Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-01-26 / 4. szám

Mai napon alkalmilag összejőve, összejövetelünkön megvitattuk a ti „Emlékirat" műveteket s erkölcsi kötelességünknek tartjuk arra a legőszintébben, az ügy érdeke lebegvén szemeink előtt véleményünket, óhajunkat kinyilvánitani. Mi nagyon helyeseljük az általatok kitűzött célt a ,,helv. hitv. tanitók helyzetének javítását" s kecsegtet is bennünket a remény, hogy a tapasztalt pártolás után óhajunk teljesülni is fog; hiszen most már az oktatásügy országos, fontos ügy, ennek emelését ugy a nemzet, mint minden felekezet felirta zászlójára s bevette munkálkodásának programmjába. Már pedig az világos mindenki előtt, hogy a tanügy emelése, a tanitó helyzetének emelésével történhetik helyesen és célszerűen. Hogy a lefolyt évtized alatt sok ujitás és haladás történt a tanügy körül, tagadni nem lehet; de azt se ám, hogy a tanitó tekintélye is növekedett s állásához mért tiszteletben részesült, s nemcsak erkölcsi ereje növekedett, de az állami nyugdij alkotása által, az ország anyagi jutalmazással is kitünteté elismerését. Ezekkel szemben nem szabad érzéketlen lenni. Legyünk igazságosak, s ezelőtt 20 évi időközt tekintsünk meg, s nézzük meg a mostanit — csodásnak tűnik fel előttünk a való. Nem, nem zugoiódunk, a tanítóságra és művére a nemzet geniusa, a szent ügy sikerre vezetője elhozza a felvirágzás korszakát, ha mi igazán és hűen betöltjük kötelmünket, elvégezzük teendőiket, s nem akarjuk kényszeríteni az időt, hogy a holnaputáni áldást, már m a megadja nekünk. Vannak a tanitó életében is szomorú pontok, melyeket szívesen letörölnénk! Oh, de mutassatok olyan hivatalt, hol tövis nem terem ? A tanitó vállát bizony sok gond, aggodalom nyomja; de hisz ez köz minden emberrel. A tanitó panaszra nyithatja ajakát, van sérelme elég, de mondjátok, ki nem teheti joggal ugyan ezt, hiszen mindnyájan nyögünk a kor vas vesszeje alatt? ! Nagy elfoglaltatásról, túlterheltetésről, jogi sérelmekről szólhat a tanitó bús éneke ; de már ehez compareal ám minden más hivatalnok is. Igen, mert most az egész túlkövetelő, sokat kiván az egyestől, mert az egészre is roppant teherrel nyomakodik a feladat. Ez a felvilágosodott korszak egyre másra szaporítja a teendőket, nem enged pihenésre egy percet se, s minthogy ő a „gőz és gáz-kor * kívánja, hogy ezzel a haladás, fejlődés gyorsasága lépést tartson. Ha ezért mi panaszkodunk, meg lehetünk győződve, hogy ily alapon hazánk minden közügy napszámosa előállhat sérelmével. De vájjon alkalmas-e most az idő a sérelmek gyógyítására ? s megegyeztethető volna-e a tanítóság hazafiságával, hogy midőn mindenki szenved, egyedül ők legyenek felmentve a szenvedés alól! ! Nem, nem, ezt el se fogadnók ; ami elvünk örvendeni az örvendőkkel, sirni a sírókkal." Ezek a mi általános nézeteink a tanitók mostani állapota felett. Most már rátérünk tüzetesen az „E m-1 é k i r a t, r a". Legfőbb dologuak tartjuk gondolkodásunkat a gyakorlati élet viszonyaihoz alkalmazni s midőn helyes reformot sürgetünk, ott kizárjuk az érzelgést, ábrándozást, s. a mindnyájunkkal közös baj hánytorgatását. Teljesen igaz, hogy sokszor kedvetlenül lép az iskolába a tanitó, de ugyan ezt szenvedi a pap, biró, államhivatalnok, minister. Ez ellen orvosszer a férfias kitartás. Hogy a tanitó subordinált helyzetben van, ez igaz is, nem is. Igaz annyiban, amennyiben alkotmányos országban minden hivatalnoknak van felsőbbje, ellenőrizője, nem igaz aunyiban, amennyiben, ha kötelességét végezte, senki neki szeszélyből, személyes indokból nem parancsolhat. Hol ez megtörténhetik, ott hiba van a kréta körül. Ott, hol értelmes és buzgó a tanitó, kartársa és munkatársa a lelkésznek. Hol a lelkész elég vigyázatlan a tanitó felett őt meg nem illető jogot gyakorolni, ha olt értelmes hivatott tanitó van, a lelkész csakhamar legyőzetik ; ha pedig a tanitó is elhagyja magát ragadtatni s részére nem járó kiváltságokat akar igényelni, elő áll a dulakodás, veszekedés, s az itélet rá az „megtalálta zsák a foltját", Őszintén szólva, mi helv. hitv. tanitók, hála a protestantismus szellemének ! elnyomatásról nem szólhatunk. Ha eddig részt nem vettünk a tanügyi dolgok elintézésében, oka nem a lelkészi kar elnyomó törekvésében volt, hanem hogy a népnevelés és oktatás nem volt úgy előtérbe hozva, és nem volt nemzeti ügy. Felekezetek ügye volt, s itt a lelkészkar végezte a teendőket. De most a változott viszonyok az intézkedéseket is változtatni fogják s minden ostrom nélkül fogjuk szép munkaterünket művelhetni. A tanitó nagyon elvan foglalva, ezt írja az Emlékirat ; teljesen igaz és tagadni nem lehet. A tantárgy annyi, hogy felemészteni lehetetlen ; már pedig okos törvény nem kiván lehetetlent. Nem is a törvény az, mely ily bonyolult helyzetet teremtett, de a miniszteri tanterv, mely a viszonyokkal és körülményekkel szakítva, madártávlatból nézve az iskolát, teljesen elhibázva készité a tantervet. Másik forrása a nagy elfoglaltatásnak, hogy a rendes iskoláztatás, csak a törvény holt betűjében van megírva, de végre hajtva nincs. A tanitók jogi helyzete, bizonyos igaz, hogy ad sok kivánni valóit; de annyit őszintén kimondunk, hogy nem kívánjuk, miszerint a lelkészikar tőlünk hatásos védelmét megvonja, azt hisszük, hogy a tanitók ajánlkozását a munkára, nemhogy visszataszítanák, de örömmel fogadják ; s már eddig is megmutatták, hogy a tanítókat szívesen emelik az egyházmegyei közgyűlés tagjai közé képviselőik által (mint ez a dunamelléki egyházkerületben szokásban van). A tanügyi bizottságokban részt vesznek, tanügyi dolgokban befolyással birnak ; azonb;in még mindig óhajtandó az, hogy e befolyás határozottabb legyen az ügy érdekében. E tekintetben majd a részletes pontoknál nyilvánítjuk véleményünket. 1. Az anyaegyházakban a mindennapi iskolások