Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-06-15 / 24. szám
egyenkint kérdezni talált volna a miniszter úr, hogy véle- i ményeinket nyilvánítsuk a kérdéses pontozat felől, alig ha megtagadtuk volna azt, csupán azért, mert hát az autonomia tiltja, liogy nyilatkozzunk ! Kénytelen vagyok különben megjegyezni, hogy az említett ág. h. evang. iskolák, melyekben államellenes üzelmek felmerültek, nem is voltak , kerületiek/de úgy nevezett , patronatusi * intézetek s az ág. h. evang. kerületek, mihelyt észre vették a bajt, azonnal magok sürgették azoknak beszüntetését a kormánynál. Ezért kérem, hogy ne a helvet hitvallásuakra külön, de a protestáns iskolákra együttesen alkalmaztassék a felügyelet, melytől mi nem félünk. In eadem navi navigamus — eleitől I fogva. Egyedül azt bátorkodom kérelmezni a minisztériumtól —• s ezt már bátran mondhatom, akár mint kerületem megbízásából is — hogy azt kívánjuk, n e rendeletek által, de hozandó országos törvények által kormányoztassunk középiskoláinkra vonatkozólag is!4 A többi felszólalók beszédeiről teljes biztosságu adataink nem lévén, azokat érintetlen hagyjuk. De annyit egész bizonyossággal mondhatunk, hogy a felügyeleti jog szabályozásáról alkotandó külön törvény eszméjét Tiszán kiviil ínég csak Péchy Tamás miniszter védelmezte, s alapos okunk van hinni, hogy Tisza is a törvényt nem abban az alakban kivánja, melyben az a pontozatokban több féltékeny kicsinykedéssel mint állambölcseséggel fogalmazva van. BALLAGI Mólt. Szemelvények egy, a „Pester Lloyd" jun. 11-iki számában megjelent cikkből. A Lloyd emiitett számábau egy cikk jelent meg, melyben az iró oly tájékozatlansággal és annyi malíciával, amennyi csak egy, a folyton változó napi kérdéseket kellőn átgondolni rá nem érő journalistában megférhet, neki megy a fő felügyeleti jog tárgyában összehívott enquéte tagjainak, illetőleg az azok által elfoglalt álláspontnak. Nem állhatjuk meg, hogy — mint egy ritka csodabogarat be ne mutassuk az emiitett cikket, legalább rövid kivonatban olvasóinknak. Azzal kezdi cikkíró, hogy a pontozatokhoz az enquéte tagjai nem argumentumokkal szóltak, hanem ! elcsépelt jeremiádokkal és a roszul palástolt, sértett hiúság hangján. Azután azt az érdekes felfedezést tevén, hogy a kérdéses törvényjavaslat nem ezután fog készülni, hanem már régen készen van : hibáztatja a kormányt, hogy nem lépett az említett törvényjavaslattal egyenesen a parlament elé, hanem előbb kikérte arra nézve a protestáns bizalmi férfiak véleményét. »Es mi lőn e sima eljárásnak eredménye? kérdi. „Az, hogy az enquéte tagjai, kevés kivétellel, egy csomó i z e 11 e n frázis kíséretében kormányfériiainknak még a becsületességüket is gyanúsították és kétségbe vonták. Sőt egyik református püspök a ministerelnököt Thunhoz hasonlította. Ezt a vakmerőséget az a püspök követte el, aki Thun minden követelésének hajlandó volt annak idején eleget tenni, azzal az emberrel szemben, aki ugyanazon minister terveinek férfias elhatározottsággal ellenszegült — Ha ez alatt a püspök alatt Törököt érti a cikkíró : oly rágalommal illet egy köztiszteletben álló egyházfőt, a melyet ha rágalom s így megvetendő nem volna, megmosolygnánk, mint a maliciosus tudatlanság együgyü nyilatkozatát. Ami magát a kérdés lényegét illeti, e tekintetben cikkíró ragaszkodik azon régi álláspontjához, melyet — megvalljuk — nem volt ugyan szerencsénk eddig ismerni, de amely különben a mi álláspontunkkal is megegyezik, hogy t. i. az államnak kötelessége a főfelügyeleti jogot mielőbb törvény által szabályozni s egész erélylyel gyakorolni is. A tulajdonképeni kérdés azonban nem e körül forog — de persze cikkíró értesülései idáig nem terjedtek • — hanem első sorban arról van szó, hogy az a jog miféle törvény által és minő alakban szabályozandó. A felügyeleti jog cikkíró szerint mindenekfölött paedagogiai követelmény. Nem lehet már tovább tűrni, hogy a tanintézetekben külső qualificatióval nem bíró tanárok működjenek ; hogy a tanterveket a tanárok és kurátorok készítsék, mitsem törődve azzal, hogy e tantervek miként hajtatnak végre ; hogy olyan tankönyvek használtassanak, melyek a tudomány és a paedagogia követelményeinek meg nem felelnek stb stb. Mindezekre azt mondjuk, hogy ámen, s biztosítjuk róla cikkírót, hogy nincs gondolkozó protestáns ember, aki szivéből ne óhajtaná, sőt ne sürgetné ama visszaélések megszüntetését, de nem másképen, mint egyedül egy középiskolai törvény keretében. Ezen általunk sürgetett törvény hiányának, s nem a protestánsok léhaságának vagy fukarságának kell felróni, ha a protestáns iskolák, különösen középiskolák szervezete nem felel meg azon eszménynek, melynek megvalósítását mindnyájunk óhajtjuk, s ugy a haza, mint az egyház érdekei sürgetőleg parancsolják ; ennek tulajdonítandó, hogy iskoláink nem fejlődnek ugy, amint különben fejlődhetnének. Hogy egyebet ne említsünk — mert rövidek akarunk lenni — egyik százados főiskolánk tanári kara például, amelynek a tankönyvek előállítása körül kifejteit buzgalma évtizedek óta országos elismerésben részesült, egy évtized óta folytonosan panaszkodik a fölött, hogy különösen a középiskolai tankönyveknek a modern paedagogia elvei szerint való megírására és kiadására nézve meg vannak kötve a kezei, s kénytelen a részben elavult tankönyveket forgalomban tartani, mert egy évtized óta folytonosan ígéri a kormány a középiskolák rendezését, anélkül, hogy igéretét beváltaná. Már pedig ahoz se pénze, se kedve nincs az emiitett tanári karnak, hogy tankönyveket készíttessen, melyek esetleg, a tanrendnek a középiskolai törvény által rövid idő alatt történendő megváltoztatása folytán legfölebb a sajtos által, lesznek használhatók. Mindezeket megfontolva, maliciózus rövidlátásnak tűnik fel, midőn azt veti szemérc cikkíró a protestansok-48*