Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-06-15 / 24. szám

fent érintett viszonyok nincsenek is formulázottan megállapítva, igy nálunk is, kifejlett s megalakult az állam és egyház között bizonyos gyakorlat és szokás, miszerint állani és egyház egymással békésen hallgatagon megegyeznek illető jogaik gyakorlása felett, s eme viszonyt az élet s gyakorlat hozta létre. Ez az élő törvény, melyet a nemzet géniusza, a viszonyok, a szükség alkottak • mely törvény értékesb, érvényesb, mert életrevaló, a holt hetükbe foglalandó, állami felügyeletre nézve tervezett pontozatoknál. Ez a viszony államunk s a prot. egyház között szintén száz éves, melyet kár felbontani s megmásítani! Legkülönösebben, visszásnak tartom a O O 7 felekezeti közép és felső iskolák feletti felügyeleti jog gyakorlásának módját szabályozni, elébb hogysem a törvényhozás utján O Felsége által meghatározandó közoktatási rendszer megállapittatnék. Hiszen e nélkül nincs alany, nincs tárgy, mire a felügyelet alkalmaztassák; e nélkül a felügyelet ágait, többet kevesebbet, csak abstracte, csak ötletek szerint, lehetne részben formulázni. A népoktatási törvény, 1868.. mely a tárgyak szerint határozza meg az állam jogait s a hitfelekezet illetékeit s a szerint alkalmazza a felügyeletet, méltán szolgálhat mintául s az eljárásra nézve kalauzul. Ezen coordinalio megalkotásáig az eddigi törvénynél s törvényes ususnál kell maradnunk, mert a törvényes alapról nem tanácsos, sem szabados, leszállanunk. Nemcsak lehetségesnek pedig, hanem szükségesnek sem tartom, legalább reánk nézve, a legfelső felügyelet gyakorlásának módját szigorral megmásítani. Mert ha a kormánynak feladata az, hogy elejét vegye az államellenes mozgalmak és célzatoknak; ha a ministerium nem akarja korlátozni a tanszabadságot s az üdvös versenyt; ha nem akar rendelkezőleg avatkozni tanügyünkbe: ugy biztos lehet a felől, hogy hitfelekezetünknek soha nem voltak, nincsenek, s nem lesznek államellenes törekvései. E tekintetben a gyanúnak árnyéka sem vetődhetett reánk s maga a föltevés, hogy mi képesek volnánk államellenes merényletekre vetemedni sértő íogna lenni hitfelekezetünkre nézve. Mi békés honpolgárok vagyunk s békében akarunk élni, — háborúságot nem kezdeményezünk. Minket nem vonz a hajlam avagy ábránd, sem délre, sem délkeletre, sem északkeletre. Mindegyikünk tudja, hogy e hazán kívül nincsen szá- | munkra hely, s áldjon vagy verjen sors keze, itt élnünk halnunk kell. Azt sem tartom szükségesnek, hogy mindegyik egyházra nézve egyetemesen azonosok legyenek a felügye- , leti törvények. Mindegyik egyháznak más létalapja, más joga, más viszonya van az államhoz. Eddigelé is különböző módon gyakoroltatott az állami felügyelet a római kath., a görög-keleti s a px*otestans egyház felett, sőt az utóbbi felett is különbözőképen a szerint a mint a Királyhágón innen vagy túl települtek. Nem szükséges, hogy ezentúl a prot. egyháznak a görögkeletiekkel egy s ugyanaz legyen felügyeleti torvényök. Hiszen ezeknek j egészen mások a hittanaik, egyli. alkotmányuk s szerkezetök, kánonjoguk, sőt jogi létalapjok is. Ha pedig arra hivatnám föl, hogy ne mint superintendens, hanem bizalmi egyén minőségében nyilatkozzam a fenforgó tárgy iránt; akkor is kéntelen volnék visszavonulni ; mert, szerencse hogy senki másnak közülünk, de nekem e nemben gyászos tapasztalatom van, miszerint mind a tiz ujjamat minden izében megégettem. Voltam én, 1855-ben, cultusminisztori bizalmi férfiú; váltig hangoztattuk én s társaim, hogy nem az egyház képviseletében, hanem mint magán emberek szóllunk, — váltig elleneztük az elénk adatott javaslatokat, — s a vége az lett, hogy hitsorsosim kárhoztattak s elitéltek azzal, hogy én s társaim készítettük a pátenst. A fenforgó ügyet s erre vonatkozó pontokat átveszem ad referendum. Török hivatkozására, hogy ő Thuu alatt már egyszer megjárta azzal a bizalmiférfisággal, Tisza K á lm á n újólag ripostirozott, tiltakozván az ellen, hogy őt mint felelős magyar minisztert Thunnal hasonlítják össze, őt, kinek épen Thun elleni küzdelme eléggé ismeretes. Tisza után Révész Bálint votte át a szót, hogv a református püspökök nevében szólott Török t nuntiatiójának igazi értelmét constatálja, és kifejtette, hogy abban a parlamenti kormányt, vagy ennek mostani elnökét sértő célzat nem foglaltatott. Erre ismét Vay, ki, úgy látszik, minden határozottsága mellett is arra ügyelt, hogy ingerültség ne vegyüljön a higgadt hangulatu tanácskozásba, szólalt fel, és kimutatva azt, hogy a miniszterelnök Török szavait félreértette, maga részéről is helyreigazította a felfogást, mintha mi a mostani időket a Thunféle patentalis időkhöz akarnók hasonlítani, s e tekintetből utalt minden szavára, gyűléseken és egyebütt tartott beszédeire, melyek tanúságot szolgáltathatnak arra, hogy ő és superintendentiája teljes bizalommal viseltetik az uj rendszer, a parlamentarismus iránt; de épen azért nem kívánja, hogy ez összeütközésbe jőjön autonómiánkkal, — pedig a ma célba vett eljárásnak ez lenne következménye ; „igen — folytatá — mi szeretjük a parlamentarismust, elismerjük a korona felügyeleti jogát, de ha autonomiánk szentélyébe kelletinél mélyebben akarna a kormány bele nyúlni: ez ellen magunkat megóvni kötelességünk.* Vay azzal fejezte be ismételt felszólalását, hogy bocsánatot kért Szeberényitől — ki elébb állt volt fel, de látva, hogy ő kíván beszélni, neki engedte át a szót. Most tehát dr. Szeb erényi Gusztáv ekkép nyilatkozott: „Magam is aggódva hódoltam a miniszter úr felhívásának, attól tartva, hogy itteni megjelenésem hivatalosnak fog tekintetni. De miután eziránt ugy a cultusminiszter úr, mint a miniszterelnök úr által meg vagyok nyugtatva s arról biztosítva, hogy a mi itteni nyilatkozataink egyedül magán nyilatkozatoknak tekintetnek s mi itt nem mint kerületeink megbízottjai, de mint magános protestánsok hivattunk fel nyilatkozatra ; nem találom autonom ellenesnek felszólalni. Mert hisz, ha minket