Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-03-02 / 9. szám
De mindezek nem a legkeservesebb könyek mégis, a melyek Zsedényi Edének e ravatalára hullanak. A nép szava bizonyos nevekkel szokta megjelölni kimagasló férfiait, s ezekkel röviden de találóan rámutatni arra, a mit életök képében a legjellemzetesebb vonásnak, érdemeik koronájában a legtündöklőbb drágakőnek ismert fel. Az ős egyház egyik oszlopát, Jakabot, az igazságos névvel diszité fel. A történelem a reformatió egyik fővédjét és támaszát, Fr i gy e s v á laszt óf ej ed elm e t, a „bölcsnek" nevével ruházta fel. Mi lesz Zsedényi Edének neve a prot. egyház történelmében? Csalatkozom-e, ha azt hiszem neve ez lesz : „Zsedényi a nagylelkű adakozó"? Az isteni gondviselés földi vagyon bő mértékével áldotta meg őt. S ő takaritgatta azt. Mi célra ? Talán hogy p^mpa, fényűzés, testi kényelem és gyönyör eszközeiül használja fel; hogy mint amaz evangéliumbeli gazdag ember, öltözködjék bársonyba és bíborba ós mindennap fényesen lakomázzék? Fényűzést, de csak kényelmet is, ő nem ismert, de ismert valamit, ismerte az Urnák azon parancsát, mely a gazdagoknak azt mondja ; a jótékonyságról és adakozásról ne felejtkezzetek el, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten. Mécs akart ő lenni, mely másoknak világít, s midőn ezt teszi, maga magát emészti fel: nem fennen lobogó láng, mely messzire elvillog, ámulatra és bámulatra ragadva a szemlélőt, de midőn ellobogott, hamut ós romokat hágy maga utáu. Világával ő a szegény tanítók borús utaira kívánt vigasztaló fényt deríteni ; a szegény tanulók sziveit a tudományok szeretetére ós inivelésére gyúlasztani ; egy szóval a mily takarékos, egészen az ömnegtagadásig takarékos tudott lenni ott, a hol saját személyéről volt szó, oly bőkezű, oly határt nem ismerő bőkezű volt ott, a hol az egyházat, annak ügyefogyott szolgáit, tanintézeteit, tanuló ifjúságát támogatni, vigasztalni, buzdítani kellett. Igenis, Zsedényinek az adakozónak neve ott fog fényleni egyházunk történelmében, hogy másokat elhallgassak, a R o t h-T e 1 e k i Johanna, a Lórántffy Zsuzsánna, a Jeszenákok, aSkaricák, s a legújabb korból egy Baldácsy Antalnak halhatatlan neveik mellett; s valamint e neveket áldva emlegették, emlegetik s emlegetni fogják mindazon sok ezerek, kik a velők éreztetett szeretet által a megnevezetteknek lelki gyermekeivé lőnek, úgy fogják áldani a Zsedényi nevet is mindazok, a kiket az ő szerető, nemes, könyörürületes szive lelki gyermekeivé fogadott. És ezeknek, ezen ő gyermekeinek serege is, s ez a család harmadik része, íme, körül állja látatlanul e koporsót, keserédes köriyeivel áztatva azt, ós sóhajtva: atyánk, jó atyánk, oh miért hagysz el minket ? Mondjak-e még többet róla ? Bizonyára csak parányi része ez azon soknak, mit róla elmondani lehetne, elmondani kellene. De épen mert érzem, hogy oly sok az, ajkam elhallgat. Mert igaz ugyan, amit Idvezítőnk mond, hogy a szívnek teljességéből szól a száj; de vannak esetek, melyekben épen a szívnek teljessége okozza, hogy a száj elnémul. Fognak kétség kívül találkozni, a kik az ő, jelesül hazafiúi érdemeit sokkal méltóbban, sokkal ragyogóbb, megragadóbb színekkel fogják ecsetelni, mint ón azt tenni képes volnék. És végre is az én leghangzatosb magasztaló szavaim is mondhatnának-e többet, mint azon sóhajok, melyek e koporsónál a keblekből feltolulnak, mint azon könyek árja, mely azt elborítja? Egyet nem emliték fel a családból, annak fejét, az atyát; az atyát ott a magasságban. Ez is siratja e Zsedényi Edét? Sőt inkább örül, hogy midőn annyi emberi gyermekétől elszomorodottan kell elfordulnia, ennek atyai tetszéssel és megelégedéssel tárhatja fel karjait. Kinek kinek ő külön helyet szokott földi szőlejében munkahelyül kiszabni; mindenik szolgájának kezeire hol öt, hol két, hol egy tálén toinot bizni. Boldog, a ki tálentomát nem ássa el a földbe, hanem kereskedik ós szerez más, több vagy kevesebb tálentomot vele, Zsedényi Ede ezen boldogok közé tartozott. Azért bátran is léphetsz, te oly sokak által megsiratott, de oly sokak felett is boldog kedvesünk a te uradnak ítélőszéke elé. Hazád, nemzeted, egyházad, rokonaid, barátid, és a ki csak ismert téged, és aki csak érintkezett veled, mind, mind tanuképen kisér el szent trónja elé, felmutatván azon részt, mely a kezeidre bízott tálentumokkal való kereskedésből neki kijutott, s mondván: ezt neki köszönhetem ! És ő, az Ur, kimondja az ítéletet, melynél boldogitóbbat ég és föld nem ismer: jól v a n j ó és hív szolgám, hiv voltál kevésen, sokra bizlak ezután, menj be a te uradnak örömébe! Ámen.
