Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1878 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1878-10-13 / 41. szám

1265 1296 den szentet, jót, szépet és nemest kisérnek: fo kútforrása az átalános corruptiónak. Nem mulaszthatom el, rámutatni amaz okra is, mely magokban a lelkipásztorokban rejlik. Hányszor meg hányszor ünneprontó a pap! Hányszor élnek a lelkészek törvénytelen vagy illedelmetlen házasságban ? Hányszor merül a lelkész aféle üzletekós világi gyönyörökbe, melyek sem állásához, sem míveltségóhez nem illendők ! Hányszor végez a prédikátor tanulmány- ós meghatottság, átérzés nélkül isteni tiszteletet vagy más hivatalával járó functiót? A nép jól lát. A közvélemény hamar itól és kemény sententiát mond. Beszélhet azután az olyan lelkész törvénytiszteletról és erkölcsös életről, aki maga nem tesz úgy, rá sem hallgat jóformán senki, de igenis utánozzák a gonoszban. Okoskodtak ós okoskodnak az átalános erkölcstelenedés megakadályozásán eleget ós elegen. Egyik a népnevelés emelését sürgeti e tekintetből is. Masík szigorú büntetések kiszabása által vél a bajon segíthetni'. A harmadik ós negyedik mind mást meg mást vél; de mindannyija elfelejti azt, amit Horatius olyan szépen mond: „si vis me flere, dolendum est prinium ipsi tibi." Azaz: ha a megzavarodott erkölcsi világrendet helyre akarjuk állítani, nekünk magunknak keli jó példával járni elől tettekben, mert a beszédnél a tett jobban beszól. Röviden szólva: az intelligentiánál van az erő ós hatalom; ez tehetne mindent az általános elerkölcstelenedés ellen, de nem igen tesz semmit. Beszólünk, hüledezünk s még néha el is keseredünk : ennyi az egész. Pedig az elerköcstelenedés minden szentnek ós jónak becsülését, elismerését elöli s aztán beteljesedik rajtunk is, amit a költő Rómáról mondott, hogy ha benne a tiszta erkölcs megvósz : ledől ós rabigába görnyed. Emberek és intézmények versenyezve álljanak, létesüljenek a nemzeti önbizalmat is megölő, modern, erkölcsöt és szemérmet mételyező veszedelmes irány ellen. V i s K I. Lelkészi pályám kezdetén. sEmber tervez, lsteu végez.8 (Folytatás.) De mi történik a maga Jézus által végrehajtott csudákkal ? Szerencsére e csudák elbeszélése Máténál csak a 8. részben, tehát a hegyi beszéd után következik, s én ugy gondolom, hogy mikor e részhez érünk, már akkor hallgatóink oly felséges képet nyertek Jézusról, hogy nagyon kevés súlyt fognak fektetni a csudákra, mint amelyeket korábban mások is ép oly sikerrel végre tudtak hajtani. Jegyezzük meg azonban és jól véssük hallgatóink lelkébe, miszerint Jézus csakugyan tett, ha nem is sajátlagos, de ugynevezhető szellemi csudákat s tesz ma is folytonosan egyes emberek és nemzetek életében. A modern theologusok is megengedik, hogy Jézus tisztán lélektani, szellemi uton csakugyan végzett egyes esetekben gyógyításokat: de viszont ne feledjük, hogy e gyógyítás voltaképen nem csuda, nem a természet rendjének megszakítása, hanem psychologiai alapon világosan kimagyarázható. Ezt tehát mindenekelőtt előre kell bocsátanunk s ugy mennünk át a 8. részben foglalt csudatételek magyarázatára. Itt volna most már helyén lehetőleg gyengéden kijelenteni hallgatóink előtt, miszerint ez elbeszéléseket a mai miveltség álláspontján minden megjegyzés és bírálat nélkül nem hagyhatjuk, hanem hogy megérthessük, az akkori kor szemüvegén keresztül kell vizsgálnunk azokat. Jézus korában általános volt a csudahit s számosan voltak, kik a nép hiszékenységére támaszkodva, magoknak gyógyító erőt tulajdonítottak s különféle csudatételek által tekintélyt vívtak ki magoknak a nép előtt. Jézustól is azért kívántak jelt a zsidók, mert föl kellett tenniök róla, mint az ó testamentomi írásokban rendkívüli hatalommal felruházottnak feltett Messiásról, hogy csudaerejével nemcsak a hamis prófétákat felülmúlja, de csalhatlanul be is fogja bizonyítani, hogy ő csakugyan az Istentől küldött próféta volna. S a szegény nép, mely oly édesen csüggött az isteni mester tanításán, hogy elfelejtette éhségét, szomját, lelki testi szenvedéseit, odahagyta vagyonát, övéit, hogy csak az üdvösség nagy mesterétől az örök élet igéit hallhassa, e szegény nép — mondom — kevesebbre becsülte volna-e Jézust ama hamis prófétáknál s ne tulajdonított volna-e csuda erőt annak, aki mély bölcsességével s szavának megnyugtató vigasztaló erejével valóban oly sok csudát eszközölt az emberek lelkeiben ? Igy szinezte ki lassankint a nép a Jézusról hallott történeteket, az ő személye iránti tiszteletből, a leghihetetlenebb csudákkal, amelyek aztán szájról szájra kelve, pár évtized múlva ép igy kiszinezetten mentek be az írásokba s végül a bibliába is. Nekünk azonban le kell fejtenünk a külső burkot s az elbeszélésekben nem a külső csudákra, hanem az azok által jelképezni kivánt bensőre, eszmére, örök igazságra kell tekintenünk. Azonban nagyon messzire vezetne, ha én e gondolatokat itt bővebben kifejteni s tovább fűzni akarnám. Ennyit is csak azért tartottam szükségesnek elmondani, hogy valamennyire mégis kitűnjék, hogy milyen tormán gondolnám én e biblia magyarázatokat a reform érdekében megkezdeni és folytatni. Látható e pár példából is, hogy én, mig egyfelől jobb meggyőződésemnek nyílt kifejezést