Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-01-05 / 1. szám

Két urnák senkisem szolgálhat. S a pápa midőn jó szolgálatokat tett az inquisitiónak, ártott egyházának, egyháza jól felfogott érdekeinek, felébresztvén és szítván a hidegséget és idegenkedést a nyáj és pásztor között. Az inquisitió, teljes nevén »inquisitió hereticae pravitatis® ez idő tájt aratta átkos babérjait. A Sacra Congregatio Romanae et universalis inquisitionis-nak amint e rém-társaságot hivatalosan nevezni szerették, látható feje volt a pápa, a tulajdonképeni fej pedig volt mindig a főinquisitor, kinek a pápa nem egyszer csak eszköze volt. Tagjai: 12 cardinalis, választott theologusok, birák. j Rettenetes tekintély, rettenetes hatalom abban az időben. Törvényszék törvény nélkül, Ítélőszék könyörület nélkül. Egy romboló viz-ár, mely a legvirágzóbb tájakat keresi fel, s a gyönyörű növényzetet dögleletes iszappal borítja el. Fényes nap az égen, mely keresztül járta a keresztyén világ majdnem minden országát, de melynek lovai Phaéton kezéből kiragadták a gyeplőt, s hogy közel jött a földre, mindent elpusztított, hamuvá tett. ítélő és végrehajtó testület egy személyben, melynek vakmerőségével Ítéleteiben csak az azok végrehajtásában való embertelenség mérkőzhetett. Hatalom, mely a királyi fenséget is lealázta. Kelletvén a királynak az ítélet végrehajtása alkalmával a főinquisitor széke mellett zsámolyon ülnie. Ki ne renegett volna azon tribunal előtt, mely mellett a királyi felség elsüllyed ? Kérdi egész joggal Schiller. Mégis volt egy hatalom, mely magas szirtként gátot vetett a rohanó árnak, melyet bár látszólag a vakbuzgóság önkénye eltiport, de a mely poraiból ama Phönix-ként újra meg újra feltámadott hallottaiból, s mely utóvégre is meggyőzte győzhetetlen ellenét; s e hatalom volt a tudomány! Galilei az alatt nem kiméivé pénzt és fáradságot, éjt és napot a tudománynak szentelt, s kutatásainak mezején mindig ujabb és ujabb felfedezésekre jutott, miben Florencben levő birtoka nem kis mértékben volt segítségére ; s Galilei már a XVII. század elején a tudósok sorában foglalt helyet. Eddigi fáradságának gyümölcsét összegyűjtve, napvilágra bocsátotta s »a napfoltokról* című könyve Rómában nyomatott 1618 5 mely bár megjelenésekor nagy feltűnést nem költhetett tény, hogy későbbi szenvedéseinek alapja e mű vala ! Galileinek iskolája szerfelett nőtt; elvei, s a mivel t világ érdeklődése, nem volt titok az inquisitió előtt s a circumspectus ítélőszék, mely jól tudta hogy legkönynyebb a ^konkolyt* csirájában elfojtani, talán csak az alkalmat várta, hogy megidézze 5 várt talán, me rt nem volt még elég adat kezében, vagy hogy az ítélet annál súlyosabb lehessen. De az alkalom nem késett sokáig. Galilei, egy Castelli nevű benedek rendi mathematicai tanárnak levelet ír, melyben elveit a szent írással egyezteti. E levél, mely Florencben több példányban cirkulált magára vontabizonyos Lorini dömés szerzetes figyelmét, ki a dolgot haladéktalanul följelentette Rómában. Kötelessége úgy mond megküldeni ezen Galilei által forgalomba hozott iratot, mely a szent írással ellenkezik, az egyházi atyákról, Aquinói Tamásról tiszteletlenül nyilatkozik és Aristoteles philosophiáját lábbal tiporja Pedig akkor jaj neked scholasticismus ! Most kezdték csak igazán olvasni a napfoltodról irt könyvét is, s titokban megindult a pör ellene. Mégis hogy szebb szint adjanak, a dolognak, 1615-ben Rómába idézték, s a vádlottak székére ültették. Vádolták pedig, hogy vétkes tanokat hirdet s ellenkezőket a szent írással Mely tanok egyike, hogy a nap áll, másika hogy a föld forog. A pör tehát folyt, s mi lehetett vége, mint Galilei, tanainak elitéltetése? Abban a korban, mikor a biblia olvasásához pápai engedély kellett, nem is volt ez nehéz. 1616 Febr. 16-án tartatott meg azon ülés, melyben kimondatott, hogy a két tétel bolond, absurdum. (Vége következik.) 4 FARKAS GEJZA evang. lelkész. Egy kis magyar nyelvtan némely pap uraknak. Méltán meglepheti az olvasót, midőn e lap hasábjait, a magyar nyelvtan mondattani részének egy szabályára való hivatkozással foglalom el, — de régen bántja már fülemet és mindenkiét, kinek a magyar nyelv iránt érzéke van, azon helytelenség, melyet többen a pap urak közül az úri imádsággal elkövetnek, kihagyván belőle a személyes névmásokat és a névelőket. Kellene ugyanis tudni minden szónoknak a magyar nyelvtanból annyit, hogy ha helyesen akar beszélni, ügyelnie kell a szónyomosítás, vagy — a nu mindegy — a hangsúlyozás törvényeire. Hogy pedig erre ügyelhessen, ha már saját nyelvérzéke el nem igazítja, vegyen elő egy nyelvtant, s ebből megtanulhatja, miszerint: „a szónyomosítás, vagy hangsúlyozás olyan módja a beszédnek, melynélfogva a mondatban, vagy összetett fogalomban azon szót, mely a gondolat sarka, kiejtés közben jobban meghangoztatjuk, mint a többit," — miért is a mondatban, vagy összetett fogalomban a nyomosított szó mindig az, a melyen az egész gondolat megfordul, a mi a gondolatnak határozott értelmet ad, melyn^ ellenkezőjét, mindig oda lehet gondolni, p. 0. é n látom az ellenséget; — vagy é n ^ látok ellenséget, itt az első személy van nyomosítva, mert azt akarom kifejezni hogy én és nem t e vagy 0 látsz vagy látja az ellenséget. Már pedig elengedhetlen szabály az, hogy mikor a nyomosítás vagy hangsúly, a személyragra esnék, akkor a személyes névmás megelőzi őket^ még pedig változatlanul, — úgy de a személyes névmás kitétele, mindjárt