Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1879 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1879-02-16 / 7. szám
értük volna a világ, s így olyannak kellene lenni, a milyennek az ő gyarló okoskodásuk kivánná. A ki a hit karjain felemelkedett, látni fogja, hogy az egyes csak parányi eszköz e nagy mindenség gondját viselő isten céljaira, s látni fogja, hogy a mi a pillanat hatása alatt neki rosznak látszott, az az egyetemesre nézve és így végre az egyesre nézve is üdvhozó lett. Éljünk tehát úgy, hogy a hit folytonos emelkedésben tartsa lelkünket és másrészt a való élet soha el ne veszszen szemeink elől. Eszményiség s valóság teljes összhangzata éljen bennünk. Végre negyedszer azt tanuljuk meg e költeményekből, hogyan érintkezhetik a véges lény a végetlennel ; mi módon hallhatja annak szavát s láthatja világkormányzó cselekedeteit, főképen pedig azon működését, mit igazságszolgáltatásnak nevezünk. Az isteni jutalmazás és büntetés legszebb nevelő példáit Arany balladáiban látjuk. Nem abban áll az isteni büntetés, hogy a gonosz embernek vetését elveri a jég ; hogy a káromló megnémul. Az emberi kebelben magában lakik az a megvesztegethetlen biró, mely igazsággal és szigorral bünteti a vétkezőt. S viszont, az isten által a jóknak tett ígéretek is nem külső dolgokban nyilvánulnak, nem abban, hogy leégett házunk üszkei közt kincset találunk, vagy ama koldus által, kin könyörültünk, csudálatos módon gazdagokká leszünk. Az istennek országa ti bennetek vagyon (Luk. 17, 21). Midőn a csapások, vagy bármiféle szerencsétlenségek által okozott bajaink közül a munkás hit ereje által fel tudunk emelkedni s ekkor megnyilt szemeink nyugpontot, vigasztalást, enyhülést találnak ; midőn bűneink ősszinte bevallása, szivből fakadó megbánása s a javulás szilárd elhatározása folytán lelkiismerétünk furdalásainak kínjai megszűnnek ; mikor megtanultuk érezni azt, hogy az észnek és erénynek legszebb jutalma saját magának öntudata : ezek az emberi léleknek oly menyei állapotai, melyeket az istennel való közvetlen érintkezésnek, az isten jutalmának nevezhetünk. Es ez sokkal magasztosabb, szentebb állapot, hogysem abba hosszú és fáradságos törekvés nélkül eljuthatnánk. Gyarló az ember; és sehol sem érzi inkább gyarlóságát, mint mikor a tökéletesség felé törekszik. Nagyon nehéz nem számitanunk hálás visszafizetésre, midőn valakivel jót teszünk, hanem feltalálni a jótett jütaímát öntudatunkban. Mily édes a vett fájdalmakért bosszút állani, milyen jól esik elemi csapások feletti boszankodásunknak féktelen nyilatkozatokban adni kifejezést * átkokat szórni elkeseredett szivünkből a világ igazságtalanságaira. Nehéz munka, herosi győzedelem a kebíét elvadító indulatokat elfojtani. Onmeggyőződés a legfényesebb, de egyszersmind legnehezebb győzedelem. Dé kinek sikerült e nemes harcot megharcolnia és hitét megtartani (Tim. I. 4; 7, 8) mint Imrének, Szondinak stb. annak eltétetik az igazság koronája nemcsak ama napon ; hanem minden napon. A ki a csapások s szenvedések között sem folejti el isteni származását, s az emberek és viharok elleni végetlen küzdelemben istennek szavait hallani soha meg nem szűnik, a legvigasztalanabb körülmények közt is hitét el nem vesziti, habár érzéki szemei elől a szabadulásnak utolsó reménye is szétfoszolnék s emberileg szólva csak lehetőség se látszik, hogy azt a mit elvesztőnk, visszanyerje ; kinek hite rendithetlen, reménye örökös : az felemelkedik súlyos szenvedéseinek terhe alól az istennek zsámolyához s megnyilnak szemei, hogy lássa, tudja, érezze, miszerint a tiszta öntudat drágább kincs és nagyobb hatalom, hogysem á világ összes hatalmai vele fölérnének, és látván istennek szigorú igazságszolgáltatását e földön, leborul a legszentebb szine előtt s istenben megnyugodva átszellemült lélekkel rebegik ajkai: Legyen meg a te akaratod. Ez a léleknek azon szavakban le nem rajzolható boldog állapota, melyről azt mondja Pál (1. Kor. 2; 9, 10). Szem nem látta, sem a fül nem hallotta és az embernek is gondolatjába nem mentek, melyeket isten készített az Őt szeretőknek. A költőről pedig, ki ez eszméket oly művészi alakban megtestesitve állítja elibénk, elmondhatjuk, hogy (Máté 5. 17) nem jött a törvényt elrontani, hanem betölteni. SAS JÁNOS. BELFÖLD. Székesfehérvári evang. egyházunk f. évi január hó 19-ikén tartott közgyűlésének határozata értelmében febr. 9-én boldogemlékezetű Székács József superintendens emlékére ünnepélyt rendezett. A különböző hitfelekezetek díszes közönsége kegyelettel tette le fillérét prot. ker. egyházunk ezen kitűnőségének emlékére ; nevezetesen szeretett lelkészünk tiszt. Gáncs JenŐ emelkedett szellemű szónoklata értelmében : „az ország p a pj á n a k, ki mint férfiú, mint iró és mint lelkész nemzeti culturánk emelésén fáradhatlanul munkálkodott ; ott állva különösen hivatása magaslatán, hogy míg imájával lefegyverezte a szó elfojtására indult bérenc hadat; addig másrészt mint a szent szabadságot imádó (48-as) »Pesti Hirlap^-nak testvére küzdött a szellem diadaláért.* Megragadó volt lelkesült beszédének azon része,' midőn a nagy férfiú kiváló jellemvonásait vázolta : A szülői iránti határtalan szeretet, különösen édes anyja búcsúszava, melyet soha el nem feledett. A haza iránti1 kötelességet abban teljesíté,: : hogy a legdrágább közkincset, az irodalmat híven ápolá, mert tudta; hogy' nyelvében él a magyar örökké !
