Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-09-14 / 37. szám

— mert szaba ságát tette kockára az egyház jólléteért/ Beszédét avval az inditványnyal fejezte be, hogy az elhunyt érdemeinek emlékét az egyházjegyzőkönyve örökítse meg. Gryőry Elek a konvent titkára, az előmunkálatokra s a választásra vonatkozó jegyzőkönyveket olvasta fel. Ezek szerint a beérkezett 554 szavazat közül Radvánszky Antal báróra 448, Péchy Tamásra 42, Szent. iványira 22 szavazat esett; s úgy a bányakerület eddigi felügyelőjét választotta a túlnyomó többség egyetemes főfelügyelővé. E kijelentést lelkes éljenzéssel vették tudomásul. A gyűlés elfogadta a főfelügyelőnek adandó utasítást, az eskümintát s a fölavatás sorát is, melyet a konvent jegyzője hozott javaslatba. Ennek értelmében 15 tagú bizottságot neveztek ki, mely F a b i n y Theopliil és Karsay püspök vezérlete alatt indult el Radvánszkyhoz, hogy megválasztásánál tudtnl adja neki s őt meghívja a gyűlésre. Kevés vártatva pompás díszöltözetben jelent meg Radvánszky a teremben, hol éjjenekkel fogadták s Prónay a következő beszédet intézte hozzá: »Nmélt. felügyelő úr ! Az ev. egyház Nméltóságodat választá meg felügyelőjévé. Nmtsgod egész életén át az egyház javára fáradozott s ennélfogva nem kételkedem, hogy elfogadja e választást, mely egész és őszinte bizalmi nyilatkozat az egyház részéről. Bizalom, szeretet és tisztelet, a mit az egyház Nmtsgdnak nyújt legdrágább ajándéka gyanánt. Nmtsgd soha sem bírálgatta azon ügyeket, melyeknek munkás életét feláldozta; nem nézte, melyik kényesebb vagy nehezebben megoldható kérdés; az egyház ügyeit egész fáradhatlan tevékenységével támogatta, s ennélfogva erős meggyőződésem, hogy Nmtsgod hajlandó a választást elfogadni. A szabályok értelmében azonban kötelességem effelől megkérdezni Nmtsgodat: kész-e az egyetemes főfelügyelői tisztet elvállalni ?* Radvánszky br. láthatólag megindultan válaszolta :»Az egyház iránti ragaszkodásom mindig olyan volt, hogy a bizalmat kiérdemeljem. Ha ime az felém fordult, elfogadom s rajta leszek, hogy ezentúl se foszszanak meg tőle. Kész vagyok a reám ráhúzott tisztet elfogadni s esküt mondani, hogy egyházam érdekeit mindig legjobb erőmhöz és meggyőződésemhez képest fogom képviselni.* Erre Prónay br. felhívta az uj felügyelőt, hogy menjen velük a templomba s kérje Isten áldását uj hivatala betölthetésére. Az ünnepiesen feldíszített templom oltára előtt foglalt helyet Radvánszky, mellette jobbról-balról Szeberényi és Prónay. A »Ha Krisztus maga oltalmaz* kezdetű zsoltár eléneklése után Geduly Lajos dunáninneni superintendes mondott alkalmi beszédet. Méltatta a megválasztottnak félszázados fáradhatatlan működését, melynek egyik eredménye az 1844. évi III. t. c. volt. Tizenötévre rá Radvánszky volt az egyház veszélyben forgó autonómiájának egyik legbuzgóbb védő harcosa. Megemlékezett a főfelügyelet teendőiről is, arról a feladatáról, hogy a szétágazó érdekeket egyesítse s egy cél felé vezesse, az egyház jóllétét megoltalmazza. Erre nézve Radvánszky eddigi működésében elég biztosítékot lát. Beszéde végén szokásszerüleg e kérdéseket intézte Radvánszkyhoz : — Akarod-e egyházunkban a törvényszabta választás által részedre jutott felügyelői tisztet elfogadni ? »Akarom !* Fogadod-e, hogy az egyház javát előmozdítod, és rajta nem uralkodol? „Fogadom®, felele határozottan Radvánszky. Karsay superintendens eskü előtti imádságot mondott, mire Radvánszky a Cékustól elébe mondott esküt letette. Az ünnepély többi része újra a gym. nagy termében folyt le. Prónay velős beszéddel, melyet helylyel-közzel félbeszakítottak az éljenzéselc, adta át Radvánszkynak az elnöki széket s az egyház pecsétjét. Különösen kiemelte azt a rendkívüli buzgalmat, melyet a főfelügyelő kifejtett az egyház ügyeiben már az 1844. országgyűlés óta. Megválasztatásában biztosítékot lát arra nézve, hogy az egyházban nem fognak érvényre jutni azok a törekvések, melyek az autonómia köpönyege alatt a magyar államegység érdekeit fenyegetik. » Nagy méltóságod múltja, jelleme és hazafiúi érzelmei kezeskednek arról, hogy oly törekvéseket, melyek az államegység minden fölött uralkodó eszméivel ellentétben vannak, idejekorán paralysálni fogja tudni.K Erre Radvánsz ky mondta el nagyszabású székfoglaló beszédét, melyben a kipróbált hűségű protestáns buzgalma mérsékelve a tapasztalt államférfi bölcsesége által oly ékesen szóló kifejezést nyert, hogy a közel két óráig tartott előadást a hallgatóság nemcsak feszült figyelemmel, de több helyt kifakadó éljenekkel is kisérte. A beszéd így hangzott: Eletem s az egyházi téren tett pályafutásomnak végső határaihoz közeledve foglalom el ezen kitűnő helyet, melyre a közbizodalom hívott meg. Elfoglalom azt, érzelmeim elfogultságának hatása alatt, de azon kegyeletes áhitatossággal, melylyel vallásom iránt mindig viseltettem; elfogultsággal, mert előhaladott korom s az egyházi téren hivataloskodásomnak ma elért legfelsőbb fokozata jelzik személyemre vonatkozólag pályafutásomnak véghatárát, jelzik azon célt, melyen túl mind a két irányban elzárkózik már előttem a jövendő. K é t tényező folytonos kísérője a tevékeny ember életének, egyik az idő, másik a munka. Ezen két vetélytárs, dacára a köztük folytonosan fenálló alkudozások és küzdelmeknek, egymásra van utalva, karöltve kellene haladniok s mégis oly ritkán tartják meg az egyenlő lépést haladásukban, mert a munka gyakran nem siethet, az idő pedig nem várakozik, s igy csakugyan valósul az, hogy az élet feladataihoz viszonyítva felettébb rövidre van szabva a munkásnak élete, melynek bizonyos forduló pontjaira érkezve elrémülve csak ott veszi észre az éveknek villámsebességü folyását. Érzem ezt leginkább e pillanatban, midőn életemnek ilyen forduló pontját elérve, annak emlékezete merül fel előttem, hogy már 1828-ban választattam meg az egyetemes közgyűlésnek aljegyzőjévé. Belépvén az egyházi szolgálatba, ezen időtől kezdve szakadatlanul működtem, csekély tehetségeimhez képest valamint az egyházi, ugy a polilikai téren hitfelekezetem érdekében, hűségesen ragazkodván mindig azon elvemhez,