Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-03-02 / 9. szám

gadja farizeus sípját, kiáll az utca-szegletre a nyilvánosság elé, s miután a püspök úrnak a »Magyar Államiban megérdemlett dicséneket zengett, körülbelől így zárja be sorait: az én öreg barátom a méltóságos püspöknél oly szívességre talált, minőt saját püspökénél Török Pálnál is hiában keresett volna. S most némuljanak el az ellentáborban (protestánsok), honnan azt szokták hangoztatni, hogy nálunk jótékonyság eléggé nem gyakoroltatik. Van itt gúny, kevélység és nagy adag tudatlanság. Es ezek azok, mik a plebánus ur fellépésének farizeusi jelleget kölcsönöznek. Hogy Török Pál oly természetű szívességben nem részesítette volna, mert nem áll módjában, mint a pécsi püspök, az természetes ; de ezt felhányni olyan eljárás, mintha Bismarck herceg a hatalmas Franciaország leveretését bevégezve a luxenburgi hercegnek fél vállról nagy hetykén azt vágta volna szemébe : hát miért nem tetted ezt meg te ? ! Ez olyan gúny, melynek nyilai a gunyolódóra pattannak vissza. De ha Török Pál úr az esetleg hozzá folyamodónak azt kénytelen is mondani, mit Péter ap. mondott a sántának: „sem aranyom, sem ezüstöm nincs nekem/" mégis épen ő vele, egy érdemekben megőszült főpappal összehasonlítani egy hivatalába csak imént lépett főpapot: ezt, ha másnak nem, nagy tudatlanságnak kell neveznem. Hogy Dulánszky püspök úr áldásosán kíván és fog szerepelni, azt remélnünk eddigi működése is feljogosít; de Török P. úrról ezt már nem remélnünk, hanem tudnunk kell. Tekintsen csak a tisztelt plebánus ur a budapesti ref. theol. intézetre s ref. főgymnasiumra, melyek fél milliónyi alapjukkal az általa kicsinyelt Török Pált hirdetik megteremtőjüknek : s meg fog győződni, hogy valaki lehet nagy a nélkül is, hogy a farizeusok sípját fújdogálnák mellette. Legyen szabad végre kifejezést adnom azon meggyőződésemnek, hogy a plebánus úr, ki a jótékony pécsi püspök úrnak kedves szolgálatot akart tenni, e célját el nem érte, midőn annak a felekezetiségre nem tekintő szeretetét hírlapi közleményében a maga részéről szeretetlenséggel kapcsolta egybe. — Egy baranyai ref. | lelkész. * Személyi hir. Az ér-kávási ref. egyház lelkészévé Demeter Kálmánt, a zilahi collegiuin egyik szorgalmas köztanitóját választotta meg. * Zsedényi Ede temetése febr. 22-én a fővárosi közönség gyászünnepe volt. A józsef-téri halottas ház előtt nagy tömeg gyűlt össze, melyben az ország első kitü- , nőségeit szemlélhettük. A hatfogatú gyászkocsi előtt a koszorút külön kocsi vitte; a 21 koszorúból hatot a következő egyházi testületek küldtek : a hat sz. kir. 1 város esperessége, a tátraaljai esperesség, az evang. egy- I ház (hálajelül), a hazai ág. h. ev. tanítók, a Gusztáv- j Adolf-egylet, a budapesti ev. gyülekezet. D. u. 3-kor vette kezdetét a gyászszertartás. Halotti énekek elzen- j gése után Győry Vilmos megindító búcsúztatót mondott, j Ezután a gyászmenet a deáktéri ev. templomhoz vonult, mely ez alkalomra fekete posztóval volt bevonva. • A ! karének eléneklése után Geduly superintendens és kir. j tanácsos mondotta azon remek beszédét, mely mai számunk élén jelenik meg. Ima és karének fejezte be a templomi szertartást, s a koporsót visszahelyezték a halottas kocsira, mely a magyar államvasút indóházához ment, honnan külön vonaton szállították Zsedényi hamvait szülővárosába, Lőcsére. E vonattal ment el a képviselőházi és a lőcsei küldöttség is. Iglóra 23-án délben érkezett a vonat. A vasútállomásnál künn volt az egész város gyászlobogókkal. Lőcse szinejava kisérte innét a gyászmenetet, melyet a falvakban levett kalappal fogadtak. Lőcse városa nagy halottja végtiszteletére gyászt öltött. A gyászravatal a megyeház nagytermében volt fölállítva, ott gyűltek össze a gyászmenetben résztvevők. Pontban fél 3 órakor kezdődött a szomorú ünnepély : a megye, város, választókerület, községek, felekezetek, testületek, intézetek képviselői az előre meghatározott sorrendben állták körül a ravatalt. Képviselve volt valamennyi felekezetű pap s a honvédtisztek teljes számban jelentek meg. Keil megyei főjegyző rövid beszéd után a megye nevében koszorút tett le a koporsóra s ekkor megszólalt Cékus István tiszai superintendens, mondván : „Átveszszük a nagy hazafinak, a megye és az egyház hű fiának, Zsedényi Edének hűlt tetemeit s elvisszük a magunk egyházába, hogy ott a végső tiszteletet megadjuk neki.* Ezzel felemelték a koporsót és a menet megindult. Legelői lovaspandurok, azután a népiskolai tanulók lobogókkal, erre a koporsó négyfogatú gyászkocsin bányászok és honvédgyalogság által fedezve ; a koporsó után Cékus és a gyászoló család, Maiéterek és Okolicsányiak, azután a különféle testületek, képviseletek, és sok ezerre menő néptemög. — A templomban az iglói lelkipásztor és szenior, Fábry János, magyar egyházi ének után német gyászbeszédet mondott. — A magyar gyászbeszédet megható meleg hangon Czékus superintendens tartotta. Megemlékezett az elhunytnak mocsoktalan jelleméről, mély vallásosságáról, honszeretetéről, bőkezűségéről. Egész élete két fő-könyvön alapult: a biblián és a corpus jurison. A superintendens úr rövid beszéde után következett az áldás s most a menet a temetőbe indult, hol még egy gyászéneket zengettek el a boldogult hamva fölött. * Zsedényi végrendeletéről, mely egész terjedelmében még nem ismeretes, jól értesült forrásból a következőt jelentik. Az örökhagyó egész vagyonát következőleg számlálja föl: Értékpapírok, letéve Sinánál, 140.000 frt; készpénz folyó számlában Sinánál 73.000 frt, draveci birtok 30.000 frt, egy erdőbirtok 40 ezer frt, lőcsei ház 8000 frt, lőcsei majorság és birtok 12.000 forint. Összesen : kerekszám 300.000 forint. A becslés igen közepes, a draveci és lőcsei birtokok határozottan többet érnek. Általános örökösül az örökhagyó testvérének Zsedényi Gyulának törvényes fiát nevezi ki, a ki a következő hagyományokat köteles kifizetni : A bányai egyházkerületnek 40.000 frtot, a másik h á rom magyar evang. egyházkerületnek 20—20 ezer frtot, a legközelebbi rokonoknak, u, m,