Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-11-10 / 45. szám

100—150 forinttal járul évenként a legatió. Sokan 1 csak is ennek segélyével futhattuk meg iskolai pályánkat, Nos hát: „Leben und leben lassen!" Az pedig, hogy az egyházak legátus látása s hallása nélkül is beküldjók főiskoláinkba ünnepi adományaikat, csak jámbor óhajtás. Ismerem a népet, nem fogja megtenni. Végül, hogy legatusaink, a főiskolákból soha ki nem haló „szekeres" prédikációkkal — melyeknek egyikét B. megye nagy emlékű és tudós fia Sz. K. I. igy dicsérte meg a legátus előtt: „minden húsvétkor nagy lelki gyönyörrel hallgatom ezt a szép beszédet a legátus urak ajkairól" — ne botránykoztassanak, a főiskolai lelkész urak lássák el őket időnként alkalmi beszédekkel, mint ez régebben szokásban volt, ós gyakorolják is be azoknak szónoki előadásába. 2. Mit prédikáljunk? Weber Samu ur szép fejtegetését kisérve: prédikáljuk az élő Krisztust, az ő nemes lelkületét ós emelkedett szellemét ; prédikáljuk a hit, remény és szeretetet, mely mindörökké megmarad. De e mellett prédikáljuk a földi embernek magát az életet is, tanitsuk óletbölcsesógre, serkentsük társadalmi s honfiúi kötelmeinek híí teljesitésére stb. Kerüljük azonban egyházi beszédedeinkben a meddő hitvitákat s hagyjuk fel azokat a papnöveldék tanszókei és az egyházi lapirodalom számára, mert innen hangozva is megtermik azok kivánt gyümölcseiket. És ha még is, a minthogy kikerülhefclen többé, uj bort akarunk tölteni a régi tömlőbe, tegyük ezt kellő vigyázattal, ne töltsük először tele, nehogy a forráskor bor ós tömlő, a hallgatók egész hitvilága egyszerre megsemmisüljön. Nem rég nálunk törtónt, hogy egy theologus, M. Gy. Luk. 18: 35—43 alapigóről, hol Krisztus a vaknak szemevilágát visszaadja, irott beszédét prédikálván, midőn az exordium ama pontjához jutott; „ez esemény, mint külső tény sohasem történt meg," az egész gyülekezet összenézós ós élénk sugdosás által adott kifejezést megütközésének. És prédikáljunk ne az abstrakt bölcselkedés, ne a költészet szóvirágos, hanem a hallgatóink értelmi felfogásához mért tanitás ós ópités egyszerű nyelvén ; akarván inkább egy szót szólani értelmesen, hogysem mint ezret értelmetlenül. Szép, igen szép a költői lelkű B. D. egyházi beszédében e részlet: Ha zordon arccal beköszönt a pusztitó tél s havat ontva felzajdal a letarolt pusztákon viharzó fergetege, — ha megjő a varázshatalinu kikelet s széthinti himező kézzel kerten, ligeteken és mezőn viruló szőnyegeit, — ha némán alápillog ezer csillagszemmel az ég borújából a rémes éjfél, — ha földet rázva csattog a szakadó fellegtornyokban fent az égiháború: ezekben istent látja s hallja a hivő" stb. De bizony szebbek, mert építőbbek egy Szoboszlai, Fördős stb népszerű beszédeik. 3. Milyen ruhában prédikáljunk? Halljuk az eddig tett nyilatkozatokat! Barakonyi egyenruhát akar, még pedig „Luther kabát"-ot. Bikkynek ez nem kell, ő térden alul egy tenyérnyi hosszúságú — hivatalon kivül rövidebb — Atillát, vagy változatosság kedveórt szalónrokkot óhajt palásttal és — soha el nem maradható fehér (sok gömörvidéki atyafi azt gondolná, hogy őtet utánozzuk) nyakkendővel. Julius reverendára adja szavazatát, s szavazata mellé Brennus kardjakónt veti mérlegbe „a hivek kegyeletes óhajának (21 év alatt sohasem hallottam) döntő hatalmát." Ormányságinak ós Csepelinek reverenda és palást tetszik; ez utóbbinak hivatalon kivül ,,a civilisatio suvixjától fénylő magasszáru csizma, eddig érő fekete kabát, végigzárt fekete mellény, mely kis fekete nyakkendőt szőrit le, s egy centimeter szélességű inggallért (persze gyöngygyei himezve?) tesz láthatóvá, és mindezek fölé ékességül, egészen megberetvált arc." A fövegről mindenik megfeledkezett, de nem a tiszáninneni egyházkerület, mely 1857 őszi közgyűlésében 14 sz. a. rendeli, hogy „a hivatalos öltözet : hosszú ruha, térdig érő Atilla, ahoz fekete öv, (gombkötő munka), fél magas kalap legyen." A rendelet bölcsőjében aluszik, mondhatnám meghalt. Amennyi ember, annyiféle izlós! ,,De gustibus autem non est disputandum." És még is kockáztatnom kell egy-két megjegyzést. Csepeli egészen megberetvált arcú emberének gálájához már csak a tonsura kell, hogy rámutassunk ; ecce homo Platonis, akarám írni, Romae. Minek az a „megfehéríttetett fal? Csel. 23. 3. — „És mondá az Ur Mózesnek 3. Móz. 21. 1, 5, — ,,Szólj a papoknak, az Áron fiainak és mond meg nekik, hogy az ő fejeken kopaszságot ne csináljanak, az ő szakálokat is ne beretválják le, ós az ö testeken semmi bélyeget ne szerezzenek." A mi hitünknek nagy titka az, vájjon Jézus és az apostolok beretválkoztak-e ? Legalább igy ábrázolva őket ón soha ós sehol sem lát-