Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-11-02 / 44. szám
feliben két vásárhelyi felgymnaziumi prot. tanuló ösztöndíjául. A másfélszázéves fogymnázium ily adományban még sohasem részesült. De ez nem áll magában. A hódmezővásárhelyi ev. egyházban a lelkészi és tanitói állás biztosítására szintén 2000 frtot alapított. Voltak tehát eszméi : a prot. egyház és iskolái, melyek szolgálatában hitte leróvni legnemesebb háláját isten áldásáért, s ezek emelése által hitte teljesíteni polgári tisztét hazája és szeretetét nemzete iránt. Okt. 23-án tartott temetésén a hódmezővásárhelyi két prot. egyház tagjai csaknem teljes számban jelentek meg. A gyászszertartás a háznál tartott rövid imával és a főgymnáziumi énekkarnak két szép gyászdalával kezdődött. Aztán megindult a menet hosszú sorban a reformátusoknak ez alkalomra felajánlott »uj templomába,® hol a szokásos közéneklés és az énekkarnak megható gyászéneke után Halmi János evang. lelkész és főgymn. tanár lépett a szószékre, s Jel. 2, 10. alapján adván elő a hűséget, mint a jól megfutott életpálya föltételét, találó vonásokban alkalmazta a boldogult életére. Majd Tóth Sándor ref. kántor gyönyörű magánéneke után Futó Mihály főgymn. igazgató mondotta el az elhúnytat hűen jellemző szép emlékbeszédét, mely után ismét az énekkar gyászdala és közéneklés következett. A sírnál a szokásos egyházi végáldást az énekkar két gyászdala követte, s a jelenvolt nagy tömeg könnyes szemekkel hagyta el az annyi áldással koszorúzott hanlokat. Béke poraira! * Szerkesztői üzenet. R. S. M. Somogymegye. Lapunkban reclame számára nincs hely ; oly munkáról, melyet nem is láttunk, nem szólunk. ADAKOZÁSOK. A szegedi árvíz által károsult ref. egyház és leik. részére adakozott a gyömrői ref. egyház 16 frt. 90 kr., A. B. 1 frt., C. D. 34 kr. az üllői ref. lfeányegyház 8 frt. 76 kr. Ez összegnek fele a szegedi ref. egyház, másik fele a szegedi ref lelkész részére ajánltatik. S z e r k. A szegedi ág. hitv. evangelikus egyház és lelkésze fölsegélésére ujabban adakoztak: Knapp marbachi lelkész (Würtemb.) 11 frt 50 kr. a lelkész-, B o d i c k y zurányi lelkész 23 frt 50 kr. az egy h á z részére. Sebjan János felsőszelii ev. lelkész küldeménye 9 frt., mely összeghez Felső-Szeli 2 frt. 30 kr., Taksony-fiók 4 frt. 60 kr., a lelkész 2 frt. 10 krral járultak s mely Összegből 6 frt. az egyház, 3 frt. a lelkész javára esik. Dr. SZERERÉNYI GUSZTÁV, bányakerületi superintendens. Brassóban a bolonyai magyar ág. hitv. fiók-egyházközségnél a lelkészi hivatal megürült Azon pályázóknak kérelmei, — a kik három évig tartó egyetemi tanulmányaikat elvégezvén, a theologiai vizsgát a Főtisztelendő ág. hitv. erdélyi főconsistorium előtt sikerrel kiállották avagy kimutathatják, miszerint valamely magyar ág. hitv. theologiai tanszakot (fakultást) látogatván, ugyanott a szabály szerinti vizsgát megfelelő sikerrel letették, — az alulirt presbyteriumhoz folyó 1879-ik évi november 30-ig, még pedig esteli hat Óráig beküldendők. Ha netalán kívántatnék, minden pályázó próbabeszédet tartani köteles; az utazási költségek meg nem téríttetnek. A megválasztottak jövedelmei következők : a) különböző címek alatt a magyar ág. hitv. űókközség egyházi pénztárából 527 frt. 34 kr. o. é. ; b) az anyaközség egyházi pénztárából 109 frt. 44 kr. o. é.; c) egy 2000 o é. frtból álló gabonaváltsági töke kamatjai; d) körülbelől 70 o. é. forintra menő papilleték, s továbbá három szobából, konyhából s pincéből álló szabad szállás: Kelt Brassóban, 1879. oct. 21-én. (1 :3 ) Az ág. hitv, ev. presbyterium. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : Dr. Ballagi Mór. Nyomatott a Deufsclt M.-f<51n művészeti intézetben Bnrlapest, bálvAny-ntcza 12. sz. a.