Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-12-29 / 52. szám

u. a karácsonyi beszédet, melynek alapjául ezen neveze­tes szentirati hely szolgál: ^Te vagy ama Krisztus, az élő Istennek fia* ! — Egy modern gondolkozású ember e textus felett valóban igen szép s orthodox és nem ort­hodox közönséget egyaránt kielégítő prédikációt készít­hetett volna. Madarász úr azonban azt hiszi, hogy nagy lelki táplálékot nyújt hivein<j k már az által is, ha a bevezetésben fölemlíti, hogy vannak emberek, akik „pusztán túl becssült eszök erejével, tehát hit nélkül, egye­dül észszel, nem lévén képesek behatni az Istenség mélységes titkaiba, nem ismerik jól, tisztán és helyesen azt, akit mi imádunk, istenitünk, nem ismerik az úr Jézus Krisztust*. 22. lap. Ezért szükségesnek tartja feltenni a kérdést: „kicsoda a Jézus?* Nem más, mint 1) a Krisztus, 2) Istennek fia. Jó ; de ezt be is kell bizonyítani. Szerző azonban egyszerűen összeszedi mind­azon szentirásbeli helyeket, melyekben Krisztusról és Istenfiáról van szó s így akarja azokat meggyőzni, »a kiknek a Jézusban, mint lstenfiábani hitök, bizalmok megrendült*. Ám ilyen eljárással egyetlen kételyt sem oszlathatunk el. A nagypénteki egyh. beszédben (az 51. lapon) azt mondja a szerző: „O (Jézus) nem puszta ember, ő istenember volt. Ha emberi ereje gyengült is ; isteni ereje annál teljesebb volt.... az emberi termé­szetet legyőzte benne most is az isteni, lelke uralkodott a testen stb*. Mindezek után az, aki sohasem hallott a nagypénteki eseményről, méltán azt várhatná, hogy te­hát a Jézus csakugyan uralkodott a halálon, hogy mint istennek, lehetetlen volt meghalnia; de ime olvassuk tovább, »homályosuló szemeit mennyei Atyjára füg­gesztve. ..meghalt*. Ép ily meggondolatlanul beszél szerző az 53. lapon is: „A Jézus helyettünk kiállt szenvedéseivel és halálával lefizetvén értünk a bűnnek zsoldját, kibékített bennünket a bűneinkkel megbántott Istennel s érdeme által bűnbocsánatot, kegyelmet, üdvöt szerzett nála számunkra". Megint az Istennek, az iste­ninek minő durva felfogása ! Tehát az Isten is, miként a gyarló emberek, vért, szenvedést, halált lciván, hogy haragja megengeszteltessék ? ! Ne engedjük oda magun­kat, eszünket oly könnyedén egy theol. rendszernek, mely a józan ész előtt tarthatatlan. De nem lehet itt szándékom dogmatikai fejtegetésekbe bocsátkoznom s azért mellőzve minden további megjegyzést az ünnepi beszédekre, ismétlem, hogy modern theologus ezeket, úgy amint vannak, nem használhatja. Egy másik megjegyzésem a bevezetésre vonatko­zik. Némelyik beszédnek a kelletinél hosszabb bevezetése van s egyáltalában nincs arányban a részekkel, a me­lyekkel pár esetben nemcsak a nagyságra, de a tárgya­lási modorra nézve is teljesen egyenlő. Egyébbiránt a bevezetésben legtöbbször helyesen, ügyesen történik az átmenet a főtételre, amely szorosan a textusból van el­vonva vagy épen maga a textus. A részekre osztásnál szintén a legegyszerűbb legkönnyebb eljárást követi szerző ; textusa rendesen megadja neki a részeket is. P. u. a 11. sz. a beszéd textusa ez : „Eljő sionnak a meg­váltó és azoknak, akik megtérnek az ő hamisságokból*. Főtétel: kiknek jő tehát el a megváltó? 1) a Sionnak jő el; 2) mindazoknak, akik megtérnek az ő bűneikből. A n. pénteki beszéd felosztása Tit. 2. 14. alapján ez: 1) Mire, és 2) mi célból adta magát Jézus miérettünk? Nem egészen szabatos felosztás. Kevéssé sikerült a 4. és 5. beszéd felosztása is Maga a tárgyalás menete, mint már megjegyzém, nagyon egyszerű, kevés a bizonyítás, többnyire csak állit, érzelmeit, hitét állítja előtérbe s nem annyira az érvekkel, mint inkább saját lelkesültségével látszik meg­győzni a hallgatókat. Kevés eszmét hoz felszínre,"de azt az egyet, a mivel épen foglalkozik, ügyesen festi és színezi ki. Nem csűri-csavarja a dolgot, hanem szépen, egymásból folyólag közli gondolatait hallgatóival. Minthogy messzire vezetne minden egyes beszédre külön l tenni meg észrevételeimet, legyen szabad még csak egy pár megjegyzést tennem. Szerintem ugyanis nem igen helyeselhető az olyan beszéd,r amilyen a XIV. számú : Isten szól hozzánk a természetben" ez piediká­ció elején olvasható: , .. . Arany idők, melyekben maga Isten a mennyei felség szólott gyakorta az ő né­péhez s maga szállott alá villám paripáktól gyorsan vonatott felhő szekerén stb. Es alább ismét: »Ki volna, ki ne óhajtaná most is szinrol szinre látni a láthatatlant vagy látni csak koronájának tündöklő sugarát, palástja biborát, köntösének prémjét, lábainak porát avagy csak nyomát is? stb*. Továbbá feltűnő előttem s szokatlan a XI. sz. beszéd felirata : „Jézus virágvasárnapi könyei". Az ilyen kitételeket jobb lenne kerülni. Legsikerültebb e gyűjteményben a tékozló fiúról szóló példázat, melyet szerző homiliaszerüen, 4 külön beszédben, szépen min­denki által megérthetően és érdekesen dolgozott fel. Szép a függelékben közlött zászlószentelési beszéd is. Meg kell még említenem, hogy e beszédek se nem túlságos hosszúak, se nem rövidek s így nálunk, hol a rövid prédikációt lelkész és gyülekezet annyira szereti, már ezen szempontból is kedves fogadtatásra számithat­nak. Azonkívül bizonyos szónoki emelkedettséggel bír­nak s így elmondásuk könnyű, sőt élvezetes lehet. Summa summarum: nem nagy szabású, nem mű­vészi kivitelű beszédek ezek; de a falusi és kisebb városi gyülekezetekben bátran és sikerrel használhatók. LÉVAY LAJOS. BELFÖLD. A magyarhoni e- e. e. gyámintézet jelentése. (Vége.) A gyámintézet 17 éves működésének összeredmé­nyét feltüntetett jelentések után következett az egyház­kerületek^ e végből megbizottainak szabad előadása a diasporalis egyházak állapotáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom