Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-05-25 / 21. szám
fél által egyenlően kitűzött magas célra utaló nemes fölszólalását a Protestáns egyházi és iskolai lap f. évi 17-ik számában olvastam, mondhatlan öröm fogta el keblemet s azonnal így szólottam magamban: ha ő és én volnánk a szegedi két egyház, semmi sem állna útjában, hogy együtt építsünk hajlékot az urnák. Én tehát szívemből elismeréssel adózom a gyönyörű fejtegetéssel kisért legjobb akaratú indítványért, s Sas János urat, ki a szeretet lobogóját magasra fölemelé, meleg kézszorítással üdvözlöm ; mert meg vagyok győződve a felől, hogy ö a szent ügy fölött borongó lélekkel mélyen gondolkodván, az egyesítés eszméjét a két egyház kétes jövője feletti aggodalmában, mint mentő eszközt, szívének lángoló érzetétől indíttatva hozá javaslatba, nyomós érvekkel és előttünk levő példákkal támogatván azt. A kivitelre nézve tehát a lehetőség kétségbe nem vonható. Azonban én a szegedi két hitvallású protestáns egyház egyesítésének eszméjét oly fontosnak tartom, hogy az minden előtt a célszerűség szempontjából tétethetik komoly megfigyelés tárgyává. Ebből kiindulva egyéni nézetein a következő. Eltekintve attól, hegy tagadhatlanul van a képnek fény és árnyoldala, s hogy mindegyik fél kiván ragaszkodni cultus formájához, s így az egyes egyházak uniója csak is valamelyik fél némi hátrányával történhetik meg : nem tartom célszerűnek az egyesítés eszméjét a szegedi két hitvallású prot. egyházra nézve ez idő szerint napi tárgyul kitűzni azért, mert jelenben mindegyik egyház hivei szét levén szórva, a tárgyhoz érdemlegesen egyik egyház sem szólhat, pedig első sorban ezeknek kellene e fontos ügyben nyilatkozni. Ugyanazért szerény véleményem az, hogy mivel mindegyik egyház ügyét saját egyházi főhatósága vette kezébe s mindegyik kimondá, hogy hitfelekezete egyházát uj életre kívánja kelteni: hadd folytassák tovább a szép kilátással megkezdett dicső munkát magok az illető egyházi főhatóságok. Nem alaptalan a reményünk, hogy ha mindegyik felekezet szegedi egyháza érdekében a megkezdett buzgalommal fog működni : Szegeden mindkét protestáns egyház ismét — s ujult erővel elíőglalandja a tért. Két missionárius pedig nagyon szükséges e nagy városban ! . . . Az egyetemes egyház segélyeiből, ha mindegyik egyház külön hajlékot építtethet Istennek, szolgájáról gondot visel az Ur! A gyülekezet ha kevéssel járulhat is egy ideig a lelkész fizetéséhez, a városi segélylyel együtt takarékosság mellett már kezdetben meg élhet a buzgó apostol. , Vegyük le tehát most az egyesítés ügyét a napi rendről, a jövő majd megtanít cselekedni, s ha szükségesnek látandjuk : annak idejében tárgyalásra majd kitűzhetjük. VARGA PÁL, zzegedi ref. Mkész. RÉGISÉGEK Jeltelen sírok. ív. Néhány ref. egyházi író életrajzi vázlata. (Ajánlva Kálmán Farkas urnák.) 1. Debreceni Nagy István. Hajdúböszörményi prédikátor, jelesebb én ekszerz ő i n k egyike s korának egyik legkitűnőbb szónoka. Született Debrecenben 1770-ben. Ugyanitt végezvén 1794-ben a theologiát, 3 évig mint segédtanár működött, még pedig oly dicséretesen, hogy az e. hatóság, fizetésén kivül 12 darab aranynyal jutalmazta őt, melyhez hasonló kitüntetésben csak a szintén nagy tehetségű s szorgalmú kar és kortársa: Tóth Ferenc részesült. E segédtanárkodás után, a németnyelv elsajátítása végett a Szepességbe, Lőcsére rándult, hol Márton József akkor lőcsei, utóbb bécsi tanárral — M. István testvérével — jött ismeretségbe. 1794-ben újra Debrecenbe ment seniorul. Majd a külföldet, nev. Grottingát keresé fel. Itt érte őt a h. böszörményi egyháztanács meghívó levele, a Vecsey Sámuel halálával megürült lelkészi állomásra, melyet 1801 tavaszán el is foglalt, kartársa lévén itt a jeles Diószegi Sámuel. Ek^or tájt vette az egyetemes ref. egyház foganatba az énekeskönyv kijavítását. A tiszántúli kerület az 1804-dik évi októberi gyűléséből felszólittatá a főjegyző által a kebelében élő, költői erükről ismeretesb hét egyh. férfiút, köztük Nagy Istvánt, hogy írjanak a zsoltárok dallamaira több, 4—5 versből álló éneket. Határidőül 3 hó tüzetett ki.*) S ha meggondoljuk, hogy Keresztesinek 36, Lengyelnek 37 darabja, Nagy Istvánnak pedig 17 éneke van énekes könyvünkben : nem csudálkozhatunk, hogy e jó atyák hevenyészett munkája közül oly kevés a valódi becscsel biró. A h. böszörményi algymnasiumban N. J. valamint későbbi kartársa Kocsi Sebestyén István is — tanári hivatalt is viselt egyszersmind. 1823-ban e. kerületi főjegyzőül választatván, Budai Ezsaias superintendens 1825-diki hiv. körútjára, a szatmári, ugocsai és mármarosi e. megyék, kan. visitátiójára Nagy Istvánt vivé magával, ki az ez útban rá nehezült fáradság, nevezetesen a templomi és tömérdek üdvözlő, viszonzó szónoklatok tartásába egyátalán bele nem fáradt, lévén ő nemcsak névleg, de valósággal szellem és testre nézve is n a g y, erős, munkabíró férfiú. Egy későbbi necrologusa mint tüzes, hamar fellobbanó, de hamar le is csillapuló természetűt jellemzi, ki hibázó hívei irányában az]_ostort, vagy hatalmas tenyereit is szokta volt használni ; de aki mind e mellett is hívei rendületlen szeretetét birta s ha a szószékbe fellépett, feledve Ion minden. Ámulattal vagy megindult kebellel, könyezŐ sz. mekkel hallgatá őt gyü*) Benedek felhivó levele 1804-ben 18-dikán kelt, s a mnnkák beadása aprilban kívántatott (Lásd Révész jEnekeskönyv." 13 lap._