Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-12-14 / 50. szám

átok-szavát : az övére mi rajtunk s alkalmazza Dávid Ferencre, akire illik idvezitőnk ama szép megnyugtatása: Ti vagytok pedig azok, kik megmaradtatok velem az én kisérteti mben... Mi is magunkra vesszük — úgymond szónok — ez átkot s azt a vért az isteni szeretet és mindeneket üdvezitni akaró kegyelem legszentebb nyilatkozatának tekintjük és tiszteljük. S nem hibázunk, állítván, hogy mind a Jézus halála előtt, mind azután elitélt és áldozatul esett nagy emberek száműzetése, méregpoharai, kivégzettek és lefejezett testek sirhalmaiból alakult és nevekedett az a mező, mely nevelte azon élőfákat, melyből később az emberiség jóllétének hajlékai épültek, s a szabadság, az emberi nagyság és az isteni dicsőség temploma1 emelkedtek fel. Nem hibázunk, állítván, hogy felkeresni ama vérnyomokat, aztán megjelelni s imádásos kegyelettel rajtok megpihenni; felhányni a multak romjait s kiemelni ezekből azt, arai az istenséggel rokon ; felkutatni a mohlepte s feledékenység borította levéltárak elrongyollott darabjait, a vonzó képet megújítani s felmutatva a világnak méltó helyre állítni, körülvenni a dicsőség fénysugáréval : ez elismerésre méltó követelése az emberi természetnek, tisztelni való törekvése volt és lesz mindenkor a jóknak, nagy és igazságos lelkek fáradozásinak, kiket nem csak a jelen pillanat érdekel, hanem a jövőnek hite és reményei is mozgatnak. . . . Szent emlékezet — így mond a szónok föllelkesülten — gyújtsd meg ezer világidat, hogy e szent asztalnál, melyen a legnagyobb ember, a legdicsőbb világpolgár, isten fia szeretete ég, láthassuk őt, a tanítványaitól búcsúzót s tanuljuk meg tőle Isten akaratát követni, Világíts be ama kertbe, hol ő sír és imádkozik, hogy tanuljuk meg tőle könnyeinkben is imádni istenünket. Vigy el az árulás és elfogatás helyére, a főpapok és azon gonoszok közé, kik szomjúhozzák az ártatlannak vérét. Vigy el oda, hol csúfolják őt és gúnyt űznek vele, s a hol lelkét imádkozva ajánlja atyjának, hogy tanuljuk meg mi is, hogy legyünk mint ő ember és isten fia, hogy szeressük felebarátinkat mint önnön magunkat. . . . Oh áldott Jézus! így zárja be szónok gyönyörű képét, isteni fénynyel ragyogó halántékidról engedj át legalább egy fénysugarat annak homlokára is, ki a te nevedért vértanúi halált szenvedett, kinek emléke ujul meg háromszáz év boruja után lelkünkben, mint egy fátyol-felleg az ég andalító kéltségében ez ünnepélyen, szent asztalodnál, melynek vendégeül minket is meghívtál. . . Utoljára hálát mondott Istennek e nagy nap örömeért és áldását kérte minden keresztyén embertársunkra. . . E beszéd is mély megindulást költött a hallgatókban. A VI. imát és beszédet történeti háttere teszi kü- 1 lönös érdekűvé. Szónok avatottan fejtegeti: miért kellett ez ünnepnek a harmadik századra átmenni, erős vonásokban rajzolja egyházunk sok üldöztetését, Dávid F. dicsőséges küzdelmét és halálát s meghatólag alkalmazza rá a szentírás alapul vett igéit: Megemlékezünk a te könyhullatásidról, hogy örömmel beteljünk. É s m e g e m 1 é ke zünk a hitről, mely tebenned képmutatás nélkül vagyon. Elbeszéli reformátori működését, kiemeli igazság iránt erős hajlamát, hatalmas szónoklatát, jellemzi s elitéltetésekor híveihez intézett bátorító szavait egy behasonlítja Jézus ama bucsu-szavaival: Ne sirassatok engemet. Meg ne botránkozzatok miattam — monda ő — a világ halálom után bizonynyal látni és tapasztalni fogja, hogy az egyetlen egy Isten az, a ki magát isteni tisztelettel tiszteltetni kívánja Kovács János tanár imája és beszéde (VII. szám alatt) olvasásra inkább irva mint előadásra; tartalma komoly és tudományos ; az eszmék nem csillogók de mélyek s gondolkodásra adnak alkalmat; az ismeretek bősége az orátori előadás rovására van, de a mi olvasás közben elsimul ; épen éllenkezője a hatásos és úgynevezett impressionális beszédeknek, melyek első hallásra szerfelett meglepnek, de olvasva némi ürességet hagynak vissza a lélekben. E beszéd többször olvasva érdeklőbbé válik s becse maradandó.. Igazítom ítéletemet. Az ima dicsőítő részét magasztos gondolatok teszik. A hány mon! dat, annyi szép eszme vagy kép, a hangulat buzgósággerjeszto. Szónok Isten hollétét, miként imádását lélekemelő fogalmakban állítja elénk. Kiválóan szép az imának az ifjú papokért való része, melyben Isten segélyét kéri, őket nagy feladatokra figyelmessé teszi, kétes helyzeteiben az életnek utasítást ad, bátorítva őket s kitartásra buzdítva. A beszédben Pál apostol ideálként van az ifjú papság elé állítva; szónok lefesti az ő korabeli első keresztyén egyházat, kimutatja annak a mienkkel hasonlatosságát; előadja a papi tekintély sülyedését s fölelevenitése módjait. Ez sürgető is — úgymond — mert ez maga után vonja meggyengülését azon keresztyéni érintkezésnek és társadalmi köteléknek, mely az emberiséget egybefűző egyetlen általános kötelék a földön, s melynek mindenik egyház központja vagy legalább annak kellene lennie. Ez magában foglalja hanyatlását ama közös rokonszenvnek, értelmi, erkölcsi befolyásoknak és emberies törekvéseknek, melyek eredetöket s táplálékukat a vallásos életből és istenitiszteletből veszik, mely nem a formákban áll, hanem a keresztyén jó cselekedetekben. Az egyházi szószék hanyatlása egyik oka, hogy a papság a világi ismeretekben a korral nem halad előre, hogy igen »világ szerénti bölcsek®, irányuk anyagias, szellemük alant jár, s gondolkodásmódjuk a köznapiasság köréből nem emelkedik ki, állásuk csak személyes dicsvágyuk eszköze. Orvoslásul ajánlja a prédikálás humánus oldalának magasb színvonalra emelését. (Vége következik.) JAKAB ELEK.