Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1879-02-16 / 7. szám

szeretetet részint az által tanúsítják az egyháztagok, hogy minden vasárnap adakoznak a templomban a község (s nem pusztán a felekezet) szegényei számára, részint pedig az által, hogy jótékony egyesületeket és intézeteket tartanak fenn. Dieulefitben pl. van a kálvinistáknak egy vasárnapi iskolájok 1800 kötetnyi könyvtárral, melynek ott létünkkor 200 előfizetője volt; van egy kölcsönösen segélyező egyesületük 200 férfi és 110 nő taggal; van egy ,keresztyén látogatások társasága" (Société de visites chrétiennes) betegek és szegények gondozására, s egy menedékház 60 személylyel. S ez korántsem kivétel francia hitfeleinknél. Ellenkezőleg : csak kivételesen találkozunk a fentebb emiitett évkönyvben oly ref. egyházzal, amely .valami jótékony intézetet föl nem mutathat. A látogatások végezése közben betértünk a községileg segélyezett reform, népiskolába is, hol azonban már csak a fiukat találtuk együtt. Az iskolaház szerény egyemeletes épület. Két, egymásból nyiló tanterme az emeleten van. A termekben levő bútorzat és taneszközök a célszerűségen kívül semmi különösebb tulajdonsággal nem dicsekedhetnek. Bátran ismételhetem e tekintetben a vörös herceg hírre kapott mondását, hogy »tout comme chez nous !* Az egyik teremben a fiukat, a másikban pedig a leányokat oktatja egy-egy tanitó. Az osztályok száma ingadozó. Néha három, néha négy. A különböző osztályok növendékei sorban, egymás mögött ülnek valamennyien a tanitó asztala felé fordulva. A tanterv csak a vallástani tárgyakra nézve különbözik az állami tantervtől. Az egész iskolában csupán annyi különösség van, hogy a volt tanitó, a fentebb is említett Coueslant úr, részint a szükség által szorítva, részint pedig tanítói buzgóságból olyan földrajzi fali képekkel látta el. két termet, amelyek a nyomtató festéketis megérdemelnék. Fölfestette ugyanis a falakra, mégpedig nagyon szabatosan és nagy időre megmaradólag Európa és Franciaország térképét olyan nagyságban, mint a legnagyobb méretű fali abroszok, aztán pedig a mathematikai földrajz leglényegesebb elemeinek megértetése végett a két féltekét, a hold fényváltozati ábráit, meg a zodiakust. Nemkülönben festett a szokásos papir fali olvasó táblák mellé néhány, többnyire vallásos és erkölcsi tartalmú freskó fali táblát is, s mindezeket oly magasságban, hogy a netaláni kártevés ellen meg vannak óva, de azért kényelmesen és sikerrel használhatók. Az ügyes tanitó Dugleux úr tanítványa. Jó rendet tart és igen sikeresen oktat. A praeparandiával semmi közvetlen összekötetésben nem áll; de azért a tanitó-jelöltek el-ellátogatnak a leckéire, mivel saját gyakorló iskolájok nincs. A gyülekezetben ő végzi a kántori és lectori (1. alább !) tisztet. E kis iskolától kellemesebb benyomásokkal vettünk búcsút, minta praeparandiától. Az estét megint Morin úrék társaságában töltöttük. A kifogyhatatlan szivességü család ez úttal is mindent elkövetett, hogy időzésünk lehető legkellemesebb legyen A véletlen úgy akarta, hogy itt meg a másik lelkészszel beszélgessek. Ez is egyházi ügyekre terelte át a beszédet. A többek közt elmondta, hogy ő másnap, (épen vasárnap következék) kint a hegyek közt a szabadban fog tartani isteni tiszteletet. Az előttem szokatlan dolog nagyon megragadta figyelmemet, s ő kérdezősködésemre a következő felvilágosítást adta. „A mi völgyeink, mint láthatják az urak, közel vannak ugyan egymáshoz, de mégis nehéz egymással közlekedniük a közöttük fekvő meredek hegyek miatt, így megeshetnék, hogy a határos községek prot. lakosai évikeg sem találkozhatnának egymással, hacsak véletlenül nem. Mi tehát, hogy az összetartozás öntudatát és érzetét a helyi viszonyok által egymástól elzárt hitfeleink között folyvást ébren tarthassuk, azt cselekesszük, hogy a nyári hónapok alatt a szomszéd lelkészekkel egyetértve vasárnaponként Összehívjuk a közeli helységekben lakó » hitfeleinket valamely alkalmas árnyas helyre, oly pontot választván ki, amely mennél több helységhez közel essék; ott aztán mi is megjelenünk, énekelünk, egymás után ketten-hárman prédikálunk, aztán kendőkből, tarisznyákból szerény lakomát rögtönözünk s szépen és épületesen töltjük együtt a napot. Az ilyen összejöveteleket mi szabad ég alatti gyülekezéseknek (réunions en plein air) nevezzük s kettős hasznot húzunk belőlök. Egy részről érintkezésbe juttatjuk egymással a szomszédos gyülekezetek tagjait, más részről pedig alkalmat nyujtunk a hozzánk szitó idegen feiekezetüeknek, hogy isteni tiszteleteinken részt vegyenek, mit papjaik miatt a templomban nem mernének, vagy restelnének tenni, s esetleg megnyerjük őket egyházunk tagjaivá.* Ezeket mondva, minket is meghívott a más napi összejövetelre. Beszédjét meghallgatván, azt a kérdést vetettem föl, hogy az ilyen összejövetelek nem fajulnak-e el aztán búcsújárásokká. A lelkész erre határozottan nemet mondott, sőt állitá, hogy a nép nemcsak téves fogalmakat nem köt a szabad ég alatti isteni tiszteletekhez, de a leggondosabban óvakodik még a látszatától is annak, mintha az ily találkozás a búcsújárás utánzása akarna lenni; a rend pedig mindenkor oly példás, mint akár a templomban. Nem volt mit tennem, mint kész pénzül fogadnom e nyilatkozatot annyival inkább, mert házigazdánk is igen dicsérőleg szólt a nép ezen csöndes ünnepeiről. Vasárnap reggel egy pillanatig tanakodtunk, hogy vajon a templomba menjünk-e Aeschimannt meghallgatni, vagy a szabad ég alatti istentiszteletre. Házi asszonyunk tanácsára azonban az előbbire határoztuk el magunkat. S jobban is tettük, mert így legalább megismerhettük nem a rendkívüli, hanem a rendes istenitiszteletét a francia kálvinistáknak. D. e. 11 órakor vezettek be bennünket a templomba, hol hasztalan volt minden vonakodás, elvégre is a legelső helyekre kellett ülnünk. »A gyülekezet látni akarja a város vendégeit," monda egy presbyter, »tehát csak tessék ide ülniök. * Okoskodásnak nem levén helye, engedelmeskedtünk.