Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-11-10 / 45. szám

utunk. Az ev. gyülekezet rozzant régi iskolaépülete el- 1 ttint, s helyén egy csinos külsejű, két tantermü épület vonja magára az átutazó tigyelmét. Utánkérdezősködvén az iskola keletkezése történetének, azt láttam, hogy míg az egyfelől világos bizonyítéka, ama magyar közmondásnak : ,a mi késik, nem múlik,® másfelöl fontos tanúságul szolgál arra nézve, hogy szegényebb gyülekezeteink is mi módon képesíthetik magokat, még ily mostoha viszonyok közt is, hasonló áldozatokra, saját túlterheltetésük, s anyagi jólétök veszélyeztetése nélkül. A gyülekezet már 1870-ben intést kapott, iskolá- j jának az 1868-iki törvények kívánalmai szerint való átalakítására nézve. Meg is kezdették az ehhez szükséges pénz- és anyaggyüjtögetést, ugy hogy 1873-ban tetemes költségen terveket is készíttettek. Azonban a már begyült összeget más célra forditván, az épitést évről évre halogatták, míg az iskolai bizottság, s a superintendens úr erélyes felszólalása folytán, az építés folyó évben való megkezdését elhatározták. Julius hó első napjaiban ledöntetvén az ó, Isten nevének segélyül hívása mellett letették az alapot az újhoz, s már oct. elején teljesen készen állt a kor minden kívánalmainak megfelelő uj iskolaépület, melyet Szalay Sándor lelkész ur oct. 13-án lelkes beszéddel megnyitván, átadta a közhasználatnak. Végül, hol vette a nagy szőllősi gyülekezet a jelen mostoha viszonyok közt az épület felállításához szükséges 2V2

ezer frtnyi összeget ? Ennek előteremtését az ott több év óta fenálló gyülekezeti magtár tette lehetségessé. Az ebből tőkésített összegek felszedése, és a benn lévő mennyiség részbeni elárúsitásával annyira fedezve lett az összeg, hogy a még hátra levő rész törlesztése a tagok minden megerőltetése nélkül fog történhetni. Adja Isten, hogy ez iskola, melyben Kiss Ferenc tanitó úr, és segédje Henlc György buzgón működnek, a népnevelés és felvilágosodás hatalmas tényezőjévé váljék hazánk egy olyan vidékén, hol őszintén megvallva az iskola bizony sok nemesítni és tisztítni valót talál. Az ügy lelkes előmozdítóit pedig, főkép a gyülekezet fáradhatlan buzgalmú lelkipásztorát Szalay Sándor urat, és hű segédjét Szőke András gondnokot, méltán megilleti a köszönet és elismerés. MADÁR MÁTYÁS, pápai ev. segédlelkész. A somogyi memorandum kérdéséhez, A „Néptanítók lapjában" a hazai h. h. néptanítókhoz egy fölhívás intéztetett, — melyben a ref. néptanítók helyzetének javításával foglalkozó „somogyi emlékirat" szerzők által beható tanulmányozás és netalán hozzászólás végett ajánltatik. Szóltak ugyan már e tárgyhoz, de miután az ösz szes hazai tanitók hivatnak föl e tárgyhoz szólásra, ha talán az ügynek és somogyi tanitó társaimnak valamit használhatnék, véleményemet az emlékiratról következőkben kívánom előterjeszteni: Érzékenyen körvonalozza a somogyi emlékirat az akadályokat, melyek miatt a tanitó jó kedvvel nem mehet növendékei közzé, hogy őket hivatalos kötelessége szerint a tudományokban vezethesse; keresvén abban az okot, hogy egyrészről a tanítónak mindennapi szüksége és családjának ínséges állapota miatt kell aggódnia; másrészről pedig, hogy a tanitó subordinátió alatt nyög és jogok gyakorlásával az egyházi kormányzatban nincs fölruházva; sőt az utóbbi 10—15 év alatt új tenni s tanítani valókkal lett túlterheltetésről s roppant elfoglaltatásról panaszkodik. Az emlékiratban részletezve is jeleztetnek a külön tantárgyak és azon körülmény, hogy most azokat nem négy, hanem hat osztályban kell előadni; nehézségül hozván még azt is, hogy a roppant sok tantárgyak mellett még a vallás tant is tanítani kell, — így a tanidőnek ilynemű elforgácsolásán sajnálkoznak ; és mindezeken felöl, hogy az ismétlő iskolások tanítása miatt már az eddigi szünidőtől is megfosztatnak a néptanítók stb. stb. Ha az itt általam is feltűntetett emlékirati képletekre egy a tanítással nem foglalkozó olvasó reá tekint, bizonyára elbámul, és vagy szánalommal vagy elrémült érzéssel vészen tudomást a tanítói hivatal szomorú helyzetéről. Alkalom levén hozzá, e szép és hasznos hivatalnak árnyékolt részeit következőkben világosítom : 1. Mikor valaki tanítói pályára szenteli magát, bizonyosan számot vetett sorsával, s előre tudta, hogy az ő igája milyen leend. Ha már most valaki az ezen hivatalviseléshez kellő hajlam nélkül tévelyedett, azon tanitó semmi körülmény között nem lép jó kedvvel iskolájába, ha szinte bőségben úszik, ha subordinátió alatt nem nyög és mindenhol szavazati joggal bírjon is. 2. Hogy a tanitók nem a legkitűnőbben javadalmaztatnalc — ez már régóta ismert dolog. Történtek is erre nézve időnként mind egyházi mind polgári hatóságok utján sokban javitó intézkedések, melyek a tanítóihivatal szükségleteit nagyrészben enyhítették. De ha még is találkoznak oly tanítói állomások, hol a működő tanitó meg nem élhet, azon csak ugy segíthetni, ha az ily csekély jövedelmit állomás el nem fogadtatik. Az ily helyekre aztán az államkormány terjesztendi ki figyelmét, s a törvények (értelmében gondoskodni fog olyan jövedelmű állomás fölállításáról, hol a majd működő tanító jobb kedvvel végezheti hivatalos teendőit. 3. Hogy »ref. felekezeti tanitó subordinátió alatt nyög", ezt uraim kereken tagadom ! ! Ha a tanító pontosan végezi kötelességét, — ha időről időre magát képezvén, hivatalos állásához illő mivelt-