Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-06-15 / 24. szám

egyenkint kérdezni talált volna a miniszter úr, hogy véle- i ményeinket nyilvánítsuk a kérdéses pontozat felől, alig ha megtagadtuk volna azt, csupán azért, mert hát az autonomia tiltja, liogy nyilatkozzunk ! Kénytelen vagyok különben megjegyezni, hogy az említett ág. h. evang. iskolák, melyekben államellenes üzelmek felmerültek, nem is voltak , kerületiek/de úgy nevezett , patronatusi * intézetek s az ág. h. evang. kerü­letek, mihelyt észre vették a bajt, azonnal magok sür­gették azoknak beszüntetését a kormánynál. Ezért kérem, hogy ne a helvet hitvallásuakra külön, de a protestáns iskolákra együttesen alkalmaztassék a felügyelet, melytől mi nem félünk. In eadem navi navigamus — eleitől I fogva. Egyedül azt bátorkodom kérelmezni a minisztéri­umtól —• s ezt már bátran mondhatom, akár mint ke­rületem megbízásából is — hogy azt kívánjuk, n e rendeletek által, de hozandó országos tör­vények által kormányoztassunk közép­iskoláinkra vonatkozólag is!4 A többi felszólalók beszédeiről teljes biztosságu adataink nem lévén, azokat érintetlen hagyjuk. De annyit egész bizonyossággal mondhatunk, hogy a fel­ügyeleti jog szabályozásáról alkotandó külön törvény eszméjét Tiszán kiviil ínég csak Péchy Tamás miniszter védelmezte, s alapos okunk van hinni, hogy Tisza is a törvényt nem abban az alakban kivánja, melyben az a pontozatokban több féltékeny kicsinykedéssel mint állam­bölcseséggel fogalmazva van. BALLAGI Mólt. Szemelvények egy, a „Pester Lloyd" jun. 11-iki számában megjelent cikkből. A Lloyd emiitett számábau egy cikk jelent meg, melyben az iró oly tájékozatlansággal és annyi malíciával, amennyi csak egy, a folyton változó napi kérdéseket kellőn átgondolni rá nem érő journalistában megférhet, neki megy a fő felügyeleti jog tárgyában összehívott enquéte tagjainak, illetőleg az azok által elfoglalt állás­pontnak. Nem állhatjuk meg, hogy — mint egy ritka csodabogarat be ne mutassuk az emiitett cikket, legalább rövid kivonatban olvasóinknak. Azzal kezdi cikkíró, hogy a pontozatokhoz az enquéte tagjai nem argumentumokkal szóltak, hanem ! elcsépelt jeremiádokkal és a roszul palástolt, sértett hiúság hangján. Azután azt az érdekes felfedezést tevén, hogy a kérdéses törvényjavaslat nem ezután fog készülni, hanem már régen készen van : hibáztatja a kormányt, hogy nem lépett az említett törvényjavaslattal egyenesen a parlament elé, hanem előbb kikérte arra nézve a protestáns bizalmi férfiak véleményét. »Es mi lőn e sima eljárásnak eredménye? kérdi. „Az, hogy az enquéte tagjai, kevés kivétellel, egy csomó i z e 11 e n frázis kíséretében kormányfériiainknak még a becsületességüket is gyanú­sították és kétségbe vonták. Sőt egyik református püs­pök a ministerelnököt Thunhoz hasonlította. Ezt a vak­merőséget az a püspök követte el, aki Thun minden követelésének hajlandó volt annak idején eleget tenni, azzal az emberrel szemben, aki ugyanazon minister terveinek férfias elhatározottsággal ellenszegült — Ha ez alatt a püspök alatt Törököt érti a cikkíró : oly rágalommal illet egy köztiszteletben álló egyházfőt, a melyet ha rá­galom s így megvetendő nem volna, megmosolygnánk, mint a maliciosus tudatlanság együgyü nyilatkozatát. Ami magát a kérdés lényegét illeti, e tekintetben cikkíró ragaszkodik azon régi álláspontjához, melyet — megvalljuk — nem volt ugyan szerencsénk eddig is­merni, de amely különben a mi álláspontunkkal is megegyezik, hogy t. i. az államnak kötelessége a főfel­ügyeleti jogot mielőbb törvény által szabályozni s egész erélylyel gyakorolni is. A tulajdonképeni kérdés azonban nem e körül forog — de persze cikkíró értesülései idáig nem terjedtek • — hanem első sorban arról van szó, hogy az a jog miféle törvény által és minő alak­ban szabályozandó. A felügyeleti jog cikkíró szerint mindenekfölött paedagogiai követelmény. Nem lehet már tovább tűrni, hogy a tanintézetekben külső qualificatióval nem bíró tanárok működjenek ; hogy a tanterveket a tanárok és kurátorok készítsék, mitsem törődve azzal, hogy e tantervek miként hajtatnak végre ; hogy olyan tanköny­vek használtassanak, melyek a tudomány és a paeda­gogia követelményeinek meg nem felelnek stb stb. Mind­ezekre azt mondjuk, hogy ámen, s biztosítjuk róla cikk­írót, hogy nincs gondolkozó protestáns ember, aki szi­véből ne óhajtaná, sőt ne sürgetné ama visszaélések megszüntetését, de nem másképen, mint egyedül egy középiskolai törvény keretében. Ezen általunk sürgetett törvény hiányának, s nem a protestánsok léhaságának vagy fukarságának kell felróni, ha a protestáns iskolák, különösen középiskolák szervezete nem felel meg azon esz­ménynek, melynek megvalósítását mindnyájunk óhajtjuk, s ugy a haza, mint az egyház érdekei sürgetőleg parancsol­ják ; ennek tulajdonítandó, hogy iskoláink nem fejlődnek ugy, amint különben fejlődhetnének. Hogy egyebet ne em­lítsünk — mert rövidek akarunk lenni — egyik százados főiskolánk tanári kara például, amelynek a tankönyvek előállítása körül kifejteit buzgalma évtizedek óta orszá­gos elismerésben részesült, egy évtized óta folytonosan panaszkodik a fölött, hogy különösen a középiskolai tankönyveknek a modern paedagogia elvei szerint való megírására és kiadására nézve meg vannak kötve a kezei, s kénytelen a részben elavult tankönyveket forgalomban tartani, mert egy évtized óta folytonosan ígéri a kormány a középiskolák rendezését, anélkül, hogy igéretét bevál­taná. Már pedig ahoz se pénze, se kedve nincs az em­iitett tanári karnak, hogy tankönyveket készíttessen, melyek esetleg, a tanrendnek a középiskolai törvény által rövid idő alatt történendő megváltoztatása folytán legfölebb a sajtos által, lesznek használhatók. Mindezeket megfontolva, maliciózus rövidlátásnak tűnik fel, midőn azt veti szemérc cikkíró a protestansok-48*

Next

/
Oldalképek
Tartalom