Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-08-24 / 34. szám

badelvüsóg ós köztársaság rendszere győzni találna; kiemelik, miszerint a kath. Olaszország előbb el volt morzsolva, széttagolva, meghódítva, rabiga alatt nyögött, ós csak azon a napon kezdett ismét feléledni, a melyen az egyházzal szakított ós a pápaságot tehetetlenné tette. Végre érintvén még Paraguay, Mexico és Délamerika keserű sorsát a klérus hatalma alatt, azon lelkesült vallomásra fakadnak, miszerint ama nemzetek, melyek hatalma és szerencséje folyvást növekedik, az úgynevezett eretnek nemzetek, ugyanis az Északamerikai egyesült államok, Brittania ós Németország, ós hogy még azon kicsiny államok is, melyek hatalmuk terjesztésére nem vágynak, milyenek Németalföld, Belgium ós Svájc, csendben élnek, gazdagok, boldogok, miveltek, ós tudományuk, iparuk, művészetük virágzik. Furcsa constellatio! Míg a kath. Franciaország ami egyedül helyes köznevelés és oktatás legveszedelmesebb akadályozóit a róm. kath. szerzetesrendekben, nevezetesen a jezsuitákban megtámadja és a protestáns szellemnek ós geniusnak, történelmileg bebizonyult igazságot tartalmazó, de a papismustól eddig tagadott bókokat mond: addig Németországban a szabadelvű Falk kénytelen miniszteri szókét az orthodox Puttkammernek átengedni; Bismark kancellár a pápai nuntiussal, Nina-val kézfogásra készül, és minden állami ügy a közoktatás kérdésével együtt az egyházi reactió áldásától kérelmezi az utolsó kenetet. Nálunk meg, — hogy mi is jussunk a nagy vajúdás omladozó sziklái közé — Trefort ő excellentiája a helyett, hogy a tanügyet egész terjedelmében törvény által rendezné a kor- és speciális viszonyaink követelései szerint, e kérdés körül a „non plus ultrát* abban véli meglelni, hogy protestáns iskoláinkat, melyek a köznevelés ellen sohasem vétettek, a legszigorúbb, majd „folytonos", majd „ esetenkénti * felügyelet alá kényszeríteni akarja, mintha ezzel lykurgusi nagyszerűséget el lehetne érni. — E constellatioból azonban azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az időnkénti kormányforma egyszersmind a közoktatási ügynek formáját is meghatározza. Franciaországban 1820 körül a jezsuiták csak 20klastrommal birtak, melyeknek száma 1870-ig36-ra, 1870-től 1878-ig pedig 67-re emelkedett, tehát a köztársaság idejében 8 óv alatt 31-el szaporodott. Világos, hogy a köztársaság, melynek szabadságát a jezsuiták kizsákmányolták, és melynek ezeken kivül nagyobb ellensége nincsen, az őt ezen oldalról fenyegető veszély elhárítására jobbat nem tehet, mint a köznevelést e kezekből kivenni és oly erőkre bizni, melyeknek kifelé gravitaló törekvései nincsenek. Reánk nézve is, kik haladni akarunk, rle kiknél még számos középkori traditio van, ez idő szerint, midőn a miniszteri pontozatokkal bajlódnak, igen fontos kérdés az, eltalálta-e a kormány azon helyes formát, melylyel közoktatásügyünket a kor kívánalmai és speciális viszonyaink szerint egyedül rendezhetni ? E kérdés ismételt felvetésénél minket nem az bánt, hogy Trefort miniszter ur bővebb felügyeleti jogot ós hatalmat akar nyerni prot. iskoláink felett; mert mi nem osztjuk egész terjedelmében azon úgyszólván klerikális nézetet, melynél fogva az iskola kizárólagosan az egyházuak veteményes kertje, miután ez esetben az ifjú nemzedék ugy volna nevelendő ós oktatandó, hogy minden polgári kötélessógteljesitóst az egyház érdekeitől tegyen függővé. Nem ! Ez hierarchia volna, és a hierarchia bárminő alakot öltsön, mindig veszedelmes, az állam érdekeit vagy aláveti magának, vagy önzésének fogaival szétrágja s igy a társadalmat igen gyakran sajnos bonyodalmakba és gyümölcstelen harcokba sodorja. Már azért sem oszthatjuk feltétlenül e nézetet mert a mai jogállamok a protestáns genius édes gyermekei, és igy azt valljuk, hogy igenis, minden szellemi miveltség nólkübzhetlen állami cél, minden oktatás, tan- és tanrendszer nyilvános állami ügy, melyről gondoskodni az államkormánynak, és nem egy ettől különálló és független hatalomnak, j az egyháznak feladata. Ennélfogva az állami felügyelettől sem irtózunk közvetlenül, mert vaunak meggyőző tapasztalataink , hogy népünk ott is, hol iskoláink egyházunktól egészen idegen közegek vezetése alatt állottak ós azok által kiadott tantervek szerint voltak berendezve, hitéhez ós egyházához hű maradt ós protestáns jellegéből és lényegéből mitsem veszített. Példaképen szolgálhatnak e tekintetben azon egyházgyülekezeteink, melyek a volt határőrvidéken szétszórva, hosszú évek során át, iskolai ügyeikben egészen a katonai rendszernek voltak alá vetve. Midőn tehát mégis opponálunk az iskoláink állását sértő hires miniszteri pontozatoknak, ós az azok által célzott eljárás formáját elhibázottnak állítani bátorkodunk, inditó főoka fellépésünknek nem-