Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-10-05 / 40. szám

akár zsinat, akár convent, akár egyes egyházkerületek által mint határozat kihirdettessék s hogy Főtanács által erőszakkal keresztülvitessék, mert ez a tényleges vagyoni körülmények közt nézetem szerint egyenlő volna a protestáns tanintézetek oly mérvű reductió jávai, mely egyértelmű volna azzal, hogy a magyarországi protestantismus a felsőbb oktatásról abdicál. Én minden áron fenn akarom tartani a protestáns oktatást s ennek nemcsak a „jó szellem", de minden tekintetben jobbá tételét attól várom, hogy a folytonosan csergedező magánadakozáson kivül adjon hozzá az állam szükséges eszközöket; lesz neki miből, ha a vallásbeli egyenlőség és viszonosság életbe lép ós ránk biz hatja azt, mit ez uton realisál s mint illetőségünket kiad, mert bebizonyítottuk, hogy értjük a közoktatás mesterségét. Ez azon álláspont, melyet nekünk el kell foglalnunk, melyhez állhatatosan kell ragaszkodnunk, melyet nem szabad feladnunk oly rendezés elfogadásával, mely iskoláinkat csekély számra ós mértékre szállítja le. Addig, a míg az államtól nem kapunk bővebb eszközöket, tartsuk fenn iskoláinkat, úgy ahogy birjuk, tegyünk meg mindent, mit rendezés, szervezés utján tenni lehet, azt se bánom, ha egyes kiválóbb esetekben egy-egy tarthatlan zugiskolát másba olvasztani jó móddal sikerül. De először is: ne hirdessük azt, hogy a mi iskoláink ép oly nagyon rosszak} mert ez nem igaz. Aránylag t. i. az ország összes és általános állapotai mellett; mert hiszen szegények vagyunk országul ós nemzetül minden de mindenben, ós továbbá, fel lehetne számlálni akárhány katholicus iskolát, ahol semmivel sincs jobb tanári fizetés s távolról sincs annyi jótékonysági alapítvány. De a mennyiben kétségtelenül igen nagy az anyagi fogyatkozás, ez állandó felhívás ós követelés gyanánt szolgáljon az állam irányában arra nézve, hogy tegye meg kötelességét a közoktatás tárgyában, tegye valósággá a vallásfelekezetek egyenjogúságát, rendezze az alapok ós alapítványok kérdését; adja ki belőlük a magunk részét. Ez mondom a mi természetes álláspontunk, protestansokul. És ez nem „rövidlátó particularismus", mint Ballagi barátomnak mondani tetszik; mert mi annak tudatában ragaszkodunk a közoktatás kezeléséhez, hogy azzal a szellemi fejlődésnek, nemzeti érdekeknek a legjobb szolgálatot tesszük; megakadályozzuk vele azt, hogy Magyarországon a közoktatás állami egyedárussággá váljék, illetőleg katholicus egyedárusággá i mert hiszen tudvalevő dolog, hogy itt a katholicus vallás a túlnyomó, s ennek jellegéből az állam mint a közoktatás kezelője nem fog kivetkőzni. S ezen álláspontot móltányolniok kell mindazoknak, a kik tudják, mily szolgálatokat tett e nemzetnek a protestantismus, ós van hivatva tenni még továbbra is, mindaddig különösen míg ez országban állami önállóság ós szabadság oly gyönge alapon fog állani mint áll tényleg ez idő szerint, midőn nagy nyereségnek kell tekinteni, ha e nemzet a teljes szabadság hiányában bír legalább szabadságokkal, a szabadság szelleme fentartásának minél több tényezőivel. Itt vagyunk ismét a politikánál. Azt mondja t. barátom Ballagi, hogy ő cikkemet olvasva, mindjárt látta, hogy „abban a politikai párt embere nyilatkozik, ki megfeledkezne arról, hogy az egyház rendeltetése a lelkeket kölcsönös szeretetben egyesitni, a kérdéseket, melyek politikusainkat pártokra különítik, át akarja vinni egyházi életünk teróre is." Azt mondja cikke végén, hogy az én álláspontom közrnű» velődósünkre nézve veszélyes, az egyházra nézve lealázó. Azt mondja, hogy ón azért akarom a mostan zilált ós nyomorúságos állapotokat fentartatni hogy annak okozói t. i. a kormány ellen ebből fegyvert lehessen kovácsolni, már pedig az egyházat s annak drágán szerzett szabadságát ily politikai fogások ós manoeuvrekre eszközül lealjasítani nem szabad stb . . . Erre nézve legelőször is legyen szabad arra kérni t. barátomat, hogy ne beszéljen az „egyházról". Nem a szeretethirdető egyház általános ós nebulosus fogalmáról vaii itt szó, hanem a magyarországi protestáns felekezet közjogi állásáról, tehát nagyon is a politika körébe vágó kérdésről. Hogy az ón álláspontom az egyházri nézve lealázó! Azért, mert a vallást összekeverem a politikával. Én azt hiszem, hogy a mód, mely szerint nem én keverem össze, de tényleg van szoros kapcsolatban a politikával, a magyar protestantismus ügye, rá nézve nem hogy lealázó volna, sőt ellenkezőleg legfőbb dicsőségét képezi. A politikai szabadság ügyének sehol se tett a protestantismus nagyobb szolgálatot mint e hazában, hol az osztrák ház hatalmának körén áttörvén, az ó-hitü kelet határáig vitte az igazi európai culturát; s ezen senki el nem tagadható nagy érdemében fekszik saját legerősebb praesidiuma is. Mit szégyenkezik tehát Ballagi barátom, mit szabadkozik az ellen, hogy ügyünknek a politikával való legszorosabb összeköttetéséről tudomást veszek 1 Az