Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-02-02 / 5. szám

góság, hogy csupán az egyszerű búcsúhangok tetszenek a temetések alkalmával, iparkodjunk magasabb és terjedelmesebb érdeklődést kelteni. Ezt óhajtom én, nem pedig hogy brevi maim kiküszöböljük azon isteni tiszteleti alakokat, melyek irányában a hidegség tán részben a gondatlan kezelés miatt is származik. Nagyon sajátságosnak találom, hogy protestáns papok ily külsőségekben keresik'az egységet, holott épen ez által nyitnak tért a roppant divergentiáknak. Hisz épen az korbácsolta fel napjainkban anynyira a vallásos élet tengerének hullámait, mert sokan relatív értékű formálókban keresik az egységet, az összekötő kapcsot, s a külsőségekbeíii tömörüléshez kötik a protestáns nevet. Sokan úgy gondolkoznak, hogy a szertartásokbani egység, általában a külső dolgok bani egyöntetűség valami erőt, tekintélyt kölcsönözne nekünk. Szeretnek az ilyenek hivatkozni a róm. egyházra, mely pedig formaságainak támogatására már az utolsó oszlopát állítá fel. Szent hitem, hogy gyenge leend arra, hogy a korszelleme által reá mért botondi ütésekből sokat kibírhasson. Gépiessé tenné isteni tiszteletünket az a merev szabályozása a külsőségeknek, úgy tűnnénk fel, mintha azokban keresnők üdvösségünket! A szabadsághoz hozzá nőtt protestáns embernek nem nagy gyönyörűsége lenne az ily erőszakos dologban, sőt tán a külsőségeknek bálványozását látná benne. Hadd legyen a különböző gyülekezetek szertartásaiban mutatkozó eltérés örök emléke a protestáns ember előtt annak, hogy az nem lényeges rész, hogy lélekben-és igazságban imádjuk Istenünket sitt kell keresnünk az egységet is. Engedjünk subjectivitást a gyülekezeteknek a szertartásban; s ha valamelyik fejlődésének egy magasabb stádiumán ezt vagy amazt elveti a külsőségek közül s vallásos életének megfelelőbbeket használ, azért ne tagadjuk meg tőle a protestáns nevet; sőt iparkodjunk, hogy az alsó sphaerában mozgó gyülekezeteink is mentül elébb fel vergődjenek az egyházi életnek ama magasabb színvonalára, ho y annak tökélyesb eszközeit kezökbe véve mindinkább közeledjenek azon magasztos cél fele, melynek eléréskor csakugyan leend egység a szertartásokban ; amikor mindnyájan egy nyelven fogjuk dicsérni istenünket ; amikor készen egy „akol és egy pásztor." De jegyezzük meg jól, hogy ehhez a ponthoz nem külsőségekbeni erőszakos egység létre h >zni akarása, hanem a törvényes úton: a fejlődés útján közeledhetünk. Nem azt mondom ezzel, hogy teljes szabad kéz adassék az egyes lelkészeknek. Legyen kellő felügyelet. De ha a lelkész által óhajtott eljárás gyülekezete helyi szükségeit kielégíti, ne gátoltassék eljárásában, föltéve, hogy az egyetemes egyház érdekeit meg nem sérti. Több gyülekezetben megfordultam mint supplicans; ez alkalommal sok lelki pásztornak véleményét hallottam e tárgyban. Mondhatom, hogy igen sokan osztják a dráva-íbki lelkész urnák azon nézetét, hogy pl. a halotti praedicatiókat is be kellene szüntetni, de én részemről mindig megmaradok azon meggyőződésemben, hogy nagyon kár volna lemondanunk a halotti beszédekről. Nincs oly gyülekezet, amelyben ne fordulnának elő magához mérten sok oly halálozási esetek, amikor a megholtnak egy vagy más jó tulajdonát fel ne használhatnánk egy beszéd tárgyául, mint pl. takarékosság, vallásosság, gyermekei jólétéről híven gondoskodás, áldozékonyság az egyházi szebb nemes célokra, az egyház jó léte iránti lelkes fáradozás stb. . Ha pedig mindezeket nélkülöznénk, akkor álta! lános tárgyakról : feltámadás, olyan kincsek szerzése, melyeket a halál el nem zár tőlünk: gondviselés, hit, szeretet stb. . rövid, velős beszéddel sokkal nagyobb hatásra számíthatunk egy-egy megdöbbentő haláleset alkalmával, mint egyébkor. A legnagyobo megbotránkozással olvastam a „Religió"-nak azon rendkívüli tudatlanságát, vagy fariseusi megátalkodott makacskodá>át az „Evangeliomi" lapnak egy tavaly megjelent számából ; melynél fogva az nemcsak hogy a protestantismus vérrel verejtékezett homlokáról le akarja tépni a történelem által feltűzött babér koszorút, de még a legparányibb elismeréssel sem akar adózni, hanem e helyett argumentum nélküli szavát a legdurvább kifejezésekkel teszi nyomóssá. Ha ma, midőn a politica mezején is a béke és szeretet enyhe szellőjének fuvalmát lessük, várjuk, hogy attói érintetvén a népek, közös bíróság által kölcsönös engedékenység ós méltánylás folytán igyekezzenek nélkülözhetőkké tenni a szeretetlenségnek eszközeit s elejét venni az igazságtalan megtámadásoknak, ha ma, mondom az egyház szelid szolgái-