Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-02-23 / 8. szám

tak férfiak, kik túlfeszített képzelődés, mondhatnók szent őrület hatalma alatt oszlopokon álltak a puszták felett évtizedeken át, a természet viharaiban soha le nem szállva, beteges rajongással igy imádni hitték az istent: ez oszlop-szentek boldogak voltak e hitben. Nekem a szószék ily magas oszlopom," melyhez ábrándos, elválaszthatlan vonzalom csatol. Kérdem, nem fáj-e a lelkésznek, midőn megfosztva vau, leszorítva, elvonva boldogsága tárgyától, elszakítva attól a mit szeret, a szószéktől, a templomtól ? Nézd az alpesi hegyek lakóját, ha sorsa elhagyni kényszeríti a bérces hazát, melynek völgyeiben a nyiló virág, ábrándos madárdal s égbe nyúlt magas szirt ormain megtörő, nap és pihenő felhő képei annyiszor ringaták ábrándos merengésbe el, nézd, idegen földön titkos bútól epesztve halványúl el a honvágy miatt, mint elhervad a virágmely légköréből kivétetvén ellentétes égöv alá vitetik át. Fáj a lelkésznek, ha a szószékre gondol, melytől megfosztva van ; mély fájdalom rezg át lelkének húrjain, ha hallja a templomba hivó harang megkondulását, a templomból kihangzó orgona s szent ének ájtatos, a lélek mélyébe leszálló hangjait. . . minden hang, mi áttör a templom ablakon, mintha mondaná: ^jertek el, készek mindenek*) Ne csudáljátok e szent fájdalmat! Oh nézd, ha a csata kezdetén megsebesül a bajnok s leroskad ott a harczsikon : a leroskadt hősnek nem a vérző sebek fájnak, de az a tudat, hogy nem mehet, hogy el kell maradnia a csatába vitt zászló alól. S midőn a csata homályában a megtépett zászlót látja néha, s hallja a harc kábitó, fellelkesítő csatazaját, ... a rohamra hivó hangokat: ne csodáld, ha a sebzett hős megtört szemében könyet látsz ; szent az a fájdalom, a tenni kész, de lebilincselt akarat jogosult könye az. A tétlenség sziklájához láncolt Prometheus keservét csak az érti, ki tenni akar s kinek tennie nem szabad, nem lehet, ki eleméből kivétetve van. Fáj az én lelkem is, hogy elszakítva vagyok szerelmem, eszmeképem tárgyától, az Ur oltárától, az igehirdetés cathedrájától. Oly közel van hozzám s mégis oly elérhetlen távol az a szószék. Elérhetetlen ! Csak vágyaimmal, lelkem epedő imádatával kereshetem fel, mint a beteg sóvárgó vágygyal tekint a keresztre, mi végperceiben elébe tartatik az érte imádkozó, vigasztaló lelkész részvéte által, midőn megtört szemeivel, túlvilági sóvárgással néz az úrvacsora szent jeleire. * Hosszabbra kell nyújtanom a ki vonatozást, mert észtanilag lehetetlennek találtam, hogy e tömör eszmék nagyméretű körmondatait szándékos rövidítésekkel törpítsem el, ezen hatalmas műremek fényoldalairól szakgatott, homályos közleményt nyújtván. n. A második főrész taglalja az erőtlen lelkész fájdal*) Mát. 22 r. 4 v. | mának orvosságát; s hogy az ebben kifejtett hála és j részvét megindító szavait kellőképen átérthessük, tájékozásul mindenesetre szükséges tudnunk annyit, hogy Trsztyenszky annyira kegyelt személyisége gyülekezetének, mi kép 18. éven át, a mi bizony felette gyér eset, hívei részéről a legcsekélyebb hálátlanság s megbántásban sem részesült, sőt ostfiasszonyfai birtokára — hol távol tartván magát a szakadatlan izgatottságtól, gyor-1 sabb üdülés végett félrevonult — küldöttségek járultak üdvözölni s tiszteletes részvétüket kifejezni a szeretett s közbecsülésü főesperes előtt. Ezen tagozat következő alrészuket zár magába: a) hálátlanság b) elfeledtetés jutalma rendszerint a világ részéről a közügy azon emberének, kinek kezéből kiesett a cselekvés zászlaja. Gyógyszere, enyhítő balzsama : 1) a megemlékezés, 2) részvét, 3) a hit, 4) öntudat. A con! clusió 8. lapja híveinek van szentelve. Nem állhatom meg, hogy ezen tractatio egynémely gyönyörű részletét be ne mutassam a szives olvasónak. a) „Hálátlanság a világ jutalma! Ezt mondja s jelezi a világtörténetben annyi fekete pont, s az egyesek életében annyi bánatköny, oly elrejtett szivkeserv. Ott van a hideg véres kereszt, rajta az elárult, megfeszitett istenember Jézus ; a Golgotán felemelt kereszt egy felemelt fekete ujja a történet geniusának, melylyel int: hálátlan a világ, keresztre, tövisre számíthatnak a közügy apostolai a pálya végénél! [}) A jutalom csak a munkát kiséri, a tisztelet borostyánja csak a küzdő homlokára tétetik, mint a repkény csak az életerős, hatalmasan kiemelkedő tölgy derekán juthat fel magasan s emelkedhetik fel Addig tart a hír, míg tart a munka. Tudod-e Jézusnak hive, testvérem, mi a hír ? Tűz ! A tűz addig ég, míg raksz reá, míg rakni tudod reá folyvást a tettek, a munka tápláló, lángoló anyagát: addig magasan lobog fel hired lángja a kedvesség tűzhelyén. A hír égő lámpa; olajt kell folyton önteni reá, a tettek éltető olaját, külömben elalszik, setétség borul reá, szomorú feledtetés. Az omladozó romok elhagyatva állnak, el lesznek feledve ! ! A templom ha ledült, omladozó falai között nem zeng ájtatos zsolozsma, de benne szomorú, bús csend honol; a ledült oltárkövekhez nem jár imádkozó zarándok. nem borul le bűnbánó térdeplő. Sahara pusztáján, hová előbb zöld lombok árnya felé sietve vágyott a vándor karaván, ha az oázt eltemette égető fő vénynyel a száguldó vihar, a letarolt, az elpusztított oáz kopár ágaira nem száll fáradt madár, nem vágy, nem megy feléje zarándok csoport. Ha kialudt az irányláng a tengeren a világító torony ormán : nem nézi, nem vezeti hajóját a felé az éj setétében a tengerész. Az apadni, a száradni kezdő forráshoz vezető utat benövi a fű, elhagyatva áll az, s nem ül le partjaihoz a fáradt utas, hogy szomját oltsa el. Száradó fára, melynek lombjait letépte a vihar, nem rak fészket, nem zeng azon ábrándos éneket a dalló madár. A kimerített bányák, melyek arany lő