Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-08-03 / 31. szám

újonnan választott esperességi felügyelőjét e hivatalába ünnepélyesen beiktatta. Nevezett Károlyi Antal úr, közszeretetben és tisz­teletben álló, fáradhatatlan tevékenységű fiatal ember, ki n^á1 * eddig is, a közügyek terén szerzett érdemei által bebizonyította, hogy reá megyénkben szép jövő vár. Azért sietett őt esperességünk egyhangúlag felügyelőjévé megválasztani, mely sok nehézséggel, fáradsággal és anyagi áldozatokkal járó ; de szép és kitüntető hivatalt ő egész készséggel el is fogadta s ünnepélyes beiktatása a fent kitett napon Felső-Eörött következőleg ment végbe : Reggel 9 órakor a »beharangszó* után az esperes­ség közeli és távoli egyházi és világi tisztviselői, s az egyes gyülekezetek képviselői és elöljárói s egyéb hit­rokonok a templomban összegyülekezvén, buzgó ének és ima után Nt. R e n n e r Endre esperes és legidősebb lel­készünk, az egybegyűlt gyűlési tagokat, szivből jövő, meleg szavakkal üdvözölte j s tanácskozásainkra istennek áldását kérvén, a gyűlést megnyitottnak nyilvánitá. A gyűlés első tárgya lévén az uj felügyelő hiva­talba iktatása, egy bizottság neveztetett ki, Károlyi Antal felügyelő urat felkérendő, hogy gyűlésünkön meg­jelenni szíveskedjék. Pár pere múlva megjelent az egy­háztagok nagy része által személyesen nem ismert, s azért kíváncsian várt férfiú s megtisztelő féljenek" közt lépett az elnöki asztalhoz, hol őt röviden a nt. esperes ur üdvüzölte, átnyújtván neki az egyházmegye felügye­lői pecsétjét. Erre az ünnepelt letette az ünnepélyes esküt s hivatalát a következő magyar beszéddel foglalta el: Mélyen tisztelt egyházmegyei közgyűlés ! Bár­mennyire érzem is a jelen pillanatban hogy a közbiza­lom legszebb s legbecsesebb kitüntetés, mely embert érhet: mégis nem minden aggodalom nélkül foglalom el e helyet, melyre engem Önök kitüntető bizalma emelt. Mert jól tudom, hogy e bizalom ezúttal nem lehet érde­mek elismerése, kitűnő tettek jutalma, melyeket szerezni, melyeket tanúsítani sem módomban, sem tehetségemben nem á,ll°U- Ső,tj jól tjadjOm, hpgy a tapasztalatok és jár­tasság azon mértékével sem birok, mely egyházi ügyeink kezelése körül szükséges. Még inkább fokozódik ez aggo­dalmam, midőn körültekintve Önök soraibau annyi tapasztalt kitűnő férfiút látok, kik mind érdem, mind képesség tekintetébe^ nálam sokkal illetékesebben fog­lalhatnák el e díszes helyet, és sokkal inkább megfelel­tek volna e bizalmi állás követelményeinek. Ila mind­ezek dacára elfoglalom ez állást, teszem ezt Önök iránti tiszteletből és azon meggyőződésből, hogy minden této­vázás nélkül s ott kell szolgálni az egyház és a haza érdekeit, hol ari;a polgártársaink bizalma felhív bennün­ket, s hogy a közbizalom által számunkra kijelelt mun­katértől akár önerőnk gyengeségének tudata, akár más nehézségek miatt visszariadni nem szabad. Elfogadtam tehét e meg nem érdemelt kitüntetést kötelességérzet,hol és azon reményb^, hogy Önöknek becses támogatása mellett sikerülni fog az egyház, a haza és ezen egyház megye közjavát ezen állásomban előmozdítani. Tisztelt egyházmegyei közgyűlés ! Elmultak az , idők, midőn a protestáns egyháznak létjogáért kellett küzdenie. Századok harca a lelkiismereti szabadság dia­dalával végződött. Hazánk törvényeinek védpajzsa alatt szabadon áll már és virulhat egyházunk. De e szabadság csak ugy lesz hasznos és áldásthozó ránk nézve, ha azt egyházi érdekeink minél teljesebb kifejtésére serényen felhasználjuk, ha az uj korral előttünk megnyílt verseny­téren munka nélkül s nyomtalanul eltűnni nem engedjük a repülő időt; mert a harc most is foly, de más fegy­verekkel s a munka e nemes harcában dicstelenül elbu­kik, ki előre nem tör. Törekednünk kell és haladnunk a korral s kifej­tenünk mindazon tényezőket, melyek egyedül biztosít­hatják a protestantismus jövőjét. Míg elnyomva valánk, fenmaradt és megszilárdult egyházunk, mert lángoló hit­buzgalom és testvéri egyetértés lelkesítette őseinket. Jövőben is csak e tulajdonok és a kitartó munkásság tarthatják fenn egyházunkat. Mert a szabadság csak üres szó marad, ha nem jár éltető munkával s a nép, mely | elhagyja magát s legszentebb érdekeit elhanyagolja, nem lehet szabad a szó valódi értelmében, sőt attól az isteni gondviselés is megvonja védőkezét. A protestantismus — mint a világtörténet tanú­sítja — mindenkor a közszabadság és mivelődés támasza, tényezője volt, s ha azt akarjuk, hogy e magasztos hiva­tásának jövőben is megfeleljen, karoljuk fel lelkesen annak életérdekeit, legyünk a szó valódi értelmében jó protestánsok és jó hazafiak. Ne keressük a szabadságot csak a jogok élvezetében, hanem a haza és az egyház iránti kötelességek teljesítésében is. Vetkőzzük le a rideg közönyt és tétlenséget, mely minden közügyet eltemetni kész. Igazságszeretet, kitartó munkásság és testvéri egyetértés vezéreljen bennünket, hogy működesünk Isten áldását megnyerve, egyházmegyénk és a magyar protes­tantismus díszére, emelésére szolgáljon. Ezek azon vezérelvek, melyek működésemben alapul és irányadóul fognak szolgálni s melyeknek való­sítása legszentebb törekvésem. De hogy e törekvésemnek sikere lehessen, Önök becses támogatására s közreműködésére lesz szükség s remélem, hogy azon bizalom, mely engem egészen érde­metlenül ez állásba helyezett, ez után sem fog elhagyni, kisérni fog a tettek mezején is és biztos zálogát képezi annak, hogy vállvetett működésünk nem fog eredmény­telenül maradni. K,érem tehát becses támogatásukat, s különösen a nt. esperes urét , kinek bő tapasztala­tai, fáradhatatlan munkássága és évek során át szer­zett érdemei előtt tisztelettel hajlok meg. Fogadják kitüntető bizalmukért őszinte háláin s köszönetem kifejezését s azon ünnepélyes fogadásomat, hogy e bizalomnak megfelelni s egyházmegyénk éi'dekeit lelkiismeretesen felkarolni és teljes erőmből támogatni szent kötelességeu^pek ismerem,

Next

/
Oldalképek
Tartalom