Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-02-23 / 8. szám

tak férfiak, kik túlfeszített képzelődés, mondhatnók szent őrület hatalma alatt oszlopokon álltak a puszták felett évtizedeken át, a természet viharaiban soha le nem szállva, beteges rajongással igy imádni hitték az istent: ez oszlop-szentek boldogak voltak e hitben. Nekem a szószék ily magas oszlopom," melyhez ábrándos, elválaszt­hatlan vonzalom csatol. Kérdem, nem fáj-e a lelkésznek, midőn megfosztva vau, leszorítva, elvonva boldogsága tárgyától, elszakítva attól a mit szeret, a szószéktől, a templomtól ? Nézd az alpesi hegyek lakóját, ha sorsa elhagyni kényszeríti a bérces hazát, melynek völgyeiben a nyiló virág, ábrán­dos madárdal s égbe nyúlt magas szirt ormain megtörő, nap és pihenő felhő képei annyiszor ringaták ábrándos merengésbe el, nézd, idegen földön titkos bútól epesztve halványúl el a honvágy miatt, mint elhervad a virág­mely légköréből kivétetvén ellentétes égöv alá vite­tik át. Fáj a lelkésznek, ha a szószékre gondol, melytől megfosztva van ; mély fájdalom rezg át lelkének húrjain, ha hallja a templomba hivó harang megkondulását, a templomból kihangzó orgona s szent ének ájtatos, a lélek mélyébe leszálló hangjait. . . minden hang, mi áttör a templom ablakon, mintha mondaná: ^jertek el, készek mindenek*) Ne csudáljátok e szent fájdalmat! Oh nézd, ha a csata kezdetén megsebesül a bajnok s leroskad ott a harczsikon : a leroskadt hősnek nem a vérző sebek fájnak, de az a tudat, hogy nem mehet, hogy el kell maradnia a csatába vitt zászló alól. S midőn a csata homályában a megtépett zászlót látja néha, s hallja a harc kábitó, fellelkesítő csatazaját, ... a ro­hamra hivó hangokat: ne csodáld, ha a sebzett hős megtört szemében könyet látsz ; szent az a fájdalom, a tenni kész, de lebilincselt akarat jogosult könye az. A tétlenség sziklájához láncolt Prometheus keservét csak az érti, ki tenni akar s kinek tennie nem szabad, nem lehet, ki eleméből kivétetve van. Fáj az én lelkem is, hogy elszakítva vagyok sze­relmem, eszmeképem tárgyától, az Ur oltárától, az ige­hirdetés cathedrájától. Oly közel van hozzám s mégis oly elérhetlen távol az a szószék. Elérhetetlen ! Csak vágyaimmal, lelkem epedő imádatával kereshetem fel, mint a beteg sóvárgó vágy­gyal tekint a keresztre, mi végperceiben elébe tartatik az érte imádkozó, vigasztaló lelkész részvéte által, midőn megtört szemeivel, túlvilági sóvárgással néz az úrvacsora szent jeleire. * Hosszabbra kell nyújtanom a ki vonatozást, mert észtanilag lehetetlennek találtam, hogy e tömör eszmék nagyméretű körmondatait szándékos rövidítésekkel tör­pítsem el, ezen hatalmas műremek fényoldalairól szak­gatott, homályos közleményt nyújtván. n. A második főrész taglalja az erőtlen lelkész fájdal­*) Mát. 22 r. 4 v. | mának orvosságát; s hogy az ebben kifejtett hála és j részvét megindító szavait kellőképen átérthessük, tájéko­zásul mindenesetre szükséges tudnunk annyit, hogy Trsztyenszky annyira kegyelt személyisége gyülekezeté­nek, mi kép 18. éven át, a mi bizony felette gyér eset, hívei részéről a legcsekélyebb hálátlanság s megbántás­ban sem részesült, sőt ostfiasszonyfai birtokára — hol távol tartván magát a szakadatlan izgatottságtól, gyor-1 sabb üdülés végett félrevonult — küldöttségek járultak üdvözölni s tiszteletes részvétüket kifejezni a szeretett s közbecsülésü főesperes előtt. Ezen tagozat következő alrészuket zár magába: a) hálátlanság b) elfeledtetés jutalma rendszerint a világ ré­széről a közügy azon emberének, kinek kezéből kiesett a cselekvés zászlaja. Gyógyszere, enyhítő balzsama : 1) a megemlékezés, 2) részvét, 3) a hit, 4) öntudat. A con­! clusió 8. lapja híveinek van szentelve. Nem állhatom meg, hogy ezen tractatio egynémely gyönyörű részletét be ne mutassam a szives olvasónak. a) „Hálátlanság a világ jutalma! Ezt mondja s jelezi a világtörténetben annyi fekete pont, s az egyesek életében annyi bánatköny, oly elrejtett szivkeserv. Ott van a hideg véres kereszt, rajta az elárult, megfeszitett istenember Jézus ; a Golgotán felemelt kereszt egy felemelt fekete ujja a történet geniusának, melylyel int: hálátlan a világ, keresztre, tövisre számíthatnak a közügy apostolai a pálya végénél! [}) A jutalom csak a munkát kiséri, a tisztelet borostyánja csak a küzdő homlokára tétetik, mint a repkény csak az életerős, hatalmasan kiemelkedő tölgy derekán juthat fel magasan s emelkedhetik fel Addig tart a hír, míg tart a munka. Tudod-e Jézusnak hive, testvérem, mi a hír ? Tűz ! A tűz addig ég, míg raksz reá, míg rakni tudod reá folyvást a tettek, a munka tápláló, lángoló anyagát: addig magasan lobog fel hired lángja a kedvesség tűzhelyén. A hír égő lámpa; olajt kell folyton önteni reá, a tettek éltető olaját, külömben elalszik, setétség borul reá, szomorú feledtetés. Az omladozó romok elhagyatva állnak, el lesznek feledve ! ! A templom ha ledült, omladozó falai között nem zeng ájtatos zsolozsma, de benne szomorú, bús csend honol; a ledült oltárkövekhez nem jár imádkozó zarán­dok. nem borul le bűnbánó térdeplő. Sahara pusztáján, hová előbb zöld lombok árnya felé sietve vágyott a vándor karaván, ha az oázt eltemette égető fő vénynyel a száguldó vihar, a letarolt, az elpusztított oáz kopár ágaira nem száll fáradt madár, nem vágy, nem megy feléje zarándok csoport. Ha kialudt az irányláng a ten­geren a világító torony ormán : nem nézi, nem vezeti hajóját a felé az éj setétében a tengerész. Az apadni, a száradni kezdő forráshoz vezető utat benövi a fű, elha­gyatva áll az, s nem ül le partjaihoz a fáradt utas, hogy szomját oltsa el. Száradó fára, melynek lombjait letépte a vihar, nem rak fészket, nem zeng azon ábrándos éne­ket a dalló madár. A kimerített bányák, melyek arany lő

Next

/
Oldalképek
Tartalom