Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-06-15 / 24. szám

nak, bogy ridegen ragaszkodnak a régiekhez. Minden téren javítanunk kell tehát — úgymond — a régi, elavult intézményeket, csak a protestánsok tanügyi institutióhoz nem szabad nyulnunk ; e tekintetben mindaz erőszaknak tűnik fel, ami egyebütt haladás, szentségtörésnek, ami egyebütt a nemzet és a haza iránti kötelesség. Valóban — így kiált föl —ez a logikája az uraknak méltó azon ügyhöz, amelyet védenek ! S ez a felkiáltás — hogy szelid viszhanggal éljünk - méltó azon iróhoz, aki jajgat nem azért, mert oka van jajgatni, hanem mert a piszkolódás, ugy látszik, életeleme. Amint a dolgok jelenleg állanak — így folytatja — hazánkban most egyes egyedül a protestáns egyház élvez szabadalmakat s élvezi azon függetlenséget, amelyben a katholikus egyháznak nincsen része. Mert a katholikusok iskoláit az állam nemcsak hogy ellenőrzi, hanem direkte vezeti s felettök — mint tulajdona felett rendelkezik. Azt kérdi aztán, hogy váljon mi történnék, ha a katholikus egyháznak is kedve szottyanna régi törvényekre és intézkedésekre hivatkozni s azoknak megváltoztatása ellen tiltakozni? E tételekben kulminál cikkírónak az egyház- és az államjogban való teljes járatlansága. Akinek — mint a fenebbi idézet világosan elárulja — legtávolabbi ideája sincs a protestánsoknak vér- és vagyonáldozatok árán szerzett és fentartott autonómiájáról, aki nem ismeri sem a protestáns egyháznak sem a katholikus egyháznak az államhoz való viszonyát: csak az botránkozhalik meg a protestánsok függetlenségén, csak az vetheti fel azt a képtelen eshetőséget, hogy hát ha az apostoli király katholikus alattvalóiból álló egyház a régi törvényekre hivatkozva szintén követelne magának olynemii autonómiát, mint aminőt a protestánsok élveznek, mi történnék akkor? Az effajta megbotránkozások tehát, épen mert a tudatlanság kifolyásai, annyira ártatlanok, hogy ezekkel szemben a fölvilágositás egyátalában fölösleges, a békités és csittitás pedig eredménytelen. Végül cikkiró kétségbe vonván ez enquéte tagjainak hazafiságát, azt a tanácsot adja a kormánynak, hogy a készen levő törvényjavaslatot terjeszsze a törvényhozás elé. íme röviden ez a Pester Lloyd cikkének tartalma. Bemutattuk azt, a bennünket, protestánsokat oly közelről érdeklő tárgy fontosságára való tekintetből, hogy annál világosabban lássák olvasóink, mily tanácsadók után indulhatott a kormány, midőn a pontozatok elkészítésére elhatározta magát. De hiszen meg is látszik azokon a pontozatokon! Biga. A debreceni prestyterválasztások ügye. A P. N. és az Egyetért, csütörtöki számában egy debreceni levél közöltetett, meljre várva várjuk a megcáfoló nyilatkozatot, vagy ha a pártszenvedély csakugyan elkövette a hibát, várjuk annak jóvátevését mert az eset szégyenletes, a mint az emiitett lapok im itt következő közleményéből kiviláglik. A debreceni kormánypárt, mely az országgyűlési képviselőválasztások alkalmával kudarcot vallott, kárhoztatásraméltó meggondolatlansággal átvitte a politikai küzdelmet az egyházi térre is. Az ottani ref. egyház presbyteri választásait akarta felhasználni arra, hogy a politikai küzdtéren szenvedett bukásáért kárpótolja magát. Azonban ismét nagyon elszámították magukat, mert újra csak kudarcot vallottak s most végletekig akarva vinni a dolgot, erőszakoskodással igyekeznek megtartani helyeiken a kibuktatott egyházi tanácsosokat. A tény az, hogy a debreceni ref. egyház presbytereinek ideje lejárván, uj egyháztanácsnokok választása rendeltetett el. A régi egyháztanács, melynek tagjai kiválólag szabadelviipártiak, hogy uralmát az egyháznál továbbra is biztosítsa, tudva azt, hogy a lakosság nagyrésze földmiveléssel foglalkozván, a hétköznapokat künn a mezőn tölti, s csak vasárnapra jön haza: a szavazatok beadását a vasárnap mellőzésével e hó 5 és 6 ára tűzte ki. — így tehát nem átallottak az egyház szent ügyéből politikai kérdést csinálni. Ezzel szemben a debreceni függetlenségi polgárság sem maradhatott tétlen, s amennyiben a volt egyháztanács a kiosztott szavazati ívekre a rendszabályok ellenére a régi presbyterek neveit kinyomatta, tetszésére bízván mindenkinek azok újbóli megválasztását, a függetlenségi polgárság is feljogosítottnak érezte magát az általa megállapított presbyterek névsorát, a régiek lehúzásával az eredeti szavazati ívekre kinyomatni s odaműködni, hogy az igy kiállított ívek minél nagyobb számban adassanak be. így történt, hogy összesen 1900 szavazati ív adatván be, ezek közül 1600 a függetlenségi polgárságé s csak 300 a szabadelvű pártiaké. A óriási bukást látva a kormány párt, Molu ár György képviselő elnöklete alatt azonnal gyűlést tartván, elhatározta, hogy utasításba adja a szavazatszedő bizottságnak, miszerint a szavazatok összeszámításánál a független polgárság nyomtatott szavazati íveit figyelembe ne vegye, a mi csakugyan megtörtént A kormánypárt emez erőszakoskodásának hire csakhamar elterjedt a polgárság körében, s felháborodva a tény miatt, egy részök határozottan kimondta, hogy ha e jogsérelem orvoslást nem nyer, követelésükkel a legfelsőbb fórumig mennek, mintegy háromszázan pedig mult vasárnap elmentek Révész Bálint püspökhöz, s követelték a sérelemnek orvoslását s kijelentették egyúttal, hogy ha a püspök ur, kinek igazságszeretetéről meg vannak győződve, néni fogja orvosolni a bajt s nem fog befolyásával odahatni, hogy a szavazati ívek elfogadtassanak; az esetben mindnyájan kilépnek az egyház kebeléből. Révész Bálint, ki az nap jött haza a fővárosból, megdöbbenve vette tudomásul a történteket s megígérte, hogy utánna néz a dolognak s mindenesetre fog segíteni a bajon. Azonban az ügy ma is ugyanazon stadiumban áll,