszméjét a szegedi két hitvallású prot. egyházra nézve ez idő szerint napi tárgyul kitűzni azért, mert jelenben mindegyik egyház hivei szét levén szórva, a tárgyhoz érdemlegesen egyik egy­ház sem szólhat, pedig első sorban ezeknek kellene e fontos ügyben nyilatkozni. Ugyanazért szerény véleményem az, hogy mivel mindegyik egyház ügyét saját egyházi főhatósága vette kezébe s mindegyik kimondá, hogy hitfelekezete egy­házát uj életre kívánja kelteni: hadd folytassák to­vább a szép kilátással megkezdett dicső munkát magok az illető egyházi főhatóságok. Nem alaptalan a remé­nyünk, hogy ha mindegyik felekezet szegedi egyháza érdekében a megkezdett buzgalommal fog működni : Szegeden mindkét protestáns egyház ismét — s ujult erő­vel elíőglalandja a tért. Két missionárius pedig na­gyon szükséges e nagy városban ! . . . Az egyetemes egyház segélyeiből, ha mindegyik egyház külön hajlékot építtethet Istennek, szolgájáról gondot visel az Ur! A gyülekezet ha kevéssel járulhat is egy ideig a lelkész fizetéséhez, a városi segélylyel együtt takarékosság mellett már kezdetben meg élhet a buzgó apostol. , Vegyük le tehát most az egyesítés ügyét a napi rendről, a jövő majd megtanít cselekedni, s ha szüksé­gesnek látandjuk : annak idejében tárgyalásra majd ki­tűzhetjük. VARGA PÁL, zzegedi ref. Mkész. RÉGISÉGEK Jeltelen sírok. ív. Néhány ref. egyházi író életrajzi vázlata. (Ajánlva Kálmán Farkas urnák.) 1. Debreceni Nagy István. Hajdúböszörményi prédikátor, jelesebb én ekszer­z ő i n k egyike s korának egyik legkitűnőbb szónoka. Született Debrecenben 1770-ben. Ugyanitt végezvén 1794-ben a theologiát, 3 évig mint segédtanár működött, még pedig oly dicséretesen, hogy az e. hatóság, fizetésén kivül 12 darab aranynyal jutalmazta őt, melyhez hasonló kitüntetésben csak a szintén nagy tehetségű s szorgalmú kar és kortársa: Tóth Ferenc részesült. E segédta­nárkodás után, a németnyelv elsajátítása végett a Sze­pességbe, Lőcsére rándult, hol Márton József akkor lőcsei, utóbb bécsi tanárral — M. István testvérével — jött ismeretségbe. 1794-ben újra Debrecenbe ment seniorul. Majd a külföldet, nev. Grottingát keresé fel. Itt érte őt a h. böszörményi egyháztanács meghívó levele, a Vecsey Sámuel halálával megürült lelkészi állomásra, melyet 1801 tavaszán el is foglalt, kartársa lévén itt a jeles Diószegi Sámuel. Ek^or tájt vette az egyetemes ref. egyház foganatba az énekeskönyv kijavítását. A tiszántúli kerület az 1804-dik évi októberi gyűléséből felszólittatá a főjegyző által a kebelében élő, költői erük­ről ismeretesb hét egyh. férfiút, köztük Nagy Istvánt, hogy írjanak a zsoltárok dallamaira több, 4—5 versből álló éneket. Határidőül 3 hó tüzetett ki.*) S ha meg­gondoljuk, hogy Keresztesinek 36, Lengyelnek 37 darabja, Nagy Istvánnak pedig 17 éneke van énekes könyvünk­ben : nem csudálkozhatunk, hogy e jó atyák hevenyészett munkája közül oly kevés a valódi becscsel biró. A h. böszörményi algymnasiumban N. J. valamint későbbi kartársa Kocsi Sebestyén István is — tanári hivatalt is viselt egyszersmind. 1823-ban e. kerületi főjegyzőül választatván, Budai Ezsaias superintendens 1825-diki hiv. körútjára, a szatmári, ugocsai és már­marosi e. megyék, kan. visitátiójára Nagy Istvánt vivé magával, ki az ez útban rá nehezült fáradság, neveze­tesen a templomi és tömérdek üdvözlő, viszonzó szónok­latok tartásába egyátalán bele nem fáradt, lévén ő nem­csak névleg, de valósággal szellem és testre nézve is n a g y, erős, munkabíró férfiú. Egy későbbi necrologusa mint tüzes, hamar fellobbanó, de hamar le is csillapuló természetűt jellemzi, ki hibázó hívei irányában az]_ostort, vagy hatalmas tenyereit is szokta volt használni ; de aki mind e mellett is hívei rendületlen szeretetét birta s ha a szószékbe fellépett, feledve Ion minden. Ámulattal vagy megindult kebellel, könyezŐ sz. mekkel hallgatá őt gyü­*) Benedek felhivó levele 1804-ben 18-dikán kelt, s a mnnkák beadása aprilban kívántatott (Lásd Révész jEnekeskönyv." 13 lap._

Next

/
Oldalképek
Tartalom