Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-11-17 / 46. szám

mindenki a politikával foglalkozik, lehetetlen, hogy épen a lelkész előtt legyen az terra incognita ; s rnikpr min­denki hallatni igyekszik szavát és meggyőződését lehetet­len, hogy a lelkész teljesen hallgasson. Igen, lehetnek esetek, midőn szólani lehet, sőt szólani szükséges is ; akkor, midőn a politikai nézetek miatti ellenségeskedés tetőpontra hágott a mindenik párt azt hiszi, hogy neki van igaza. Ilyenkor a lelkészre egy felette nehéz, de fontos szerep várakozik a politikai téren: a közvetítés, a kibékítés munkája. S ha nem vegyült be előbb a politikai élet zűrzavarába s nem merült el az izgatás, a korteskedés posványába —- ami fájdalom, sok lelkészszel megtörténik, ugy hiszem is, hogy nemes fáradozását siker fogja koronázni. 11. Végül és általában terjessze ki a lelkész figyel­mét minden már létező emberbaráti intézet vagy jótékony és culturalis célú egyesület működésére. Támogassa azt, ha kell, tanácsával; segítse elő, amennyire teheti pén­zével, tevékenységével. Igyekezzék a meglévő intézményt, ha azt áldásosnak találja, fentartani, a célnak meg nem felelőket átalakítani vagy jobbal felcserélni. — Minden szép és nemes ügyben, mely lelkészi állásával össze­egyeztethető, és liogy csak egyet említsek : a vasár- és ünnepnapok megszentelése érdekében, tegye meg tőle kitelhetőleg mindazt, a mit csak tehet s amit az embe­rok s viszonyok megkívánnak ; s ha eszével, befolyásá­val egyeseknek vagy társulatoknak valamiben hasznára lehet: szóljon és tegyen mindenkor, mindenben és kész szívvel. (Vége következik.) LÉVAY LAJOS. ISKOLAÜGY. Iskolai értesítők. — Tizennyolcadik közlemény. — 198. A győri m. kir. állami tanitónőképezde 1-sŐ értesítője. Igazgató Kasztner Janka. Értekezés : Az in­tézet története, Kasztner Jankától. Tanulók sz. 115, a 3 osztályú gyakorlóiskolában 31. Az intézet 1875. oct. 20-kán nyittatott meg. A lefolyt évben 40 bennlakó nö­vendék volt s ezeken kivül 24-en havonkint 20 frt. ösztöndíjat kaptak, melyből szállást és ellátást szereztek maguknak. Külön tanfolyam nyittatott azon növendékek számára, akik mint munka- és háziipar-tanitónők kí­vánnak alkalmaztatni. Megjegyezzük még, hogy az értesítő a pedansságig menő pontossággal van szerkesztve, ugy hogy vannak benne olyan részletek is, melyek bíz­vást elmaradhatnának. 199. A győri kath, néptanodák értesitvénye. gazgató Winterl Antal. Növendékek sz. 531. A győri r. kath. tanítóképezde növendékei a belvárosi néptano­dánál gyakoroltatnak a tanításban. Az osztályok nagyob­bára túltömöttek. Volt egy, amelyben 80 növendék volt beírva. 200. A győri kath. leányintézetek értesitője. Igazgató Winterl Antal. Növendékek sz. ' 863. Egyes osztályok itt is túltömöttek voltak • például volt egy, amelybe 108, egy másik, amelybe 94 növendék véte­tett fel. 201. A h ajduszoboszlói polgári iskolával kapcsolatos gymnasium 2-odik évi értesitője. Igazgató Szathmáry György. Tanulók sz. 47. A lefolyt évben nyittatott meg a 4-dik osztály. Az intézet fentartói a város és a ref. egyház. 202. A homonnai polgári fiúiskola és műmet­szeti iskola értesitője. Igazgató Ferenc Lajos. Növendékek sz. a polg. iskolában 59, kik közül 28 zsidó; a mű­metszészeti iskolában 15. A polg. iskolában a lefolyt tanévben nyittatott meg a 2-dik osztály 5 jövő évben megnyittatik a 3-dik is. A polg. iskolával kapcsolatban álló műmetszészeti intézetet, a lefolyt évben, a házi ipar terjesztésére alakult orsz. egyesület állította fel s Ho­monna városa hozzájárulásával, az emiitett iparegyesület zempléni csoportja tartja fen. Az intézet tanítója egy németországi ember. Célja az intézetnek p, házi ipar terjesztése, műiparosok nevelése és tanitók képzése más helyen felállítandó hasonló tanintézetek részére. 203. A hosszufalusi ipari szakosztálylyal megtoldott mű metsző m. kir. állami felső népiskola 1-sŐ értesitője. Igazgató Pál Károly. Értekezés: Adatok az intézet történetéhez. Növendékek sz. 71 • hat év alatt, mióta t. i. az intézet fenáll, a növendékek összes száma 342 volt. Az intézet tulajdonképeni alapját hétfalusi br. Baronyi Benedek, pesti bankár, 1869-ben vetette meg 12 ezer forintnyi alapítványával. Ezen alapitvány kamataira támaszkodva, minden állami segély nélkül nyilt meg 1871-ben az iskola, melyet egy évvel később, 1872-ben az állam vett át-204. A kecskeméti ref. főiskolai jog- és államtudományi kar évkönyve. 3-dik évfolyam. Igazgató Csilléry Benő. Értekezés : Székfoglaló heszéd, Dr. Tassy Páltól, a nemzetgazdaságtan tanárától. Hallgatók sz. 64. A rendes tanárok száma 8 ; ezeken kivül a lefolyt tan­évben 1 rendkivüli- és 3 magántanár tanított. Az 1-ső félévben 7, a 2-dik félévben 11 special-collegium tarta­tott, összesen 40 órában. Vizsgálatokra jelentkeztek 76-an, kik közül 20 visszavettetett. 205 A kecskeméti városi gazdasági szak­osztálylyal egybekapcsolt felsőbb népiskola értesitője. Igazgató Máté Sándor. Értekezés : A gazdasági szakok­tatás célja és szükségessége a kisbirtokos osztályra nézve, Máté Sándortól. Növendékek sz. 31, kiknek fele vallásra nézve helv. hitv. Az első osztály kivételével az osztályok néptelenek ; a 2-dik osztályban az év végén egy tanuló maradt; a 3-dikba 4-en, a 4-dikbe 2-en íratták be ma­gukat. A 4-dik osztály a lefolyt évben nyittatott meg. Ifjúsági könyvtár állíttatott fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom