Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-10-26 / 43. szám

nagy egyházában a követválasztás alkalmával szintén több párt alakult. — 0 hagyta egy ideig a dolgot szabad menetére, mert hiszen belátta, hogy híveinek, mint választóknak sok oldalról jövő befolyásoltatását, úgy sem akadályozhatná meg, hanem mikor már elkép­zelte magában, hogy a hívek feje szintén zúghat a sok kapacitálásba, bizalmas eszme-cserére hívta őket magához, melyen azután minden pártnak jelöltjét kimélet­teljesen megismertetvén, a hívek figyelmét főleg a dolog elvi oldalára fordította. Es miután híveit a gyakorlatilag keresztülvihető és az ábrándos túlság felől kellőleg felvilágosította, odáig vezette őket, hogy ők teljes meg­győződésből egy és ugyauazon elvhez qdatlakoztak és annak zászlai alá sorakoztak, a ki azon elvnek legön­zetlenebb keresztülvitelére legalkalmasabbnak és legmeg­bízhatóbbnak látszott. — Azután elmondotta nekik, hogy mily lealázó dolog az egy keresztyénre nézve, ha róla csak feltételezik is, hogy elvét, igaz meggyőződését, világi csekély előnyökért, Isten ments, hogy borért és hasáért feláldozza. — Szóval többszörös ily értekezletek útján kivitte, hogy mindnyájan egy akarattal egy zászlóhoz csatlakoztak s hogy a község meg Ion mentve a kor­teskedésnek részegséget szülő mételyétől s a községben csend honolt, míg másutt éktelen lárma rivalgott, s béke és egyetértés .uralkodott, míg másutt a verekedések napi renden voltak, hogy ne mondjuk mindennap szükségletté váltak. De, hogy — tevém hozzá, — ne soká fárasszam kegyelmed türelmét, elmondom azt, ami ennek eredménye lőn. — Bejött a választás. — Sorakoztak a táborok, s a kortesek táborról-táborra jártak csábitani és hódítani s bankóval s kancsóval csalogatni, s már folyt a szavazás s e csúnya üzelemnek akkor se volt vége. — Elvetődtek a kortesek az említett lelkész csoportjához is s ő nem utasította azokat vissza, hanem hagyta, hadd próbáltassék ki a hivek állhatatossága. S midőn végül a kortesek türelmet vesztve fáradozásaik sikertelenségén, hozzá jöttek s edolog feletti csudálkozásuknak szavakat adtak, egész büszke ön­érzettel mondotta a lelkész : »Uraim, nem eladó nép ez !® s a hivek arcán a diadalérzet tükröződött vissza. S mondjam-e kegyelmednek, hogy e szavak végig hangzottak igen sok tá­boron azóta s egyetlen egy tábor sem akadt, mely ne mondta volna : Beh derék egy nép lehet az ! — Ejnye biz az derék dolog ! mondá az én hívem is. — Lám ! mondám én, miért ne próbálnék meg mi is azt ? — Bi­zony jó lesz ! — Azzal mentek el, hogy nekik ez a dolog nagyon tetszik s hogy megmondják egynek is, másnak is, mily szép volna ez ! — Én pedig nem nyu­godtam, hanem az adott jó példához képest én is ma­gamhoz hivtam a híveket s megbeszéltem velők a dolgot tőrol-hegyre, egész csendesen, nyugodtan (sine ira et studío) s bár nem ment valami igen gyorsan, buzgó törekvéseimnek mégis sikerült odáig vinni a dolgot, hogy a korteskedésnek vége lett. Lassan, szép egyetér­téssel, beszélgetések, felvilágosítások utján mindnyájan egy nézetre jutottunk s így e kérdésben megvalósítottuk azt, amit az Úr Ján. 10. 4. 14-ben a jó pásztorról és a juhokról mond. — Gyakori érintkezés után vezetőjök lettem szép csendben, s a hívek megszokták azt. Nemsokára nekem is alkalmam nyílt a szeretet­teljes ragaszkodásnak, melynek a fentebb elbeszéltek szerint híveim irántam oly szép példáját adták, tettek­ben nyilatkozó kifejezést adni. — A fentebbiekben ők bizonyították be irántam való bizalmukat és szeretőtöket; most beállottak a napok, melyekben nekem kellett irán­tok való szeretetemet bebizonyitani. Fájdalom! igen szomorú napok voltak azok, melyekben ez megtörtént.— Cholerajárvány volt az országban s községemet sem kímélte meg a csapás. — De talán még sem dühöngött olyan nagyon, mint a mennyire attól tartanunk lehetett. — Okát én, — minden dicsekedés nélkül legyen mondva, — abban láttam, hogy míg fájdalom sok kartársam a baj elől gyáván fördőkre menekült, elutazás által tért ki, a mi által teljes mértékben érdemessé tette magát a »béres4 névre, — mert hiszen a járványnak, mint »far­kasnak®,— hagyta elragadozni és »eloszlatni * a juhokat, mert elfutott és ,nem volt gondja a juhokra* Ján. 10 12—13., (NB. a »farkas® lelki tekintetben a Messiás országát megrontó hatalmat, a tévtanok hirdetőit je­lenti, — de erről másutt) — addig én magam jártam elől jó példával a betegség uralma idején. — A szom­széd városban, a melyben közbe-közbe megfordultam, egy társaságban azon helyes psychologiai alapon nyugvó anekdotát hallottam, hogy egykor, midőn egy lelkész a cholerával találkozva, annak szemrehányást tett volna azért, hogy oly sokakat ragad el hívei közül, attól azt a feleletet nyerte volna : „Uram ! én azok közül, a kik meghalnak, negyedrésznyit sem viszek el, hanem azok mellett, akik én általam halnak meg, vannak sokan, akik félelem következtében halnak meg® ! En ez elbeszélésnek facítját hasznomra fordítottam és bár nem vakmerően, de bátran viseltem magamat a járvány idején. Hogy nem vakmerően viseltem magamat, azt bizonyítja az, hogy ismerősöm által, kiről már fentebb szólottam, ma­gamat a betegség jelei, fejlődése, fokozódásának, meg­szűnésének ismertető jelei iránt teljesen informáltattam, az általa rendelt orvosságokkal magamat elláttam é» az ő utasításai szerint igyekeztem eljárni. Hogy bátran jártam el azt az bizonyítja, hogy nem volt eset, a melynél, ha tudomásomra jött a dolog, az orvosi utasítások hathatós, szives készséggel nyújtott segedelmével és tanácscsal meg ne jelentem volna (Folytatása következik.) HÖRK JÓZSEF.

Next

/
Oldalképek
Tartalom